Feldmár András: “A védekezés az, ami megöl bennünket!”

Czvitkovits Judit | 2013. Július 06.
Nem a támadás, hanem a védekezés a halálos. Szinte belepusztulunk a védelmező páncél viselésébe. A merészség, a vakmerőség, a bátorság gyakorlása az orvosság.

Az a felfogás, miszerint a sebezhetőség gyengeséget jelent, a legelfogadottabb és egyben legveszélyesebb tévhit, amit a sebezhetőségről gondolunk. Miközben egész életünkben igyekszünk távol tartani magunktól a sebezhetőséget, és az ellen védekezünk, nehogy túl érzelmesnek tartsanak minket, az is megvetést vált ki belőlünk, ha mások kevésbé képesek hajlandók leplezni az érzéseiket. Odáig jutottunk, hogy ahelyett, hogy tisztelnénk annak a bátorságát, aki sebezhető, inkább hagyjuk, hogy a saját félelmeink és feszengésünk miatt bíráljuk és kritizáljuk őket. 

A sebezhetőség nem jó vagy rossz dolog, se nem valami sötét érzelem, se nem feltétlenül könnyed vagy pozitív élmény. A sebezhetőség megtalálható minden érzelem és érzés mélyén, mert érezni egyszerűen annyit tesz, mint sebezhetővé válni. Ha a sebezhetőséget gyengeségnek tartjuk, úgy az érzelmeket is gyengeségnek tartjuk. Elzárkózni tulajdon érzelmi életünktől azért, mert  túl nagy a kockázat, hogy sérülhetünk, olyan, mint faképnél hagyni azt, ami célt és értelmet ad az életünknek.

A sebezhetőséggel szembeni ellenállásunk gyakran abból fakad, hogy olyan sötét érzelmekkel kötjük össze, mint a félelem, a szégyen, a gyász, a szomorúság és a csalódás – olyan érzelmekkel, amelyeket annak ellenére sem vagyunk hajlandók kibeszélni, hogy gyökeresen meghatározzák azt, hogy ahogy élünk, szeretünk, dolgozunk és vezetünk. Amit a legtöbben képtelenek vagyunk megérteni, az az, hogy a sebezhetőség a bölcsője mindazoknak az érzelmeknek és élményeknek, amelyekre áhítozunk. A szeretet, az összetartozás, a bátorság, az empátia és a kreativitás mind a sebezhetőségből születnek. Amennyiben tisztább célokra vagy tartalmasabb szellemi életre vágyunk, a sebezhetőség az út. 

A sebezhetőség nem más, mint bizonytalanság, kockázat és érzelmi kiszolgáltatottság

Felkelni nap mint nap úgy, hogy szeretünk valakit, aki nem is biztos, hogy viszontszeret, akinek nem tudjuk garantálni a biztonságát, aki megmaradhat az életünkben, de el is hagyhat minket egy figyelmeztető szó nélkül, aki vagy hű lesz halála napjáig, vagy elárul minket holnap – na, ez a sebezhetőség. És ha szeretünk valakit, akkor bizony érzelmileg kiszolgáltatottak leszünk. Igen, ez ijesztő, és igen, ez azt jelenti, hogy tárt karokkal várjuk, hogy akár bántsanak minket – de őszintén, el tudunk képzelni olyan életet, amiben nem adunk és nem kapunk szeretetet?

A legfőbb veszély, hogy gyengeségként gondolunk az érzésekre…

A könyvrészlet Brené Brown: Bátraké a boldogság címe könyvéből való, melyet Feldmár András a következő szavakkal ajánl:

“Brené Brown bátorít minket, hogy gyakoroljuk a bátorságot, hogy tanuljuk meg, hogyan álljuk a sarat, és reszkírozzuk, hogy esetleg bántanak minket, hogy ne bújjunk el, ne izoláljuk magunkat a magányosság bunkerében. Brown kutatja, hogyan tanulhatnánk meg azt, amit ő »szégyentűrés«-nek nevez. Mit tegyünk, hogy ne legyünk törékenyek, ne haljunk bele a szégyenbe? Freud is, Selye János is kimondta, bebizonyította, hogy lélekben is, testben is a »védekezés az, ami megöl minket«. Nem a támadás, hanem a védekezés, a túlreagálás a halálos…” 

 

Olvasd el ezt is:

Feldmár: “A legfájdalmasabb élmény a szégyen!”
Feldmár: “A biológia nem végzet”
Feldmár: “Feldmár: “Ha nem most, akkor mikor?”

Exit mobile version