Szaturnusz a Vízöntõben

Izing Klára | 2007. Február 21.
A véredben van, hogy ki kell emelkedned az átlagból, és megcsillantani az egyéniségedet. A Szaturnusz a megszületésedkor különleges pozícióban volt, amely azt sugallja, hogy te is különleges ember vagy, akit libabõrössé tesznek a szabályok, a napi rutin, és aki nem akarja elkötelezni magát senki és semmi mellett.






 Szaturnusz a Vízöntőben




 







Élete filmjei:
Ha vissza tudnád pergetni életed filmjét, meglátnád, hogy az ősei között milyen sok volt a zseni, a feltaláló, a forradalmár, akinek fontos volt a szabadság, akik nem készítettek terveket, hanem spontán módon éltek. Feltételezhetően több törvénytelen utódot nemzettek, hiszen amikor szeretni akartak, akkor szerettek, és például ennek következményeként a gyerekek sem akkor jöttek, amikor tervezték. Igazi egyéniségek voltak, akiket talán a környezet lázadónak tartott, hiszen olyan dolgot sugároztak magukból, amely a tömegből kiemelte őket. Akiket olykor az uralkodók, vagy a hatalom emberei megpróbáltak elnyomni, ezért elhagyták az országukat, és új életet kezdtek valahol, ahol elismerték őket, és ahol szabadnak érezhették magukat.

Karmikus kiteljesedés:
Meg kell próbálnod csapatban dolgozni, pontosabban embereket egy csapatba tömöríteni, és ennek az élére állni. Hiszen annyira eredeti ember vagy, hogy könnyen befolyásolhatsz, magad mellé állíthatsz másokat. Még akik az ellenkező nézeteket vallották egy témában, azokat is meg tudod győzni, és össze tudod fogni. A kapcsolataid viszont legyenek lazák, mert így érezheted bennük jól magad.

A jelen karmikus feladata:
– Le kell válnod a családról, és meg kell találnod a saját utadat. Vagyis el kell fogadnod, hogy nem számíthatsz mindig a szülői segítségre, és nem élvezheted mindig az általuk nyújtott védettséget.
– Elmerülni az ezotéria titokzatos világában, kutatni a halál utáni léttel kapcsolatos témákat.
– A hűséget nem követelni abban a kapcsolatban, ahol saját magadra nézve ezt nem tartod kötelezőnek.
– A másság elfogadása, különösen ha saját magadról vagy egy családtagról van szó.

Karmikus kötelessége:
Az apával való szoros kapcsolattartása, a vele való beszélgetések, a múlt kutatása, hogy megértsd az ő problémáját, esetleg azt, hogy miért vált ki a családból. A különböző korok nagy vívmányainak a tanulmányozása, elmélyülés egy témában, esetleg tudományban, és olyan tevékenységet vállalni, amelyet nem fizetnek meg, viszont az egyéniséged kibontakozását teszi lehetővé.

A Szaturnusz bölcsessége: Nem baj, ha egy kezeden meg tudod számolni, hány barátod van, de azok igazak legyenek. Az álbarátok rossz útra vihetnek, és mérhetetlen csalódást okozhatnak.

Szaturnuszi szállóige: Megfelelő helyen ostobaságot színlelni a legmagasabb bölcsesség. (Cato)

Szaturnuszi a karmája: Cameron Diaz

Szaturnuszi erősség: humánum, csalhatatlan kritika, gyors gondolkodás.

Szaturnuszi gyengeség: kapkodás, cselszövés, zsugoriság.

A Szaturnusz óva inti attól, hogy: vermet áss azoknak, akik az elképzeléseidre nemet mondanak, vagy szembe fordulnak veled. Próbáld meggyőzni őket a magad igazáról, az állításaid helyességéről, és ha ez nem megy, akkor fogadd el mások akaratát, és lépj tovább.
Exit mobile version