Boszorkányvilág a pincében

nlc | 2010. November 30.
Mindent megfoghatunk, megszagolhatunk, közben pedig megismerjük a boszorkányok nélkülözhetetlen, kellékeit. A Budapesti Boszorkánymúzeum interaktív kiállítását egy viharlámpa segítségével járhatjuk be, a tárlatvezetés végén pedig egy valódi boszorkány "szentélyébe" huppanhatunk le.

Üvegcsés képek

A Boszorkánykonyha kelléktára igen bőséges. Ahogyan azt a mesékből is ismerhetjük: kígyóméreg, békaháj, denevérszárny, féregnyál. A konyhában megtalálható minden, ami a mágikus szertartásokhoz szükséges: gyógynövények bajra, vagy fűszerek bájra, ásványok a szerencséhez, és
állatcsontok az erőnléthez.

Szék

A lidércszék használata csak bizonyos területeken volt divatos, míg a lidércfogót az ország több területén is használatba helyezték. Mindkettő úgy biztosít helyet a lidércnek, gonosz szellemnek, hogy az ne bántsa a háziakat. A szék elhelyezése azért a plafonon történt, hogy élő ember azt el ne foglalhassa.

Kereszt

Méregfiola, amelynek tartalma változó – lehet éppen bódító vagy bájoló, de lehet benne altató vagy veszélyes kór.

Pálca

New age stílusú gyógypálca, amelynek használata nagyon összetett és hatékony. A hét csakra köveit tartalmazza, mindezt hegyikristállyal és merkabával erősítve a sikeresség érdekében. Érintéssel gyógyít és energiát összpontosít.

Az oltár és a pentagram

Az oltár a wiccák oltára, amely egy neopogány vallás és hitük a természet tiszteletére épül. Az oltárnak meghatározott elemei vannak. Az oltár körül található pentagram a védőkör, amely segít a mágikus szertartások végrehajtásában. Ez a rész folyamatosan változik az
időszaki tárlatok témájának megfelelően.

Szoba

A magyar boszorkány varázsszobája, ahol gyógyít, energetizál, leveszi a rontást, tanácsot ad minden bajra.

Indián sámán

A mágia kialakulásának és fejlődésének folyamatában óriási szerepet töltöttek be a törzsi varázslók, sámánok, Magyarországon a táltosok, akik gyógyítottak és elvégezték a termékenységi varázslásokat.

Laborüvegek

Az alkímia kelléktára, amelynek egyik fő célja volt a legfelsőbb szellemi tisztaság elérése, emellett az aranycsinálás titkának felderítése, a bölcsek kövének megtalálása, valamint az örök ifjúság
elixírjének elkészítése.

Fémeszközök

A boszorkánykonyha kelléktárához tartozó gyógynövényaprító, amellyel még a nagyanyám készítette elő a gyógynövényeket a különféle főzetekhez.

Koponyás üveg

Léleküveg, amely a hoodoo és a voodoo egyik fő eleme, talizmán jellegű varázscsináló. Az elkészített üveg segít a célok elérésében.

 

 

Mit üzennek a csillagok az utolsó negyedévre? Mégis vannak boszorkányok? Nem tudod mit ajándékozz szeretteidnek? Vedd meg a Nők Lapja Ezotéria legfrissebb számát és minden kérdésedre választ találsz.

 

Exit mobile version