Komoly beszélgetések és komoly meló – márciusi holdnaptár

Izing Klára | 2012. Március 02.
Mozgalmas hónap elé nézünk, komoly elhatározások, mély beszélgetések, őrült munkatempó és jó sok fizetnivaló tanulópénz vár ránk.
Komoly beszélgetések és komoly meló - márciusi holdnaptár

2012. március 1–2.
Növő Hold az Ikrekben

Kiváló ez a két nap a kommunikációra, hogy olyan dolgokat is el tudj mondani, amire már régóta készülsz, de most jött el a pillanat, hogy megtedd – ebben a Hold is a támogatód. Valamint az ismerkedésre is remek a nap, mert olyan személyekkel jöhetsz össze, akikkel jól érzed magad, és általuk megismerkedhetsz valami új dologgal, ami először nagyon-nagyon érdekel, később már kevésbé. De jól fogsz szórakozni. A szerelemben pedig nincs helye a vitának.

2012. március 3–4.
Növő Hold a Rákban

Régi dolgok kerülhetnek terítékre ezen a két napon, és még mindig nem lehet teljesen érzelemmentesen beszélni róla, de az biztos, hogy már nem csorognak senki könnyei, és nem kell részvétteljes arccal hallgatni azt, ami egykor történt. Jó lenne a két nap valamelyikén vendégségbe menni, vagy ha vendéget hívsz, nagyon jól fogod érezni magad. És egyre erősebb lesz benned az elhatározás, hogy leszoksz valami káros dologról, amiről a családod nem is tud.

2012. március 5–6.
Növő Hold az Oroszlánban

Már most készülj fel arra, hogy kemény támadás éri a pénztárcádat, mert olyan lehetőségek kínálkoznak, amelyek kihagyhatatlanok, és potom pénzért juthatsz hozzájuk. Így arra buzdít a Hold, hogy még akkor is vásárolj, ha nem akartál, mert olyan kedvezményekkel cserélheted le rövidesen a tavaszi ruhatárad, és beszerezhetnéd a tavaszi sminkcuccokat is, amelyeket most potom pénzért megvehetsz.

2012. március 7.
Növő Hold a Szűzben

Még őrült tempóban és rettenetesen figyelve kell dolgoznod. Lehet, hogy a határidőre kell leadnod valamit, és csúszásban vagy, de azért van az utolsó perc, hogy ezt végig tudd csinálni. Koncentrálj ma igen erősen, hogy észrevedd az esetleges hibákat. És ne keseredj el azon, ha valaki epés megjegyzést tesz valakire, vagy valamire. És ne feledd, hogy humorral el lehet ütni azt a kínos pillanatot, amikor feltesznek neked egy szakmai kérdést – talán tesztelni akar valaki –, és nem tudod rá a pontos választ.

2012. március 8.
Telihold a Szűzben

Csak semmi izgalom, ha most kell menned felvételire, vagy valaki miatt szinte lerágnád a tíz körmödet is, mert a telihold hatására ugyan a feszültség elkerülhetetlen, de az is, hogy a legjobbat produkáld, a lehető legjobb eredményt érd el. Egyébként sziporkázó ötleteid lesznek, amelyeket be kell dobnod, mert vevő lesz a rá főnökség, és mindenki más. Csak a közlekedésben légy óvatos. A szerelemben is fergeteges napnak nézel elébe, aki eddig nem jött be, az most be fog.

2012. március 9–10.
Fogyó Hold a Mérlegben

Mi lenne, ha a partneredet meglepnéd valami igen izgalmas dologgal, még akkor is, ha ő nem kedveli a meglepetéseket. Mert most egészen biztos, hogy értékelni fogja, sőt talán elalél attól, hogy mindezt tőled kapta, és ezzel megerősödik a hite abban, hogy jobban szereted, mint gondolta. Értékeld, és ha nem is tudod, vagy nem akarod kimondani mindazt, amit érzel, valahogy jelezd ezt felé. Ha bulizol, a régi gönceidből utánozhatatlanná teheted magad.

2012. március 11–12.
Fogyó Hold a Skorpióban

Hát elérkezett a mélylélektan két napja, amikor aztán lehet kurkászni a lelkek legmélyebb rétegeiben, hogy miért vagy ilyen, vagy olyan, ki miért felelős az életedben, mi történt volna, ha… És persze az ezotéria felé is sokkal nyitottabb leszel. Az lenne az igazi, ha a két nap valamelyikén nem lennél rest és megbámulnád a csillagos égboltot, mert fantasztikus képet kapsz, és elámulsz azon, hogy valóban milyen piciny porszemek vagyunk a világmindenségben.


2012. március 13–14.
Fogyó Hold a Nyilasban

Sport és rendszeres, egészséges étkezés – meglátod, ez most nagyon bejön neked. Ha szeretnéd formába hozni magad, hogy amikor eljön az ideje a magamutogatásnak, akkor a legjobb pillanatot választod. De vigyázz, semmi drasztikusság, különösen, ha van már annak némi ideje, hogy nem mozogtál semmit. Légy óvatos! A szerelem istennője ma teljesíti a kívánságokat, és nemcsak a tiédet, hanem azokét is, akik azon drukkolnak, hogy végre valahára jöjjön már össze az a két személy, akik imádják egymást, de valahogy mindig félreértik, elkerülik egymást.

2012. március 15–17.
Fogyó Hold a Bakban

Itt az ünnep, a hosszú hétvége. Ha mégis dolgoznod kell, akkor ezt értékelni fogják a feletteseid, és ugyan bosszankodsz, hogy nem leszel teljesen szabad, de ne törődj vele, mert biztos lehetsz benne, hogy ennek az ünnepek alatt végzett munkának anyagi vonzata lesz, és jó hangulatot teremtenek a kollégáid. Ráadásul jó kis pletykálkodásra is alkalmas lesz az idő. Ha utazol, akkor azt jól teszed, mert csodás élmények várnak rád. Viszont a közlekedéskor semmiféle erőharcba ne menj bele, hadd száguldjon csak a 60-as táblánál 110-zel, majd lekapcsolják…

2012. március 18–19.
Fogyó Hold a Vízöntőben

Ne feledkezz meg a rokonaidról és azokról sem, akik nincsenek már veled. Ha tudsz, a vasárnapi napon tegyél náluk látogatást, vagy hívd meg magadhoz. Aki már nincs veled, annak lelke üdvéért gyújts meg este egy szál fehér gyertyát, és emlékezz rá. Apropó! Készítettél már házi oltárt, ami lecsendesíti a háborgó lelkedet, és amely segít, hogy a kívánságaid teljesülnek? Ha még nem, akkor elkezdhetnéd.

2012. március 20–21.
Fogyó Hold a Halakban

A szerelemben a váratlan találkozások, a csodálatos dolgok ideje ez a két nap. Lehet, hogy választ kapsz olyan kérdéseidre, amelyek már hosszabb ideje gyötörnek. Az is lehet, hogy ezen a két napon többször hallod idegen emberektől a te saját problémádat és azt, hogy ők hogyan oldották meg. Persze nem direkt, hanem mondjuk buszon ülve, vagy éppen az uszodában. És ne feledd, 21-én jelenik meg a Nők Lapja Ezotéria, és abban is rengeteg mindent megtudhatsz, a kérdéseidre választ kaphatsz.

2012. március 22.
Újhold a Kosban

Nem vagy valami nagy formában, már ami a munkát vagy a tanulást jelenti. Valahogy nem érted, amit mondani akarnak neked, és valahogy abból is eleged van, hogy valaki megszabja, hogy mit tegyél és mit ne. Jobb lenne, ha ma nem akarna senki beleszólni az életedbe, de vedd figyelembe, hogy ugyanezt szeretnék mások is. Ezért tartsd tiszteletben a mások életébe bele nem szólás elvét. Sajnos kiderülhet ezen a napon egy óriási szarvashiba, ami miatt felelősségre vonhatnak. Nem tehetsz mást, mint elviszed a balhét, és tanulsz belőle.

2012. március 23–24.
Növő Hold a Kosban

Még mindig nem utoljára, de visszatér a régi téma, megint csak új felhangokkal, amiből aztán nagyon eleged van. Van most már a témához olyan hozzászóló, akinek az égvilágon semmi köze az egészhez. Mielőtt elküldenéd őt melegebb éghajlatra, számolj legalább hétig – ha vettél Nők Lapja Ezotériát, megtudhatod belőle, miért hétig –, és csak utána mondd el, hogy mit is gondolsz erről az egészről. A szerelemben a spontaneitás az, amivel leveheted őt a lábáról, akár új, akár régi a kapcsolat.

2012. március 25–27.
Növő Hold a Bikában

Állj rá a mérlegre, és nézd meg, ha tényleg elkezdted a rendszeres mozgást és változtattál az étkezéseden, sőt netán még kozmetikai testkezeléseken is részt vettél, akkor most olyan eredményt kell mutasson a kis digitális „dög”, hogy azzal elégedett lehetsz. Ha nem, akkor sem kell dühödben a falhoz vágnod, hanem elgondolkodni azon, valamit nem csinálsz jól, és ezt meg kellene beszélni egy szakértővel, vagy legalább barátnőddel.

2012. március 28–29.
Fogyó Hold az Ikrekben

Itt az ideje, hogy a körmeidre terelődjenek a figyelmek, lehet, hogy kétségek között vergődsz: saját vagy műköröm? Ezen a két napon utánaolvashatsz, és megkérdezhetsz boldog-boldogtalant, hogy mi a véleménye a dologról. Aztán eldöntheted, hogy melyik mellett maradsz. De egy régi ismerős felbukkanása meglepetéssel tölt el, ugyanakkor olyan változást látsz rajta, amire nem mersz rákérdezni. Nézz utána a neten, mitől lehetséges ez?

2012. március 30–31.
Fogyó Hold a Rákban

Most jött el az ideje annak, hogy végre megszabadulj mindattól, amire nincs szükséged. És ne a kuka felé vedd az irányt, hanem vannak – talán még a rokonságod vagy barátnőd ismerősei körében is – olyanok, akik hasznát veszik. Ha nem akarod őket ezzel megsérteni, akkor vannak olyan idegen emberek, akiknek odaadhatod, és örömmel veszik. Ha ajándékot szeretnél venni, akkor légy óvatos, puhatold ki, hogy az illető mit szeretne.

Exit mobile version