Segítség, fúr a kolléganőm!

nlc | 2010. November 08.
Minden munkahelyen előfordulhat, hogy a kollégák nem a legtisztességesebb módszerekkel intézik a nézeteltéréseket. Addig nincs is baj, amíg mindez nem durvul el. De mit tehetünk rosszakaróink ellen az ezotéria eszközeivel?
Segítség fúr a kolléganőm!

Szeretetenergia
„Azt szoktam mondani, hogy aki a kollégái megfúrására szánja az idejét, az valójában magával nincs rendben, ezért ha ilyet tapasztalok, akkor segítek neki rendbe kerülni önmagával. Lehet, hogy bugyuta az ötlet, de nekem bevált: azzal a kolléganővel, aki mindenképp be akart feketíteni a főnöknél, minden beszélgetésünk közben arra gondoltam: legyen a béke veled! Pár hét után abbahagyta a fúrásomat, nem sokkal később pedig az lett a problémám, hogy velem akart folyton beszélgetni!”
Mariann, könyvesbolti eladó

Védelmi palást

„Ha úgy érzem, hátulról támadnak a kollégák, reggelente elvégzek egy kis gyakorlatot. Felkelés után a zuhany alatt, ahol még egyébként is félálomban lennék, azt képzelem el, hogy egy fehér fénypalást terít be, és erről a palástról lepereg minden támadás. Ha pedig értekezletre kell mennem, ugyanúgy látom magamon a védőpalástomat!”
Csilla, menedzser

Filmes mágia
„Nem saját a módszer, egy tiniknek szánt filmben láttam, még abban sem vagyok biztos, hogy ez valódi varázslat, de nekem működött. Kell hozzá egy fehér szalag és egy fénykép a rosszindulatú kolléganőről. Én egy vállalati csoportképről vágtam ki. A szalagot lassan rátekertem a fotóra, miközben azt mondogattam: Megkötöm kezedet, hogy ne árthass se másoknak, se magadnak. Az így bepólyált fotót eltettem a fiókom mélyére. Azóta nem dolgozik ellenem a kolléganő, igaz, másokat még mindig simán kikezd.”
Anna, hitelügyintéző

Exit mobile version