A női-férfi egyensúly hete

RKB | 2013. Július 30.
Hétindító ezotériai sorozatunkban ezúttal is egy csokornyi hasznos útravalót gyűjtöttünk a hétre, amelyek segítenek boldogabb, teljesebb életet élni nektek. Július és augusztus fordulóján a belső egyensúlyunkat keressük. Ami belül elveszett, azt gyakran – mint ezen a héten is – kívül találjuk meg. Nem mellesleg pedig kibékíthetjük a férfias és nőies személyiségrészeinket, és a párkapcsolatunkban lévő erőegyensúly is helyreállhat.

Mint fent, úgy lent. Mint kint, úgy bent – a smaragdtábla vezérgondolata ma is igaz, sőt ezen a héten a saját bőrünkön is megtapasztalhatjuk. Az, hogy most mennyire harmonikus a párkapcsolatunk, és mennyire boldogok a hétköznapok, csakis azon múlik, hogy mennyi harmónia van bennünk. Ha pedig belül elvesztettük a harmóniánkat, akkor érdemes külső segítséghez folyamodni.

Minden a szerelem körül forog – A hét legfontosabb fényszögei
Ezen a héten a Vénusz és a Mars is több fényszögkapcsolatban vesz részt, azaz többféle módon is befolyásolják az életünket.
Kedden a Vénusz egy trigonnal kapcsolódik a Plútóhoz. Ez a fényszög könnyen felpezsdítheti szerelmi életünket és megbolygathatja a belső egyensúlyunkat is. A Vénusz–Plútó-kapcsolódások megnövelik a libidónkat, túlfűtötté, szenvedélyessé tesznek bennünket. Az egyéjszakás kapcsolatok, a nyári flörtök esélye is megnő a fényszög hatására.
Csütörtökön a Mars és az Uránusz között alakul ki egy kvadrát. Ez a fényszög megnöveli bennünk az adrenalinszintet, tehát ne lepődjünk meg a hirtelen indulatkitöréseken és azon, ha mindenki egy kicsit feszültebb lesz a környezetünkben. Aki nem nyaral, az most könnyen érezheti magát túlhajszoltnak, elnyomottnak, kizsákmányoltnak.
Pénteken a Vénusz és a Mars szextilbe kerülnek egymással, ez némiképp enyhíti az előző nap feszültségeit. A Vénusz–Mars-kapcsolódásnak köszönhetően a társas kapcsolataink harmonikusabbakká válnak, és a szerelmi életünkbe sikerül pozitív energiaként beépíteni a hét első felében keletkezett erotikus vágyakat. Ennek fényszögnek nemcsak a kapcsolatunkra lesz jó hatása, de mindannyiunk lelke kisimultabbá válik, és közelebb kerülhetünk a belső egyensúlyunkhoz.

Mi kell a harmóniához?
A Mars jelöli a horoszkópban a világunk aktív, kifelé élő részét. Szimbolizálja a férfias tetterőt, mindenféle aktivitást, kezdeményezést, erőt, lendületet. A marsi energia ha túl erős, ha semmi nincs, ami kordában tartja, negatív körülmények hatására könnyen fordulhat rombolásba, önzésbe és agresszióba.
A Vénusz szimbolizálja a világunk nőies, érzelmes oldalát. Jelöli a szeretetet, a szerelmet, az érzelmeket általában, a szépséget, a harmóniát és az egyensúlyt. Ha a vénuszi behatás kerül diszharmonikus túlsúlyba, az könnyen csaphat át narcizmusba, beképzeltségbe, a külsőségek túlzott hangsúlyozásába, felszínességbe.
Ahhoz, hogy harmóniában legyen az életünk, arra van szükségünk, hogy ezt a két nagyon is különböző energiát kibékítsük magunkban. Erre remek alkalmunk lesz a hét második felében, amikor az égen a már említett harmonikus szextil fényszögben fonódnak össze a marsi és vénuszi energiák.
Lássuk most, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy megéljük a fényszög áldásos hatásait.
– Irány a természet! A szabadban lelkünk marsi és vénuszi darabkája is feltöltődhet. A Mars azt élvezi, amikor meghódítja a vadont, a Vénusz viszont azt, amikor gyönyörködhet az ismeretlen szépségben.
– Érintsd meg a szerelmed! Az érintésekre is szüksége van mindkét bolygónak: a Marsot feltüzeli, ha megérintheti a szerelmét, a Vénusz pedig érzelmeit fejezi ki egy-egy simogatással.
– Csak módjával a beszéddel! Bár a Vénusz szívesen cseveg, és szereti hallani a saját hangját, a Mars nem éppen a szavak embere. Ő a tettekben hisz, amikben viszont a Vénusz nem olyan ügyes. A megoldás egyszerű: nem kell túlzásba vinni a beszédet, inkább meg kell élni a harmóniát, mint kimondani, pláne kielemezni azt.

A hét gondolata:
„A meghitt közelség nem jelenti azt, hogy mindketten tökéletesek vagytok. Még csak azt sem jelenti, hogy az egyikőtök tökéletes. Azt jelenti, mindketten megértettétek, hogy mindannyian sebeket hordozunk, és mindannyian azért vagyunk itt, hogy ezeket begyógyítsuk. Életed bármely területe akkor indul el a beteljesedés felé, ha megérted a célját – a meghitt közelség célja pedig a gyógyulás.” – Marianne Williamson

Figyelemre vágynak a Rákok, nosztalgiáznak a Nyilasok – heti asztrológiai tendenciák
A hét eleje sietősen, a második fele viszont ráérősen telik a Kosok számára. A jegy szülöttei most megoldhatnak egy anyagi helyzetet. A Bikák szerencsésnek mondhatják magukat a héten. Igaz, ez a szerencse ezúttal változásokkal jár, amiket nem feltétlenül szeretnek a Bikák. Az Ikrek végre kipihenhetik magukat. Úgy érzik, mintha kiszállhatnának a mókuskerékből, és megpihenhetnének – még akkor is, ha közben dolgoznak. A Rákok több figyelemre, több odafigyelésre vágynak. Igazuk van, rivaldafényből jóval többet érdemelnek, mint amit eddig kaptak. Az Oroszlánok igazán szakértőnek érezhetik magukat, hiszen most valaki mindenáron meg akar tanulni tőlük valamit. Kérdés, hogy van-e annyi tudásuk, amit tényleg érdemes átadniuk. A Szüzek a legszívesebben el sem hagynák a légkondicionált szobát, vagy legalábbis a strandot. Ha mégis dolgozniuk kell, jól teszik, ha uszodalátogatásokkal, strandolással tarkítják a hetet.

A Mérlegek sokkal könnyebben hoznak döntést, mint máskor. Könnyen meglephetik a környezetüket egy-egy váratlan lépésükkel és egy-egy a szokásosnál hangosabban kimondott szóval. A Skorpiók sokat szelídülnek a héten. Lassan elpárolog belőlük a bosszúvágy, és az is lehet, hogy valakire barátként tekintenek, aki eddig ellenség volt. A Nyilasok újraértékelnek néhány dolgot a gyerekkorukban, és a kamaszkori emlékeik között is rendet rakhatnak a héten. Érdemes most szembenézniük a múltukkal. A Bakok addig kísérleteznek valamivel, amíg nem sikerül. Persze ez amilyen jól hangzik leírva, annyira fárasztó lehet a gyakorlatban, a századik próbálkozásnál. A Vízöntők elcsodálkoznak azon, hogy milyen fordulatokat vesz a hét. Könnyen lehet, hogy most határozottabban és erősebben kell képviselned az érdekeidet a sikerhez. A Halak életmódváltást terveznek a hétre, de hogy ez csak terv marad-e, vagy gyakorlattá válik, az csak rajtuk fog múlni. Érdemes a napi meditációt beépíteniük a hétköznapjaikba.

A hét könyve:
Ruediger Dahlke: Belső utazás
Ez a kötet egy igen izgalmas és látványos utazásra hívja olvasóját. A könyvben bemutatott meditációs ciklus gyógyító belső úton ismerteti meg velünk a testünk és a lelkünk működését. Aki szeretne megismerkedni a vezetett meditációkkal, könnyedén találhat olyan gyakorlatokat a kötetben, amelyek segítenek elmerülnie belső képei világában. Érdemes a meditációkat magnóra vagy mp3-as fájlra felmondani magunknak és visszahallgatni, mert úgy könnyebb lesz elvégeznünk azokat.

A hét Facebook-oldala
Astrosignum
Nemcsak angolul tudóknak ajánljuk az Astrosignum oldalát. A képekkel gazdagon illusztrált Facebook-oldal kitalálója és fenntartója, Sophie Theodoridu szerint nem más, mint egy gyógyító utazás az asztrológia, az asztronómia és a mitológia csodálatos világába. Sophie bejegyzéseinek gerincét az aktuális bolygóállásokhoz kapcsolódó műalkotások és tudománytörténeti érdekességek fotói adják.

Exit mobile version