Ülök a koldus mellett, és érzem, hogy bűzt áraszt. Mosdatlan, sárga a haja, megállna a sarokban a ruhája. Facsarja az orrom a penetráns szaga, és hálát adok érte, hogy nemsokára leszállok a buszról.
Közben a következő megállóig elkalandozik a figyelmem, már a verítékét sem érzem. Eszembe jut egy másik koldus. Még a Bosnyák térről. Az evangélikus teológia mellett volt már akkor is a katolikus templom. Ott ült, és élt a kedves arcú Jenő bá!
Egy emberi angyal
Mikor jöttünk haza bulikból, partikból, beszélgetésekből, esténként vagy reggel, vagy a hajnalt köszöntve, mindig ott ült Jenő bá.
Egyszer, az egyik hajnali érkezésemkor is így volt, én meg még az est lelkével feltöltődve ballagtam el a templom és Jenő bá előtt. Majd megszólított:
– Fiatalember! Van egy cigid? – mivel volt, egészen konkrétan a számban, feleltem, és nyújtottam is felé egy szálat:
– Persze! Parancsoljon! – leültem mellé, és beszélgettünk a templom lépcsőjén, hajnalban, egyedül, ketten. Mesélt és mesélt az életről, szerelemről, családról, valódiról és valótlanról. Mesélt magáról, és mesélt rólam is. Hallgattam, hozzáfűztem a gondolataimat, és jött fel a nap, mentek a buszok és a villamos, mi meg ott ültünk. Már azt sem tudtam, melyikünknek van inkább EMBERszaga. Neki vagy nekem?
Valahogy ott a füstben és a hajnali fényben, az induló nappal ez nem volt kérdés, mert ott voltunk, jelen voltunk. Aztán elindultam, halkan, mélyen, fáradtan és felüdülve. Az az érzés kerített hatalmába, hogy szeretve vagyok, hogy találkoztam egy emberrel, emberi problémákkal, emberi szagokkal, emberi hanggal, egy emberi angyallal.
Légy az, aki vagy!
„Sajnos minden jegy elkelt és, ha jól látom, nincs regisztrációja sem!” – mondja a csinos, kedves, csillogó szemű kisasszony, akinek ez a dolga. És kint áll a tömeg, és be akar jutni, hogy megtudja, milyen is a mai szeretet. Akik meg bent vannak, az ügyesek, az előrelátóak, hallgatják, hogy hogyan is kell szeretni:
– Fogadd el magad!
– Kezdd el!
– Határozd el!
– Tervezd meg!
– Engedd át!
– Engedd be a szívedbe!
– Légy az, aki vagy!
Aztán vége az előadásnak, vége a könyvnek; kijönnek, becsukják, és elkönyvelik, hogy ma is tanultunk valamit a szeretetről. De otthon kiömlik a tea, odaég a tészta, vagy leesik a váza, és nemcsak a tányér törik el, hanem a béke, a nyugalom is; határozottan és őszintén megy a vita: – Én elhiszem neked, és át akarom adni, hogy érezd, hogy szeretlek, de most azért ez egy kicsit sok! Hisz megtanultam, hogy hol vannak a határaim, képződtem, és sokat tanultam, és olvastam erről. Szeretlek, de ez így nem megy!
Halljuk a szeretetet a templomban, a rádióban, az aktivistáktól, és a kocsmában is ez a téma; erről szónak a hírek is:
– Szörnyű dolgok történnek!
– A másik párt nem szeret, de mi igen!
– Adunk kölcsönt, mert fontos vagy!
– És igen, akkor is szeretni fogunk, ha nem tudsz fizetni! De ugye megérted, ha levonjuk a fizetésedből?
Ma szeretni egyszerű, nem kell más, csak az, hogy csatlakozz ide, de ha lehet, akkor inkább oda. Tedd meg ezt, és ha szereted magad, akkor meg azt kell tenned. – Mindenki szeret mindenkit, de igazából én tudom neked megmondani, hogy mi is a szeretet, és ha nem olvastad a könyvet, akkor én még most kedvezményesen tudok adni egyet. Persze, hogy aláírom, csak vedd meg! Hisz a szeretet a legfontosabb, és mindenkinek ez kell, és valóban ingyen van, és ez élteti a világot.
– Szeress, és élj!
– Szeress, és élni fogsz!
– Ne add fel, és higgy!
Olcsó szeretet
Mert ami ingyen van, az nem kell, hogy olcsó legyen. Nincs súlya már annak a szónak, hogy szeretet, nincs ereje, lassan nincs hatása sem. Elértéktelenedett. Elkopott, megszürkült. Úton-útfélen kapható a szeretet: halljuk mindenhol, hogy megérdemled, aztán maradunk üresen, kiábrándultan, szeretetlenül.
De talán jól is van ez így, mert engem arra tanít a szeretet, hogy nincs olcsó szeretet. Nem lehet megvenni, felépíteni, megtervezni, kitalálni, átalakítani. Nem lehet szeretetkurzuson elsajátítani. Nem lehet birtokolni, bezsebelni. És nem lehet olcsóvá tenni, mert nagyon is drága a szeretet, az olcsó szeretet olcsó is marad…
Jön a megálló, felkelek. Koldusom ott ül még mellettem. Nem lett illatosabb, sem tisztább. Valamit dünnyög, valamit morog. Kezében egy rongyos könyv, lapjai között bent az ujja. Már felálltam, és kíváncsian nézem, mit olvas, mit lapozgat? És csak egy fura szót kapok el a címből, és érzem a hajnal illatát, látom magam előtt Jenő bát, és újra érzem: szeretve vagyok. Nézem, hogy jól látom-e a címet. Azt a néhány szótagot…Döm-dö-döm!
Olvasd el ezt is!
Ne félj a félelemtől! – Kadlecsik Zoltán evangélikus lelkész gondolata
Feldmár András: „Nem önzőség kilépni a szarból!”
Bagdi Bella: „Ha még nem változtattál az életeden, még nem fáj eléggé!”