1-es babák

Székelyhidi Ágnes | 2007. Augusztus 03.

1-es babák: A számmisztika szerint mindenki 1-es, aki 1-jén, 10-én, 19-én vagy 28-án született.

Jellemzői: Az 1-es babák, kisgyermekek egészen pici koruktól törekszenek az önállóságra. Mind az étkezés, mind az öltözködés vagy a szobatisztaság terén kikövetelik maguknak az önállóságot. Emiatt nagyon fontos, hogy a szülők segítsék az ilyen irányú törekvéseiket.

Jellemző, hogy az 1-es gyermek a korához képest korán próbál önállósodni, mert amint nyílik az értelme, egyre rosszabbul viseli a „kiszolgáltatottságot”. Ugyanis valóban kiszolgáltatottságként éli meg, ha mondjuk nem ehet egyedül kanállal, vagy meg kell várnia, míg az édesanyja tisztába teszi stb.
Amíg képességei még nem tesznek lehetővé egy adott tevékenységet (pl. öltözködés, szobatisztaság), addig is lényeges biztatni őt, és megerősíteni abban, hogy hamarosan képes lesz egyedül megtenni azt. Sokat kell őt dicsérni, mert a kudarcok komolyan elkedvetleníthetik. Magabiztos és határozott egyéniség, de az esze ebben a korban fejlettebb, mint a mozgása, ami súlyos frusztrációt okozhat. Ez annyit jelent, hogy a fejében már tudja, hogyan kell, hogyan kéne valamit megtenni, de a keze, a lába, a záróizmai még nem „fogadnak szót”, nem úgy végzik el az agy utasítását, ahogy ő azt szeretné. Ettől akár dühös és elkeseredett is lehet. Ilyenkor fontos megnyugtatni, megölelni, és megdicsérni a próbálkozás miatt is. Semmi esetre sem szabad legyinteni, és azt mondani, hogy „te még kicsi vagy ehhez!”.





Veszélyforrás lehet, hogy az 1-es gyermekek rendkívül bátrak. Igaz, hogy ebben az életkorban még nem alakul ki a veszélyérzet. De az is tény, hogy az önállóságra való törekvés során az 1-es kisgyerekek többet kockáztatnak, mint társaik. A megelőzés nem a korlátozást jelenti, hanem a lehető legbiztonságosabb körülmények megteremtését és az állandó „szemmel tartást”. Nem kell ott ülni mellette, jó, ha kellő távolságból figyeli a szülő, hogy éppen milyen új képességét próbálgatja. Ez a szárnybontogatási idő megalapozza a jövőbeni kísérletezései, útkeresései sikerét!  
 
Ami a fiúkra jellemző: Az 1-es kisfiú olyan, mint a kiskakas a szemétdombon. Nagy hangon hirdeti, hogy ő a legügyesebb és a legokosabb. Szembeszáll az apjával, és véresen komolyan megvív vele a vezető szerepért. Nem szabad őt kinevetni, de határozottan fel kell állítani a családon belül a hierarchiát, és ott az ő helyét pontosan meg kell határozni. Ez nem hangzik túl liberálisan, de erre az ő biztonsága érdekében van szükség!

Az 1-es kisfiúk fiú társaikkal is rendszeresen összetűzésbe kerülnek. Ennek valódi oka az erő és a dominancia tesztelése. Csak akkor szabad beavatkozni, ha eldurvulnak a dolgok. Addig hagyni kell, mert ezekre a tapasztalatokra szüksége van az egészséges fejlődéshez.
Mivel az 1-es szám a legférfiasabb szám, az 1-es kisfiúk korán rátalálnak nemi szervükre, és komolyan büszkék is rá. Bár amikor összehasonlítják az édesapáéval, szó szerint kicsinek érezhetik magukat.

Ami a lányokra jellemző: Az 1-es kislányok nagyon okosak, és ügyesen irányítják a szüleiket. Olyannyira, hogy azok ezt észre sem veszik. Mindig mindent jobban tudnak a felnőtteknél, és amikor kiderül, hogy mégse, akkor nagy hisztit kell rendezniük, mert másképp nem tudnak kijönni a kínos szituációból. Ez szó szerint így van. Akármilyen kicsi, az 1-es kislány érti és érzi, mikor kerül vesztes helyzetbe. Ekkor támad, mint a sarokba szorított kisállat. Ezt az állapotot csak sok szeretettel és még több türelemmel lehet kezelni. Nem kell elnézőnek lenni vele, de semmi esetre sem szabad megszégyeníteni őt, főleg nem idegenek előtt! Ez olyan súlyos lelki sérülést okozhat, amit felnőttként is hurcolni fog magában!

A hiúság is jellemző rá már ilyen kicsi korban is. Érdemes finoman alakítani az ízlését, mert hajlamos a túl feltűnő, túl csillogó holmikhoz vonzódni.
Exit mobile version