A kelták kedvencei

Tari Zsuzska | 2005. Április 08.
A keltákról sokat tudunk, bár régóta nem élnek köztünk: mindenki hallott a druidákról, és ismeri a tündéket, törpöket, trollokat és más különleges lényeket – ha máshonnan nem, a Gyûrûk Urából.





Vajon mik voltak a kelták kedvenc állatai? Meglepő, de szinte ugyanazok, mint a magyaroké.

A kelták és druidáik azt tartották, hogy minden embernek, családnak és klánnak különleges kapcsolata van egy bizonyos állattal, amely szellemi vezetőként irányt mutat nekik a túlvilágon, segít a különféle varázslatok végrehajtásában, de minden más módon is a klán vagy az egyén segítségére van. Az állatok azért voltak fontosak, mert szellemi vezetőként irányt mutattak az embernek a túlvilágon, és segítettek a különböző varázslatok végrehajtásában. Rengeteg állat játszik fontos szerepet a nagyon összetett és sokrétű kelta mitológiában, közülük a leglényegesebbeket gyűjtöttük össze.


Szarvas – Anyaisten

Ennek a gyönyörű állatnak a fontosságát mutatja, hogy a kelta nyelvekben tíznél is több neve van, és mindig “vezérállat” a Túlvilágba vezető úton, valamint a kelták egyik “honfoglalását” is ő vezérelte (valahogy úgy, mint nálunk a Csodaszarvas).
Ha szeptember negyedikén éppen Abbots Bromley falujába tévedsz, te is megcsodálhatod a turisták ezreit vonzó a „szarvasok táncát“, amit legények járnak szarvasagancssal a fejükön. Ez az ősi, az egyház tilalma ellenére fennmaradt tánc a Nagy Anyához való fohászkodás, termékenységtánc és egyben az ősök előtti tisztelgés.






Ló – a fehér ló

Biztosan láttad már az angliai Wiltshire dombján kirajzolódó, titokzatos fehér lovat, mely a dél-amerikai Nazca-fennsík vonalaihoz hasonlóan csak felülrõl látható teljes pompájában. A helyet a Fehér Ló dombjának is nevezik. Talán nem véletlen, hogy ilyen hatalmas és különleges emléket állítottak ennek az állatnak: 



kelta mitológiában azért olyan fontos a fehér ló, mert jól ismeri az utat a Másvilágba. Egyébként áldozati állatként is szolgált, a feláldozott állat bőrét pedig lenyúzták és egy magas karóra akasztották, ezzel jelképezve Istenhez való felszállást. A nem feláldozott lovak jogait viszont erősen védték: a ló bántalmazása vagy megölése a legszörnyebb büntetést vonta maga után.


Emse (anyakoca) – A harc Istenasszonya

Az anyakoca, előnytelen külseje dacára, a nagy Istenanya megjelenési formája (nem csak a keltánál, gondojunk csak Emese – azaz emse – álmára). Az Armagh-i protestáns templomban őriznek egy robusztus termetű, erőteljes, nagykeblű női alakot ábrázoló domborművet. A harcosnak öltözött hölgy fülei kimondottan hatalmasak. A helybeliek mindig is Machának (magyarul emsének) nevezték.


Feketerigó – Rigantona istennő madara

A feketerigó alkonyatkor zendít rá varázsénekére, melyben a Túlvilágról hozott üzenetet osztja meg az emberekkel. Dalával képes elbódítani azt, aki hallgatja, így például Bran, az egyik legvitézebb kelta isten, Gwales szigetén hét társával együtt 72 évre esett révületbe a feketerigó énekétől. Ez idő alatt viszont legalább semmit sem öregedtek.






Holló – a rossz ómen


Edgar Allen Poe költeményének lidérces hangulata jól mutatja e madár jelentőségét. A Túlvilágról üzenetet hozó, ugyanakkor balszerencsét okozó, titokzatos jósmadár.
Ugyanakkor ő is lehet segítője is az embereknek: az előbb említett Bran isten, miután halálosan megsebesült egy csatában, arra kérte társait, hogy vágják le fejét és temessék el London (Luan-Dún, vagyis “Lugh isten Tanyája”) elé – éppen oda, ahol ma a londoni Tower áll –, hogy örökké őrködhessen London felett, és megóvhassa a támadásoktól. Ma is azt tartják, hogy ha egyszer a hollók (a nevük keltául “bran”) elhagyják a Towert, akkor összeomlik az angol birodalom.
Exit mobile version