Határaink

Hrubiák Anett | 2013. Április 04.
"Balkáni" famíliából jövök. Sokszor életben maradnom is nehéz volt. Rengeteg dolog történt velem, ami a korosztályommal nem, és fordítva. Az önsajnálaton már túl vagyok, de az önpusztításon nem, saját értékeimben nehezen hiszek. Ez az út rákényszerített az egyéni gondolkodásra, és elismerem, nagy utat tettem meg anélkül, hogy belekeseredtem volna. Nehezemre esik, hogy magyaráznom kell a bizonyítványomat, ezen is csak az elcsépelt alázat segít? Hogyan kell a tudást megtartani és a múlt visszahúzó ereje mellett elmenni?
Máris megvan az előnye annak, hogy egy általad balkáni famíliának nevezett helyre születtél: bölcsnek és erősnek tűnsz. Közös életfeladatunk, hogy megismerjük a bennünk rejlő erőt, és használjuk azt, miközben az élet gyakran próbára tesz bennünket: hiszen az ellenerők is a családon belül vannak. Az Alázat (a jelen helyzet elfogadás úgy, ahogy van, és az élet, mint Felsőbb Akarat döntése előtt való meghajlás) nem elcsépelt fogalom, főleg akkor nem, ha tisztában vagy a jelentésével. Családodat te választottad, és belőlük táplálkozva (vagy nem!) lettél önmagad, ők tettek téged azzá, aki vagy. A szeretet vagy a nem szeretet eszközével, de támogattak téged abban, hogy válj valakivé. Sokan elvéreznek az úton, feladják. Te nem ilyennek tűnsz, ezért legyél hálás mindazért, amit kaptál, akkor is, ha negatív példákon keresztül jutottál el ide, hiszen ezekből tanulhatsz a legtöbbet!

Önmagad ellen vétesz, ha összehasonlítod magad másokkal, ez felesleges, céltalan harc és önbüntetés, melynek következményeként elveszíted azt, aki vagy, és ezzel saját magadat akadályozod, hogy saját értékrendedhez, mércédhez, erődhöz, tehetségedhez mérten éld az életed.

A múltban semmi mellett nem érdemes elmenni, főleg nem annak visszahúzó ereje mellett. A visszahúzó energiák mindenkiben dolgoznak, feladatod, hogy képes legyél őket az irányításod alá vonni. A múlttal, ami kizárólag a fejedben él, annyit tehetsz, hogy átértékeled, a benne szereplőket pedig megérted. Ehhez hajlandóságra, belső igényre van szükség, és arra, hogy megbocsáss, együtt érezz, megértsd a felszíni problémák mélyebb motivációit, gyökereit. A hab a tortán, hogy megértsd és elfogadd: nem tudsz változtatni azon, ami megtörtént. Talán ez a legnehezebb feladat.

Társakkal is lehet harcolni, nemcsak magányosan, úgy, hogy emberi tartásunk, optimizmusunk és hitünk megmaradjon: építve önmagunkat, rombolás helyett. A magyarázkodásról annyit, hogy akkor és addig szoktunk így védekezni, amíg magunk sem értjük, mi történik velünk, mi zajlik bennünk és körülöttünk, és nem hozzuk meg a döntést arról, hogy kezünkbe vesszük életünk irányítását!

A határaidat csúnyán átlépték, amire sajnos szüleink és a családtagok hajlamosak, és úgy teszik ezt, hogy észre sem vesszük, mert annyira megszoktuk, hogy a családi kommunikáció rögzült séma szerint működik. Az élet mindig jelzi nekünk: véges a türelme, és szeretné, ha magasabb szintre emelnénk tudatosságunkat. Minden stagnál, nem működik, hiába erőlködünk, ráadásul fogyatkozik a tartalék energiánk is. Ez történik most nálad is. A feloldások és a gyakorlat segíthetnek a továbblépésben.

Gyakorlat: Olvasd el az ismertetőt a határ fogalmáról, majd végezd el a gyakorlatot, melynek célja határaid megerősítése, valamint a határátlépési szituációk felismerése és feloldása.

Határaink és azok tiszteletben tartása. Amikor az önismeret és a tudatosodás útjára lépsz, határaid érzékelése és azok védelmének kialakítása, gyakorlati elsajátítása sarkalatos pont a további fejlődésedhez. Mielőtt tovább lépnénk, tisztázzuk a HATÁR szó jelentését: 

A határaidat fizikai szinten a tested szimbolizálja, ami azért jött létre, hogy kifejezze egyediségedet. Az aura azért vesz körül, hogy megvédjen az illetéktelen behatolóktól, energiarablóktól. Az immunrendszer ugyanezt a célt szolgálja. Segít egy érinthetetlen belső világ kialakításában. A lelked határa – amennyiben tudatában vagy, hol kezdődsz te, és hol végződik a másik ember, a kiegyensúlyozott emberi kapcsolatokban, a magabiztosságban, a kommunikációban és az önmagaddal való intimitás erősítésében támogat. 

Akinek rendben vannak a határai, az…

…ismeri szükségleteit és képes kifejezni azokat, félelmek és lelkiismeret-furdalás nélkül, ezért tisztán és érthetően kommunikál, képes elkülöníteni a saját szükségleteit másokétól, azaz ismeri az egészséges és romboló függés közötti különbséget, képes megvédeni önmagát, azaz jól kommunikál és bízik belső bölcsességében, így el tudja dönteni, mikor érdemes valamit elengedni, és mikor ragaszkodni hozzá, képes érthetően nem-et és igen-t mondani, azaz felelősséget vállal a szavaiért, védekezés és magyarázkodás helyett ismeri saját lelki fájdalomküszöbét, és tudja, hogy mikor mondja magának és másoknak: „Nem bírom tovább. ELÉG! STOP!”

…önmaga és mások elé vállalható és teljesíthető elvárásokat támaszt, amit önmaga felé inkább céloknak hív, mások felé pedig kapcsolati értéknek, „adok-kapok-nak”, melyben mindkét fél kitartóan és hittel egyensúlyoz, tudja hol végződik ő, és hol kezdődnek mások, azaz nem akar senkit megmenteni, ezáltal uralkodni felette. Tiszteli a másik döntését, bármi legyen is az, képes elválasztani a szülei, a szűkebb családja és környezete véleményét és értékrendjét a sajátjától, szubjektív véleményre törekszik, mások véleményét nyitottan hallgatja, melyből kiválasztja belőle azt, ami számára megfelelő és azonos az értékrendjével.

A lecke mindaddig fel van adva „határügyben”, amíg meg nem tanuljuk a szeretetteljes és határozott kommunikációt, mellyel megerősíthetjük határainkat, és megszüntethetjük a lelkünket romboló határátlépéseket.

Amikor a határátlépő szituáció megteremtésének gyökerét megtaláltad, és elvégezted az ezzel kapcsolatos fájdalommunkát, a határátlépés vissza sem köszön, de legalábbis jóval kisebb mértékben hat majd rád. A lelkednek többé már nem lesz igénye arra, hogy olyan helyzetek felé vigyen, melyek aktivizálják a múltban keletkezett fájdalmakat. Teljesítetted a lélek igényeit, végbement a gyógyulás. A külvilág visszajelzéseit csak addig fogod határátlépésként érzékelni, amíg el nem fogadtad önmagad és békét nem teremtettél azzal, aki vagy. Aki magabiztos, annak nem lépik át a határait, mert az kikezdhetetlen, mély hittel és meggyőződéssel rendelkező emberekbe nem lehet belekötni.  

Az „egészségtelenül működő család” ismérvei közül (12. oldal), mely pontok a leginkább jellemzők a te családodra?

Hogyan hatnak rád ezek a negatívumok életed jelenlegi szakaszában?
Vannak-e komoly gátlásaid? Ha igen, melyek ezek és mely élethelyzetekben kerülnek elő a leggyakrabban?
Mely területeken kevés az önbizalmad?
Melyek a leggyakoribb félelmeid?
Mely félelmeid származnak édesanyádtól és melyek édesapádtól?
Gyakran előfordul, hogy pesszimista vagy?
Gyakran vagy dühös szüleidre? Előfordul, hogy ezt a dühöt másokon, esetleg önmagadon töltöd ki?
Szoktad szégyellni magad valamiért? Ha igen, mely szituációkban?   
Gyakran érzed úgy, hogy akármilyen jól teljesítesz, lehetne jobban is? Elégedetlen vagy önmagaddal?
Hogyan viszonyulsz a pénzhez? Mit gondolsz róla? Mennyiben egyezik ez anyukád vagy apukád pénzhez való viszonyával? Szereted vagy utálod a pénzt?
Mondták-e rád gyerekkorodban, hogy érettebb vagy társaidnál? Büszkélkedtek-e ezzel a szüleid? Magányosnak érezted-e magad emiatt?
Szabtak-e gátakat a szüleid, ha szerettél volna elmenni otthonról a barátaiddal? Beleszóltak-e abba, hogy kivel barátkozz? Érezted-e úgy, hogy szüleid minden lépésedet ellenőrzik?
Előfordul-e, hogy nem tudsz kiállni magadért egy adott szituációban, mert kommunikációs nehézségeid vannak?
Volt-e lehetőséged önállóan dönteni, hogy milyen szakmát választasz, vagy szüleid álmait valósítod meg?
Gyakran vagy-e rosszkedvű és fáradt?

Határtudatosítás: Hunyd be a szemed, és képzeld el, hogy körülvesz téged egy burok. Figyeld meg: Vannak rajta lyukak? Hézagok? Repedések? Ha igen, kiket látsz a lyukak körül? Ki van túl közel a burokhoz? Vagy esetleg benne? Kik akarnak betörni? Közben figyeld, hogy szorít-e valahol a tested.

Megerősítés: „Anyu, apu, vannak határaim, kérlek, tartsátok őket tiszteletben, én ugyanígy teszek. Elhatárolódom tőletek, önálló emberi lény vagyok. Felelősséget vállalok önmagamért és értetek is, ameddig határaim engedik.”

Végül képzeld el, hogy körbevesz egy fényburok, melynek segítségével megerősítheted a határaidat.

Exit mobile version