Megértésükhöz tudnunk kell, hogy õk hitükön és világnézetükön kapcsolódnak a világhoz. Azt a lépcsõfokot képviselik, amikor megtanulunk teljes szívvel hinni valamiben, ezt a hitet mások felé is közvetíteni szeretnénk.
Emellett jellemző lehet, hogy hitük, nézeteik dogmatikussá válhatnak, s ilyenkor képtelenség hatni rájuk, még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy helytelenül gondolkodnak. Ők azok, akik olyan hitrendszereket is felvállalnak néha, amelyek a többi ember kárára lehetnek, ilyen például a rasszizmus. Ha egy Nyilas ember boldogtalan, könnyen menekül a valláshoz, s ezt ilyenkor azért teszi, mert kiutat keres addigi helyzetéből. Ha meg tudja magyarázni boldogtalanságát valamivel – például egy vallás segítségével , akkor sokkal türelmesebbé válik, s szinte a végtelenségig képes cipelni a terhét, hiszen az már számára értelmet nyert. Mégsem jellemző a Nyilas csillagjeggyel erőteljesen kapcsolódó emberre az a lágyság amelyet például egy Halak vagy a Rák produkál, hiszen a Nyilas ember a tűz elemmel kapcsolódik. Inkább az a fajta tanító Ő, amelyet Jézus is szimbolizál, amikor kikergeti a kufárokat a templomból. Mindezt haraggal és felháborodással teszi, igazának teljes tudatában. Így viselkedik a Nyilas ember is: teljes vértezettel harcol az ügyéért, s szinte lehetetlen Őt meggyőzni az ellenkezőjéről. Ha megtámadjuk nézeteit, akkor azzal egy dolgot érünk el: meggyűlöl minket, hiszen elvettük a kapaszkodóját, viszonyítási pontjait. Tehát nagyon okosan és visszafogottan kell vitatkoznunk a Nyilas típusú emberrel, hiszen nyíltan nem támadhatjuk meg álláspontját. Emellett a Nyilas változó jegy is, tehát magában hordja azt a tényt, hogy a lángja hol kisebb, hol pedig elképesztő intenzitással ég. Változó a hangulata, lehet, hogy ma depressziós, holnap pedig nagyon boldog. Pszichológiai szempontból mutathat egyfajta merevséget, dogmatikus gondolkodást, hiszen nem enged az álláspontjából. Ugyanakkor gondolkodása szélsőséges lehet, nem találja a középutat világnézeti kérdésekben. Jellemző lehet rá a mániákus viselkedés, s ez pedig hullámzó energiáiból fakad.
Kapcsolódik még azokkal a pszichológiai tünetekkel, amelyek a szenvedélybetegségekkel, evési zavarokkal állnak összefüggésben. Ilyen például az alkoholizmus, a bulímia, hiszen a Nyilas a kiterjedésről szól, s így szeret nagyon sokat enni-inni. Ha nem tud ebben mértéket tartani, az is egyfajta menekülési útvonal lehet, a problémák elől.
Esettanulmány: Lajos számára mindig nagyon fontosak voltak gyökerei és származása. Ennek megfelelően nősült is meg, s mindig nagyon tisztelte feleségét. Fiatal koruk óta együtt jártak egy vallási közösségbe, amely egy idő után a férfi legfontosabb életterülete lett, minden más elé helyezte az életében. Amikor közelebbi kapcsolatba kerültünk, akkor megtudtam, hogy már a kezdet kezdetén megszűnt a feleségével való intim, szexuális viszonya, vagyis ilyen irányú vágyait nem tudta beteljesíteni. Mégsem lépett félre, nem gyűlölte meg a feleségét nyíltan, hanem azt az utat választotta, hogy a vallás szemüvegén keresztül találjon megnyugvást magának. Idős korára elégedett embernek látszik, de soha nem gondolkodott el azon, hogy élete egyik nagyon fontos területéről mondott le önként: a házassága soha nem teljesedett ki, hiszen kimaradt belőle egy nagyon fontos elem: mégpedig a szexualitás.