Buddhának volt ideje

összeállította: V.Zs. | 2008. Február 15.
Talán nem hiszed, de minden időzavarnak, stressznek, kapkodásnak a vágyakozás az okozója. A sóvárgás korunk kulcsszava. Legalábbis Buddha szerint, már 2500 éve megfejtette a globalizáció legnagyobb titkát.

A sóvárgás szó általában negatív jelentéstartalommal bír, hiszen ki állítana magáról szívesen olyat, hogy igazából ácsingózik valami után, vágyakozva gondol valamire. A buddhista irodalomban ezt a fogalmat gyakran szomjúságnak is fordítják. Csillapíthatatlan a szomjúság, bármennyit iszik az ember, sosem elég. Mindig úgy érzi, több és még több kell. Mélységes elégedetlenség hajtja előre, mindent akarunk, gyorsan akarjuk, azonnal akarjuk.

Hogyan alakulhat ki stressz és időzavar?

A gyorsaság

Minden területen fokozódik a sebesség. A közlekedés, a kommunikáció, a hétköznapi élet is egyre nagyobb tempót diktál, nemcsak gyorsak vagyunk, de instantok, készételeket eszünk, porból kavarunk italokat.
Még a zenénk is irreálisan felgyorsult, köze nincs a természet ritmikájához. A technozene ritmusával már az emberi test sem képes együtt rezegni.

A gyorsaság a javak megszerzésében a csúcsokat döntögeti. Sok háztartás lassan, de biztosan megfullad a megvásárolt javak súlya alatt. Tele a pince és a padlás, a szekrények túlcsordulnak, minden tér telezsúfolt bútorokkal, eszközökkel, számtalan limlommal. Egyszer számold össze a telefonjaidat, mobiljaidat, CD-idet, DVD-idet, kazettáidat, könyveidet, újságjaidat, cipőidet, óráidat.

A megoldás felé

A buddhizmus mint szellemi irányzat a középső út törvényében fogalmazza meg a lehetséges megoldást az egyre zaklatottabb életben megfáradtaknak. A vágyakozáson alapuló szerzés gyarapodáshoz vezet. A gyarapodás, a gazdagság és a luxus alternatívája nem a szegénység és a lemondás. Szabaduljunk meg a sóvárgástól, és közben kerüljük el a luxust is és a szegénységet is. Teremtsünk egyensúlyt önmagunkban, a környezetünkben és a világban is – így szól Buddha tanítása.

Gyakorlati segítség az egyensúlyhoz a meditáció, amelynek gyakorlása valóban megszabadít a stressztől. Próbáld ki azonnal! Olvasd el a tennivalókat! Aztán állj fel a géped mellől, és próbáld megvalósítani az itt leírtakat!


1.
Gondoskodj arról, hogy tíz percig senki és semmi se zavarjon. Kapcsold ki a telefont, akassz táblát az ajtódra: „Én meditálok – ne zavarjanak!”

2. Helyezkedj el úgy, hogy tíz percig kényelmesen ülhess!

3. Hunyd le a szemedet!

4. Próbáld érzékelni a testedet! Járd végig gondolatban! Kezdd a fejtől, haladj a kezedig, aztán a lábadig. Lazulj el annyira, amennyire csak lehetséges!

5. Koncentrálj a lélegzésedre. Ne lélegezz gyorsan vagy lassan, ne szabályozd, egyszerűen csak figyeld!

6. Ha észreveszed, hogy elkalandoztak a gondolataid, összpontosíts ismét a légzésre!

7. Tíz perc elteltével fejezd be a gyakorlatot! Még maradj kicsit csukott szemmel, aztán szép lassan nyisd ki a szemed!

Ebben az a csodálatos, hogy nem lehet rosszul vagy jól csinálni. Nem kaphatsz érte jutalmat, se büntetést, egyszerűen csak csináld!

A meditációról több ezer könyv született, de a három legfontosabb pontja:

A meditáció során megtapasztalhatod, milyen érzés stressz és időhiány nélkül élni. Nincs vágyakozás, nincs kényszer vagy tiltás, csak elengedés van, nyugalom és jó közérzet.

A környezetünk egyensúlya

Az időhiány mellett a helyhiány is kínoz a mindennapokban. A sóvárgásból adódó birtoklási vágy állandó vásárlásra sarkall, a túl sok vásárlás nyomán felhalmozott kacatok szép lassan kitöltik a körülöttünk levő teret.
Ha túl sok minden van egy lakásban, az további időhiányhoz vezet, hiszen sokkal tovább tart megtalálni valamit. A dolgokat használni, javítani kell, rendet tartani közöttük, ez mind rengeteg időt követel.

Végezd el a kacattesztet, és szabadulj meg a feleslegessé vált holmiktól, hogy jobb legyen a közérzeted és ne nyomasszon az időhiány!

Minden olyan tárgyat, amely a környezetedben nem állja ki a kacatpróbát, ajándékozz el, dobj ki vagy adj el!

Kacatteszt – minden tárggyal kapcsolatban mindössze két kérdéscsoportra kell választ adnod.

1. Jó érzést okoz a tárgy, ha ránézel, ha rágondolsz? Feltétel nélkül szereted a tárgyat? A tested tudja a választ. Ha pozitívan válaszol, nyugodtan tartsd meg a tárgyat! Ha kellemetlen érzéseid támadnak a tárggyal kapcsolatban, valószínűleg kacatról van szó!

2. Ha a tárgy nem vált ki belőled pozitív érzéseket, akkor legalább hasznos? Gondold végig, mikor használtad legutoljára és mikor fogod legközelebb! Pontos dátumokban fogalmazz! Nem ér csalni!

A legfontosabb, hogy lásd, nem a tárgyaid birtokolnak téged, hanem te birtokolod a tárgyaidat!

Thomas Hohensee: Buddhának volt ideje
Bioenergetic Kiadó Kft., 2006

Buddha a szó szoros értelmében az időtlen bölcsességet tanítja nekünk. Mindannyian a nem létező idő szorításával küzdünk, életünk feltartóztathatatlanul hömpölygő, állandóan változó folyam. Semmi sem állandó, saját személyiségünk, külsőnk, viselkedésünk, képességeink, gondolkodásunk és érzéseink is állandóan változnak. A változástól való félelmünk hiányérzethez vezet, ez pedig szenvedést szül. Ha elfogadjuk, hogy az életben vannak kellemes és kellemetlen tapasztalatok, a világ végre olyan lehet, amilyen valójában. És ez nagyon felszabadító.

Exit mobile version