A számmisztika szerint mindenki 2-es, aki 2-án, 11-én, 20-án vagy 29-én született.
Jellemzői: A 2-es kamasz gyerekek továbbra is igénylik a szülők támogatását, segítségét. Olykor már megterhelő lehet például folyton kísérgetni a gyermeket, és fejben tartani a határidőket helyette. Épp ezért itt az ideje néhány feladatot áthárítani a 2-es kamaszra. Rá kell venni, hogy fokozatosan egyre több témában ő döntsön. Apróbb dolgokkal kell kezdeni, és rengeteget kell dicsérni, hogy felbátorodjon. Az a jó, ha már ciki a szülőkkel megjelenni például az osztályfarsangon.
Nehéz időszak ez a szülőnek és a kamasznak is. Új erőviszonyoknak kell felállniuk úgy, hogy se a szülő, se a kamasz érzelmei ne sérüljenek miközben a kamaszt az érési folyamat arra kényszeríti, hogy készüljön az önálló felnőttéletre, amikor nem számíthat a szüleire. Hisz valójában ez zajlik a kamaszban belül. Ráadásul pont a 2-es gyerekek szakadnak el a legkésőbb és a legnehezebben a szüleiktől. Valójában sosem szakadnak el, akkor sem, ha különköltöznek, és saját családot is alapítanak
Mivel a 2-es gyerekek nagyon befolyásolhatók, vigyázni kell arra, hogy kire néznek fel, kivel barátkoznak, kit utánoznak. Nélkülözhetetlen, hogy a szülő naprakész legyen ebben a témában. Így időben korrigálni tud egy-egy kamaszos túlzást, félrecsúszást. Természetesen ennek a korrekciónak finomnak kell lennie, mert a 2-es kamaszok nagyon érzékenyek, sértődékenyek.
Épp emiatt jobb, ha a 2-es fiúnak hasonlóan csendes, nyugodt barátja van. Mivel mindenképpen szüksége van barátra, az is előfordulhat, hogy ezt a szerepet a testvére vagy egy kutya tölti be. Ezek a kötődések rendkívül erősek és nélkülözhetetlenek a 2-es fiú számára. Ezért ha a szülő azt látja, hogy egyedül, magába húzódóan gubbaszt a kamasz gyermeke, akkor valahogyan társat kell szerezni neki. Természetesen a kamasz fiúnak fontos a szülő személye és véleménye is, de egészséges, ha a korabeliek között keres új társat, támogatót a maga kedvére.
Ami a lányokra jellemző: A 2-es kamasz lányok továbbra is segítőkészek, anyáskodók. Képesek a szüleik szükségleteit kitalálni és adott esetben kielégíteni (például kávéfőzés, szendvicskészítés stb.). Élvezik, ha valakiről gondoskodhatnak. Igazi kincs egy 2-es kamasz lány, ha kisebb testvére van, mert rá lehet bízni. Szívesen és ügyesen öltözteti, fürdeti, viszi oviba, ha kell. Fontos megdicsérni, és megerősíteni, hogy ez milyen nagy segítség az egész család számára.
A 2-es lányok bizonytalanok, befolyásolhatók, ezért a szülőnek nagyon határozottnak kell lennie, és törekednie kell arra, hogy ő legyen a domináns a vélemény kialakításában, a döntés meghozatalában. Jobb, ha a szülő kicsivel tovább van hatással a lánya életére, mint hogy valami kis futóbolond barátnőre vagy barátra hallgasson! Hisz a 2-es lány még nagyon igényli, hogy valaki segítse, támogassa őt különböző témákban. Ez nem zárja ki, hogy legyen barátnője. Csak az a fontos, hogy a szülő képben legyen, mi foglalkoztatja épp a lányokat. Tartsa a figyelmét a kamaszokat izgató témákon és az azokkal kapcsolatos ismereteken!