Hétvégi horoszkóp január 18-tól

RKB | 2013. Január 18.
A szerelmi életünk hétvégi kulcsszava a robbanás lesz. Most gyors (és gyakran meglepő) változások várnak ránk. A libidónk az egekbe lendül, és szinte lépten-nyomon kísértésbe kerülünk majd, de csak azért, hogy a csillagok tesztelhessék: mennyire vesszük komolyan a kapcsolatunkat és a hűségeskünket.

KOS

Ha párkapcsolatban élsz:
Nyugalomra vágynátok mindketten, de a körülmények könnyedén közbeszólhatnak. A párod a hétvégét hepciás hangulatban tölti, így előfordulhat, hogy elég lesz egy rossz szó ahhoz, hogy parázs viták robbanjanak ki köztetek. A viták ellenére esténként (vagy reggelente) heves szeretkezésekbe torkollnak a beszélgetéseitek. Tudatosítsd magadban: a párod most azért feszült, mert a dolgai szerinte nem úgy alakulnak, ahogyan szeretné. Talán jót tenne a kapcsolatotoknak, ha a jövő héten néhány napot külön tölthetnétek egymástól. És az is üdvös lenne, ha a kezedbe vennél néhány olyan ügyet, amelyet ő már képtelen irányítani.

Ha csak keresed a szerelmet: A hétvégén nehezen viseled, ha a barátnőid gyűjtik be a skalpokat helyetted. Sajnos most könnyen előjöhet belőled a versenyszellem és a győzni akarás, emiatt pedig hajlamos leszel az első horogra akadó férfival megismerkedni. Hidd el, ez nem verseny, érdemes lenne megvárnod, hogy a saját idejében érkezhessen meg a párod.

A napi mantrád segít a pozitív gondolkodásban, a mai angyalkártya pedig boldogabbá tesz.

BIKA

Ha párkapcsolatban élsz:
Heves érzelmek határozzák meg a hétvégéteket. Ha eddig a szőnyeg alá tudtátok söpörni a problémákat, azok pénteken vagy szombaton könnyedén „berobbanhatnak”. Ha azonban ügyeltetek arra, hogy semmiféle elhallgatás és játszma ne legyen a kapcsolatotokba, akkor épp csak annyi feszültséget kell megtapasztalnotok, amely izgalmassá teszi a viszonyotokat. A libidód most az egekben jár, emiatt arra is erős lehet benned a vágy, hogy a hivatalos partnered mellett (vagy helyett) egy szeretőre is szert tegyél. Ez azonban egy olyan feszültségforrás, amellyel most nem lenne szabad játszanod.

Ha csak keresed a szerelmet: Könnyen lehet, hogy a téli hideg elől egy magas idegen ölelésébe menekülsz. A helyzetet most úgy képzeled, mintha egy romantikus lányregény lapjain elevenedne meg: kint esik a hó, a kandallóban lobog a tűz, ti pedig összebújtok. A valóságban könnyen lehet, hogy ez egyéjszakás kaland vagy egy szeretői viszony kezdete lesz.


A napi mantrád segít a pozitív gondolkodásban, a mai angyalkártya pedig boldogabbá tesz.

IKREK

Ha párkapcsolatban élsz: Itt az ideje kiengedni  a feszültséget, és lazítani az idő szorításán. Mindketten úgy érzitek, hogy jóval több időt szeretnétek egymásra és a családra szánni, de ez valamiért eddig nem sikerült. A hétvégén is lesznek akadályai az együttléteteknek. Ezeket tekintsétek megoldandó feladatoknak, amelyeket, ha legyőztök, egy romantikus, második nászéjszaka lehet a jutalom. Ha szeretnél egy kicsit játékosabb intim perceket, ha szívesen kipróbálnál újdonságokat a szexben, akkor ezt a témát szombat este felvetheted a szerelmednek, aki most nyitottabban reagál rá, mint gondolnád.

Ha csak keresed a szerelmet: Szinte plasztikusan érzed reggelente magad mellett a szerelmed testét. Félálomban könnyedén érezheted úgy, hogy a nagy Ő máris itt van melletted. Ez a hétvége alkalmas arra, hogy pozitív gondolkodással gyorsítsd a párkeresésedet, és persze arra is, hogy az interneten nézz szét a különböző társkeresőkben.

A napi mantrád segít a pozitív gondolkodásban, a mai angyalkártya pedig boldogabbá tesz.

RÁK

Ha párkapcsolatban élsz: Annyi minden történt veletek az elmúlt héten, hogy igazán rátok férne egy kis pihenés. Ha az események sodrásából nem is tudtok kikapcsolódni, azért érdemes lenne legalább egy délutánt szabaddá tenni magatoknak a hétvégén. Most nem kellenek a szavak, mert azok csak összekevernek benneteket. (Könnyen lehet, hogy már napok óta folyamatosan félreérted a párodat…) Inkább hagyatkozzatok az érintésekre, a gesztusokra, a szemek árulkodó villanásaira. Hidd el, ezek nem hazudnak, de vigyázz, mert ezekkel te sem hazudhatsz! Ezen a hétvégén könnyen lelepleződhet az elégedetlenséged.

Ha csak keresed a szerelmet: Ha elégedetlen vagy a sorsoddal, a párkapcsolati státuszoddal, akkor most érdemes változtatni ezen. Ne úgy képzeld el, hogy a szőke herceg belovagol a fehér lován, sokkal inkább úgy, hogy te leszel az, aki szerzel magadnak egy fehér lovat. Más szóval: ha most kerek egésszé teszed az életedet, akkor sokkal hamarabb talál rád a szerelem.

A napi mantrád segít a pozitív gondolkodásban, a mai angyalkártya pedig boldogabbá tesz.

OROSZLÁN

Ha párkapcsolatban élsz: Koncentrálj a párodra, és koncentrálj magadra! Mostanában úgy tűnik, hogy túl sok energiát szentelsz arra, hogy azt figyeld, mások mit várnak el tőletek. Miközben egyre nagyobb erőkkel akarsz olyan képet mutatni a külvilágnak, ami sokaknak megfelel, talán a legfontosabbról feledkeztél meg: arról hogy nektek mi a jó. A hétvégén erre kellene koncentrálnotok, és arra, hogy legyen legalább két romantikus estétek. Azért kettő, mert most mindketten vágynátok a szokásosnál több erotikára, de a megszokások meggátolnak abban, hogy ezt a vágyat együtt kiéljétek.

Ha csak keresed a szerelmet: Szinte beviharzik az életedbe valaki a hétvége első felében, hogy a második felében már fel is dúlja a jól megszokott és kényelmes menetrendedet. Bátorságra, elszántságra és vagányságra lesz szükséged ahhoz, hogy belemenj ebbe a kapcsolatba. Azt azonban tudnod kell, hogy az ő elsődleges feladata pont az, hogy felrázzon, nem pedig az, hogy dédelgessen.

A napi mantrád segít a pozitív gondolkodásban, a mai angyalkártya pedig boldogabbá tesz.

SZŰZ

Ha párkapcsolatban élsz: Kétféle energia csap össze a hétvégétekben. Egyfelől a megszokások lassú, kényelmes tempójú napirendjét követnétek, de másfelől közben mindketten izgalmakra vágytok. Érdemes lenne először magatoknak bevallani a titkos vágyaitokat, hogy azután egymásnak is elmondhassátok ezeket. Annál is inkább fontos lenne ez a szeretetteli őszinteség, mert a jövő héten néhány olyan szituáció vár rátok, amelyekben egymásra számíthattok a leginkább. Az őszinteség növeli a libidót is, így vasárnap már egészen heves, meglepően izgalmas és romantikus éjszakára számíthattok.

Ha csak keresed a szerelmet: Nem kellene mindig fejjel a falnak szaladnod, és nem kellene mindig már az első pillanatokban beskatulyáznod az embereket. Lehet, hogy azt hiszed valakiről, hogy ő egy beképzelt szépfiú, egy felfuvalkodott pojáca, akivel semmi közös sincs bennetek. Közben pedig talán pontosan ő az az ember, aki meg tudja gyógyítani a szívedet és visszaadja a hitedet.

A napi mantrád segít a pozitív gondolkodásban, a mai angyalkártya pedig boldogabbá tesz.

MÉRLEG

Ha párkapcsolatban élsz: Az erotikus feszültség szinte tapintható lesz köztetek. Ezt különösen akkor fontos észben tartanod, ha nem a szerelmeddel élsz együtt. Könnyen lehet, hogy a hétvégén fény derül a valódi érzéseidre és a valódi vágyaidra. Ha így történik, őrizd meg a higgadtságodat, és vádaskodás helyett koncentrálj a szeretetre. Ez egyébként a legjobb tanács a hétvégére hiszen most csak az őszinte szavak és a színtiszta szeretet segít neked abban, hogy a lehető legjobban gyere ki a párkapcsolati szituációkból. Próbáld meg észben tartani, hogy nem érdemes olyasmiért harcolnod, amit valójában már nem akarsz megtartani.

Ha csak keresed a szerelmet: Az egyéjszakás kalandtól, a friss szertői viszonyon át egy valóban értékes szerelemig sok minden születhet egy hétvégi találkozásodból. Az, hogy mi lesz kettőtök között ezúttal nemcsak rajtad múlik, de az ő döntései és bátorsága is közrejátszik abban, hogy mit érhettek el egymással. A szenvedélyes vonzódásotokat érdemes kimutatnotok, az elfojtás helyett.

A napi mantrád segít a pozitív gondolkodásban, a mai angyalkártya pedig boldogabbá tesz.

SKORPIÓ

Ha párkapcsolatban élsz: Kisebb-nagyobb hullámvölgyek után újra egymásra találtatok a pároddal, olyan közel érzitek magatokat egymáshoz, mint talán még sohasem. Elég csak gondolni valamit, és a másik máris kimondja azt. Amikor nem vagytok együtt, és ő az eszedbe jut, szinte biztos, hogy felhív. Amikor pedig elkezdesz egy mondatot, ő fejezi majd be helyetted. Ez az összhang nemcsak a kommunikációban jelenik meg köztetek, de az erotikában is. Persze, ha úgy nézzük, a szex nem más, mint kommunikáció, az érzelmek kifejezésének egyik legjobb eszköze. Szex közben ugyanis egyikőtök sem tud hazudni.

Ha csak keresed a szerelmet: Végre itt van a szerelem! Sok szingli Skorpió szíve dobban nagyot most, hiszen már napok óta szövődik valami az életetekben, csak nem voltatok biztosak benne, hogy ez-e a szerelem. Ha mindenáron címkézni akarunk, akkor tényleg a szerelem a legjobb szó, amit használhatunk erre az érzésre. De azt tudnod kell, hogy ennek a kapcsolatnak sok időre és sok türelemre lesz szüksége.

A napi mantrád segít a pozitív gondolkodásban, a mai angyalkártya pedig boldogabbá tesz.

NYILAS

Ha párkapcsolatban élsz: Ragyogó gondolatok cikáznak a fejedben egész hétvégén. Csodálatos ötletek bukkannak fel benned, és csodálatos javaslataid lesznek a párod számára is. Neki szüksége lesz egy kis bíztatásra ahhoz, hogy veled tudjon szárnyalni. Ne felejtsd el, hogy kettőtök közül te vagy a vizionista, te vagy az, aki látod a fényt az alagút végében. Ő pedig hajlamos beleragadni a hétköznapok problémáiba, és ezét nehezebben lazít ezen a hétvégén is. Mindkettőtök lelkének jót tenne, ha a szerelem ünnepévé emelnétek legalább az egyik hétvégi estét. Mi lenne, ha szombat este kettesben töltenétek egy romantikus vacsorát?

Ha csak keresed a szerelmet: Sokféle szerelem van. És ez nemcsak azt jelenti, hogy sokféle hőfokon izzhatnak az érzelmek, de azt is, hogy sokféle szín és forma keveredhet a szerelem képzeletbeli szőttesébe. Akivel már napok óta levelezgetsz egy kicsit más színben és mintában gondolkodik, mint te, és ez a későbbiekben okozhat közöttetek konfliktusokat. Érdemes lenne tisztáznotok, hogy pontosan mire van szükségetek egymástól.

A napi mantrád segít a pozitív gondolkodásban, a mai angyalkártya pedig boldogabbá tesz.

BAK

Ha párkapcsolatban élsz: Miközben száguld veled a szerelemvonat a legszívesebben lassítanál, vagy meghúznád a vészféket. A hétvégén annyira heves érzelmeket éltek meg, annyira mély összhangot találtok meg, és annyira szenvedélyesen forrtok össze a szerelmeddel, hogy könnyedén érezheted úgy: ez már sok a jóból. Vagy másképp fogalmazva: annyira jó lesz, hogy az már rossz. Ez az alapérzés generálhat benned (vagy benne) egyfajta menekülést, ennek köszönhetően pedig könnyedén elkövethettek egy baklépést. Ez a tévedés, vagy félreértés csak azt a célt szolgálja, hogy egy kicsit lassítson a tempótokon.

Ha csak keresed a szerelmet: Menni vagy maradni? Várni, vagy cselekedni? Ezek a legfőbb kérdései a szingli Bakoknak a hétvégén. Most nehezen tudod eldönteni, hogy a szívedre vagy az eszedre hallgass-e valakivel kapcsolatban. A szíved azt súgja, hogy lépned kell, az eszed viszont maradna, és várna. Úgy tűnik, szerelmi kérdésekben a szív szava számít döntőnek a hétvégén.

A napi mantrád segít a pozitív gondolkodásban, a mai angyalkártya pedig boldogabbá tesz.


VÍZÖNTŐ


Ha párkapcsolatban élsz: Ki a racionális a kapcsolatotokban? Ki az, aki a hétköznapi életet is figyelembe veszi, és ki az, aki inkább elmenekülne a valóság elől? A csillagok szerint mindkettőtökben megtalálható mindkét hozzáállás, és emiatt lehetnek mostanában köztetek összezördülések. A hétvégén mindketten szeretnétek kilépni a hétköznapok szürkeségéből, és mindketten arra vágytok, hogy különlegesek lehessetek egymás számára. Érdemes lenne most elutaznotok valahova, vagy legalábbis olyasmit csinálni, amit csak ünnepnapokon szoktatok. Miért ne tehetnétek a szerelem ünnepévé ezt a két napot? A csillagok szerint érdemes a szerelemre koncentrálnotok most.

Ha csak keresed a szerelmet: Lehet-e az ész szerelmes, vagy ez az érzés a szív számára van fenntartva? – Ez a kérdés foglalkoztatja a szingli Vízöntőket akik úgy érzik, hogy szerelmi életüket egy kompromisszum lendíthetné fel. Azt gondolod, hogy érdemes lenne valakivel járnod, pusztán azért, mert az agyad tudja, hogy „jóravaló fiú”, aki mellett mindent megkapnál. Hidd el, ezt a kompromisszumot csak ideig-óráig tudod megkötni.

A napi mantrád segít a pozitív gondolkodásban, a mai angyalkártya pedig boldogabbá tesz.

HALAK

Ha párkapcsolatban élsz: Több közelségre, több intimitásra és több szenvedélyre vágysz. Arra van szükséged, hogy a párod most kimondja és éreztesse is az érzéseit veled. Ő azonban ebben – valószínűleg rajta kívül álló okok miatt – akadályoztatva van. Lehet, hogy nem tölthet veled annyi időt, mint szeretne, de az is elképzelhető, hogy téged szólítanak el a kötelességeid. Valószínű, hogy egy hétvégényi romantikát, erotikát és szenvedélyt kell egy estébe, vagy néhány órába sűrítenetek. Ne pazaroljátok a közös időtöket szavakra és főleg ne szemráhányásokra. Inkább hagyjátok, hogy a szerelem és a szenvedély mindent elmondjon és mindent megoldjon helyettetek.

Ha csak keresed a szerelmet: Az utóbbi egy-másfél évben óriási változáson ment át az életed. Úgy is mondhatnánk, hogy a tudatosságod lett erősebb, az érzelmeid tisztábbak és őszintébbek, és egyre több szeretetet vagy képes kimutatni és befogadni. Ennek megfelelően olyan társra van szükséged, aki nemcsak szenvedélyes szerelemmel szeret, de megérti azt amire te is a napokban ébredsz rá: arra születtél, hogy őszintén szeressenek.

A napi mantrád segít a pozitív gondolkodásban, a mai angyalkártya pedig boldogabbá tesz.

Exit mobile version