Koltai Lajos: “A filmezéssel annak nincs gondja, aki mondjuk pék”

Anka Péter | 2011. Május 05.
Koltai Lajos Hollywoodban hírnevet szerzett operatőr életét jelen pillanatban nem feltétlenül a harmónia lengi körül.
Hogyan üzen a túlvilág?

Nem túl jó reklám a Nők Lapja Ezotéria magazin Harmónia rovatának, hogy interjúalanyának élete jelenleg éppen nem maradéktalanul kiegyensúlyozott, szóval akár együtt is kutathatjuk a harmóniát, amennyiben igényli.

Kedves öntől az ajánlat, de a végén még azt hinnék az olvasók, hogy rosszul megy sorom, ami szerencsére ebben a formában nem igaz. A munka frontján ugyan mindig akadnak buktatók, de nem kell filmrendezőnek lenni ahhoz, hogy az ember tisztában legyen ezzel – egy jogásznak, vagy éppen asztalosnak ugyanúgy megvannak a maga gondjai, csak mivel köztük kevesebb a közszereplő, ezekről kevesebbet hallunk.

Pedig pontosan arra büszke a magyar, hogy egy honfitársa ilyen szép sikereket ér el a világ másik felén, illetve hogy általa is tovább fényesedik a hazai hírnév. Erre most azt mondja, Koltai Lajosnak gondjai vannak a filmezéssel?

A filmezéssel csak annak nincsenek gondjai, aki mondjuk pék; mert ő nem filmez. Nagyon fontos szempont ezen a területen, hogy mindennap változnak a szakmát mozgató pozitív, illetve negatív energiák – lehet, hogy óránként átalakul egy projekt, de naponta biztosan. Én szinte már félek felkelni reggelente, mert amikor kinyitom a szemem, rögtön azt kezdem találgatni, ma vajon mit mondtak le e-mailben. Mindig kapok valami rossz hírt, ami sztornózza az addigi eredményeket… De persze ilyenkor ugyanúgy tovább kell menni, csak lehet, hogy éppen az ellenkező irányba. Tegyük fel, hogy nagy nehezen sikerül tető alá hozni egy olvasópróbát Londonban, mindenki meg is jelenik, az összeolvasás azonban hamar megbeszéléssé válik, és mindenki arról kezd beszélni, mi baja van az adott forgatókönyvvel – ennek következtében azt éppen most írják át. De hozhatnék példát színészi buktatókra is: mivel Hollywoodban elsőrangú szempont, hogy a foglalkoztatni kívánt arcnak jól menjen a szekere, azaz eladható legyen, sokszor az egész projektet kizárólag őrá kell felépíteni – ha pedig időközben mégis otthagyná a filmet, kénytelen-kelletlen új sztárt kell behálózni, ráadásul olyat, akinek lehetőség szerint még az elődjénél is nagyobb piaci értéke van. A legegyszerűbben ezt úgy fogalmazhatnánk meg, hogy a filmkészítés kompromisszumok sorozata, ezért akkor mehet jól egy rendező sora, ha megfelelő alkukat tud kötni.

Gondolom a „kutyaharapást szőrével” mentalitás itt is eredményes lehet: ha gondok vannak egy filmmel, nyúljunk egy másikhoz. De mi van akkor, ha egy terv végleg megsemmisül? Azt hogyan lehet feldolgozni?

Nagyon nehezen. De mielőtt erre válaszolnék, fontos tisztázni, hogy nem mindenki tud kapásból egy másik projekthez nyúlni, ha valami tönkremegy – én ebből a szempontból szerencsésnek mondhatom magam. Ha viszont tényleg minden kötél szakad, az rossz reklám egy filmesnek, mert ilyenkor mindenki találgatni kezd, hogy mi is történhetett, és olyan pletykák kaphatnak lábra, amelyek nem feltétlenül vetnek jó fényt az emberre. Egy tönkrement filmnek mindenképpen rossz üzenete van a külvilág felé, egyértelműen egzisztenciális következményekkel jár, arról nem is beszélve, hogy az addig beleölt energia, idő és anyagiak sosem térülnek már meg.

Ha egy kicsit megpróbálok elvonatkoztatni ettől a lélekölő miliőtől, arra jutok, hogy az élet egyéb területein mégiscsak meg kell találnunk a harmóniát. Ha a legmélyebb szinteken talán nem is, de a felszínt tekintve roppant kiegyensúlyozottnak látom önt. Ez ugye nem csupán azzal magyarázható, hogy az évek során gyakorlott közszereplővé vált?

Nem valami előre megformált álarcot lát, amit az interjúk előtt magamra öltök, ez igaz, és abban sem téved, hogy a családi viszonyokat tekintve valóban sikerül harmóniában élnünk. Vannak gyermekeim, van négy szép unokám, és felettébb boldog vagyok, ha a közelükben lehetek, és persze hatalmas ajándéknak érzem, hogy ők is rajongásig szeretnek engem – ez hatalmas erőt ad abban, hogy el tudjam viselni a fenn említett borzalmakat. Ennek értelmében, ha tehetem, rendre ki is mutatom a hálámat, sőt úgy tűnik, a családban nekem jutott a gondoskodó szerep, és ezzel tökéletesen elégedett is vagyok, hiszen nagyon szeretek adni, különösen akkor, ha éppen valami elérhetetlen vágyat sikerül ezzel teljesítenem, vagy valami probléma, gond szűnhet meg a segítségem által.

Koltai Lajos Hollywoodban hírnevet szerzett operatőrrel folytatott beszélgetés többi részét elolvashatod a Nők Lapja Ezotéria 2011/2. számában.

Exit mobile version