A születés karmája

Izing Klára | 2007. Február 19.
Szinte valamennyien feltettük már a kérdést, vajon miért éppen anyám és apám lettek az én szüleim? Az ezotéria válasza szerint mi magunk választjuk õket, azért, mert segítségükkel valósíthatjuk meg karmikus feladatunkat.

Ezoterikus körökben általános a nézet, miszerint a gyermek választja magának a szülőt, és nem fordítva. A születni készülő lélek hozza össze az anyát, az apát, és így van ez akkor is, ha csak egyetlen randevúról van szó, amíg a magzat megfogan. Hiszen a lélek tudja, ki az a két ember, aki megteremtheti számára azokat az élethelyzeteket, amelyekre szüksége van a fejlődéséhez. De vajon hogyan történik mindez?


Az élet terve


Az ezoterikus tanítások szerint mielőtt a lélek testet öltene, a köztes létben várakozva kijelöli saját maga számára a megtanulandó feladatot és a hozzá vezető utat. Ez az úgynevezett életterv, amelyben az anyán és az apán kívül szerepelnek azok a lelkek is, akikkel különböző okok miatt találkozni szeretne. Aztán amikor elérkezik az idő – a lélek számára a megfelelő sorshelyzetek összeállnak –, akkor testet ölt, vagyis megszületik.








Ebből a nézetből következik, hogy nincs rossz szülő, hiszen a gyermek azt választja, aki a lehetőséget adja a fejlődéséhez. Még akkor is, ha a valóságban minden jel arra utal, hogy a szülő nem segíti, hanem látszólag inkább hátráltatja a gyermekét. A legjobb példa erre, amikor a gyermek és a szülő között olyan a viszony, mintha két köszörűkő dörzsölné egymást: szinte szikrázik körülöttük a levegő. Ezekben az esetekben a gyermek ugyanazzal a karmikus feladattal jön a világra, mint az egyik szülője. Ám amíg a szülő nem tudja a sorsfeladatát teljesíteni, addig a gyermekének ez sikerül, mégpedig az ő oldalán, olykor az ellenkezésével.

A hagyományok karmájában


Klári zsidó családba született, ahol az apának volt fontosabb a vallás. Az anyja inkább a családi békesség kedvéért igyekezett a hagyományok egy részét követni. Lányuk már óvodásként lázadt mindezek ellen. Az első igazi csapást akkor mérte őseire, amikor katolikus fiúnak mondta ki az igent, és vallást váltott. Az apa magába fordult, az anya pedig kiborult, amikor lányuk másodszor egy sötét bőrű arab orvossal házasodott, és megszületett tejeskávé bőrszínű unokájuk.








Klárinak harmincöt éve szinte nap mint nap késhegyre menő vitái vannak az anyjával, mégis ő a támogatója. Mert hiába tartja az anya lánya minden cselekedetét őrültségnek, ő ugyanúgy lázad, mint Klári. De ő nem a vallási, családi hagyományoknak mond ellent, hanem az időnek. Fiatalító műtéteknek veti alá magát, egyedi tervezésű, nem a korának, hanem a trendnek megfelelő ruhákba bújik. Az anya ugyanúgy nem hajlandó meghajolni az idő előtt, mint ahogyan a lánya a família szabályai előtt. A horoszkópok szerint a rövidesen születő újabb unoka döbbenti rá a nagyanyát, hogy nem az arcfelvarrások jelentik a kitörést, hanem az, hogy a féléves unokáját vállalja. Amikor például képes lesz velük szégyenérzet nélkül végigsétálni az utcán. Ekkor jön rá, hogy a lánya nem boldogtalanságának forrása, hanem saját sorsának is beteljesítője, amitől a lelke szabaddá válik.

Egyforma-e az anyai szeretet?


Az anyák azt mondják, hogy mindegyik gyermeküket egyformán szeretik. Ám már a tibeti titkos tanítások is arról szólnak, hogy még a jó anyák sem éreznek egyformán a gyermekeik iránt. Pontosabban minden anya úgy szereti a gyermekét, ahogyan a gyermeke ezt akarja. A horoszkópokból tökéletesen látszik, hogy a gyermek hogyan viszonyul az anyjához, és hogyan fogja kiharcolni azokat az érzéseket, amelyeket meg akar élni, amelyekre szüksége van.








A környezet ezt rendszerint úgy látja, hogy az egyik gyerekkel az anya túlzottan szigorú, a másikat pedig babusgatja. A valódi ok pedig az, hogy a gyermek úgy viselkedik az anyjával, hogy ezt a reakciót kiváltsa belőle. Az a gyermek, amelyik meg akarja tanulni a korlátozást, a következetességet, gyakran hallja az anyától, hogy mit nem szabad. Viszont az a gyermek, amelyik állandóan bújik, és szinte dorombol az anyjának, a rajongást, az odaadást élheti át.

Így volt ez Zsófi és Áron esetében is. Úgy tűnt, hogy a kislányt az anyja „ridegtartásban” nevelte, míg Áronnak szinte mindent megengedett. Horoszkópjaikból kiderült, hogy a lány azért harcolta ki ezt a bánásmódot, hogy korán „le tudjon szakadni” az anyáról, és távol az otthonától valósítsa meg önmagát. Harmadik diplomáját szerzi Amerikában, és az egyik kutatóintézet vezető munkatársa. Áron negyvenévesen kettesben él a mamával, a rajongó szeretetért gondoskodás a viszonzás. A horoszkópok szerint az anya halála után Áron nem marad magára, utána talál a párjára, aki az anyjához hasonló tulajdonságokkal rendelkezik majd.
Exit mobile version