Minden részünk tökéletes, teljes és egész; és ez alól az étvágyunk sem képez kivételt. Az ételek utáni sóvárgásunk vagy farkasétvágyunk nem azt jelenti, hogy valami baj van velünk, vagy valamilyen szempontból gyengék vagyunk. Inkább azt mutatja, hogy az étvágyunk pontosan a terv szerint működik.
Egész testünk azt fejezi ki – az étvágyunkat is beleértve –, hogy milyen szintű a lelki békénk. Az étvágyunkat egy repülőgép műszerfalához hasonló feladatokra tervezték: figyelmeztetnie kell spirituális és érzelmi üzemanyagunk kifogyására. Az éhség egy villogó vörös fény, amely azt jelzi: „Több lelki nyugalomra van szükségem!”
Az állatok téli álmukra készülődve súlytöbbletet szednek fel. A súlyfelesleget cipelő emberek spirituális téli álmot alszanak, valódi képességeik szunnyadnak. Súlyuk védelmet jelent az észlelt veszélyekkel és hiányokkal szemben egy valójában biztonsággal és bőséggel teli világban. Ideje felébredni a túlsúly és túlevés ólmos, fáradt téli álmából.
Nem véletlen, ha az ember egy bizonyos pillanatban eleped egy bizonyos ételért
Olyan ételekre vágyunk, amelyekről azt reméljük, hogy megadják nekünk a lelki békét. A sóvárgás két okból következik be: vagy arra vágyunk, hogy érzelmileg jobban érezzük magunkat, vagy arra, hogy megváltozzon az energiaszintünk. Élénkebbnek vagy nyugodtabbnak akarjuk érezni magunkat. Nagyobb biztonságra és önbizalomra vágyunk. Nem akarunk annyira dühösek lenni. Vagy annyira félni.
Minden teremtmény késztetést érez az élelemmel, vízzel, pihenéssel, menedékkel és lelki békével kapcsolatos alapvető igényei kielégítésére. Ha ezen igények bármelyike nem nyer kielégülést, szervezetünk jelzi, hogy változtatnunk kell a helyzeten. Ezt a testünkben és lelkünkben lévő kellemes, egészséges egyensúly fenntartására irányuló folyamatot homeosztázisnak nevezik.
A homeosztatikus késztetés utasít bennünket arra, hogy kabátot vegyünk, ha fázunk, igyunk, ha szomjasak vagyunk, és aludjunk, ha elfáradtunk. Ha elveszítjük a lelki nyugalmunkat, belső késztetést érzünk, hogy intézkedjünk a zavaró helyzet megszüntetése érdekében. Ha nem cselekszünk, valamilyen negatív érzelmet élünk át, mint például levertséget. A testünk még mindig késztetést érez a homeosztázis fenntartására, tehát új megközelítést választ. Az étvágyunk tudja, hogy melyik étel fogja megadni nekünk a vágyott érzelmet vagy energiaszintet: az, amelyik visszajuttat bennünket a lelki nyugalom ideiglenes állapotába. Minden étel, amely után epekedünk, olyan hangulat- vagy energiamódosító tulajdonságokkal bír, amelyek visszajuttatnak bennünket egy ideiglenes homeosztázisba.
A lélek eledele: A szüntelen sóvárgás gyökerének gyógyítása
Az ételek utáni túlzott sóvárgás annak a jele, hogy az életünkben valami zavar bennünket. Énünk legtisztább része, amelyet „léleknek” nevezek, nagyon őszinte, és mindig beismeri, ha valami baj van. Énünk e tiszta és természetes része mindig beszél hozzánk, irányít és segít bennünket. Ha túlságosan elfoglaltak vagy kétkedők vagyunk ahhoz, hogy hallgassunk a lelkünkre, akkor nincs más választása, mint hogy hangosabb üzeneteket adjon át sóvárgás, fájdalom vagy az álmatlanság formájában. Valódi énünk valahol mélyen azt akarja, hogy ébredjünk fel és figyeljünk.
Nem kérdés, hogy a változás nehéz és ijesztő lehet. Sok gondolkodást, türelmet és gyakorlást igényel. Időnként együtt jár a másokkal folytatott megbeszélésekkel, amikor be kell vallanunk gondolatainkat vagy érzelmeinket valaki másnak, ami sebezhetővé tesz. A változás félelmeket kelt azzal kapcsolatban, hogy elveszítjük a szeretetet. Nem csoda, hogy legszívesebben még azt is elkerüljük, hogy önmagunknak beismerjük a helyzetet!
Az állandó sóvárgás annak a jele, hogy bizonyos helyzeteken változtatni kell. Lelkünk úgy dörömböl a gyomrunkon, mint amikor valaki kétségbeesetten fel akarja kelteni a figyelmünket. A lelkünk ezt kiabálja: „Tenned kell valamit!” Mi azonban rettegünk attól az eshetőségtől, hogy a dolgok rosszabbá válnak, ha változtatunk. Ekkor az állandó sóvárgásunk a félelmeink és a lelkünk között dúló belső háborút jelentik.
Lelki eledel
Amikor érzelmileg éhesek vagyunk, az étel utáni vágy olyan érzés, mintha éheznénk. Noha épp most fejeztünk be egy teljes étkezést, az érzelmi éhség hirtelen támadása miatt azt hisszük, hogy a gyomrunk üres. Éhesnek érezzük magunkat! Pedig a gyomrunk nem éhes, a szívünk és a lelkünk éhezik, és kifosztottnak vagy üresnek érzi magát.
Az állandó sóvárgás minden típusa más-más kielégítetlen szükségletet jelez, beleértve a szórakozás, a gyengédség, az elismerés, a romantika és az ellazulás iránti igényeket is. Ha ezeket a szükségleteket nem elégítjük ki, akkor mindig megjelenik a félelem, vagy annak haragként, feszültségként vagy szégyenként való megnyilvánulása:
– A félelem visszatart bennünket azoktól a változásoktól, amelyek javíthatnák az életünket. Ezek közé tartozik a félelem a kudarctól, az elhagyástól, a visszautasítástól, a méltatlanságtól, vagy ha attól félünk, hogy szélhámosnak tartanak bennünket.
– A harag kielégítetlen szükségleteinkből ered. Ez különösen igaz akkor, ha a körülményeinkért egy külső erőt okolunk, amely megakadályoz, hogy jobbá tegyük az életünket. Van, aki a házastársát, a gyerekeit, a neveltetését, a műveltség hiányát, a nemét, a származását vagy a pénzügyi helyzetét hibáztatja. Ez abból fakad, hogy fél felelősség vállalni a változásokért. Sokkal könnyebb külső forrásokat okolni céljaink meghiúsulásáért.
– A feszültség az életünkben lévő stressz fizikai és érzelmi megnyilvánulása. Mindenki él át stresszt, mégis több stresszt tapasztalunk, ha eltávolodunk életfeladatunktól és az isteni úttól. Mindaddig, amíg a célunkkal harmóniában dolgozunk, az univerzum elősegíti munkánkat, erősnek, energikusnak és felfrissültnek érezzük magunkat.
– A szégyen azt jelenti, hogy az ember méltatlannak, bizonytalannak, képzetlennek vagy alkalmatlannak érzi magát. Azt jelenti, hogy kétségbe vonjuk a képességeinket vagy a jóságunkat. A szégyen időnként a valós vagy képzelt bűneink miatt érzett bűntudatból ered. Egyetlen bűnbe érdemes csak energiát fektetni: amikor megállapítjuk, hogy hallgatunk-e arra a belső hangra, amely irányít bennünket. Amikor eltávolodunk attól, amiről tudjuk, hogy helyes, azt önbecsülésünk sínyli meg, az eredmény pedig a szégyen…
Az írás Doreen Virtue Szüntelen éhség című könyvéből való!