Pénzhoroszkóp 2014-re

Székelyhidi Ágnes | 2013. December 06.
2014-ben lesznek nagyon feszült, és lesznek nagyon kedvező bolygóállások a pénzügyeket illetően. Minden jegy kap a jóból és a rosszból is. De mindenki más-más hónapban. Érdemes ezt előre tudni, és felkészülni, mert így kihasználhatjuk a kedvezőt, és kivédhetjük a kedvezőtlent.

KOS:

2014-ben a május lesz a legsikeresebb pénzügyi szempontból a Kos szülöttek számára. Az a jó hír, hogy ez a szuper széria még júniusra is átnyúlik. Vénusz, a Kis Szerencse bolygója garantálja a szerencsét. Ennek előfeltétele, hogy a Kosok észrevegyék, kihasználják, és értékeljék az apró lehetőségeket is. Hiszen az élet sok apró részletből tevődik össze. Július végétől a bolygók azt mutatják, hogy a pénz ezerrel folyik ki. Nagyon észnél kell lenniük, és visszafogniuk a kiadásokat. A kritikus időszak szeptember közepéig tart. Utána is vigyázniuk kell, és megtalálni, illetve megtartani az egyensúlyt.

Előrejelzések 2014-re
Mi vár a 2014-ben születő gyermekekre?
Nagy japán horoszkóp 2014-re
2014 a Szaturnusz éve lesz – Izing Klára éves előrejelzése
Nagy egészséghoroszkóp 2014-re

 

BIKA:

2014. két részre osztható a pénzügyek tekintetében. A Bikák az év első részében a bevételeiket, míg az év második felében a költségeiket számolgatják. Egész évben a legjobb hónap lesz a június és a július. Viszont körültekintőnek kell lenniük szeptember végétől egészen év végéig. Ekkor a bolygók felváltva azt jelzik, hogy hol a csábítás, hol kötelező kiadások miatt megy ki a pénz. Egy utazás, kirándulás, túra során rengeteg szép holmira lehet(ne) szert tenni. Ezekkel párhuzamosan számítaniuk kell arra, hogy valami elromlik, és arra költeni kell. Az év legvégén az adóra kell gondolniuk.

Előrejelzések 2014-re
Mi vár a 2014-ben születő gyermekekre?
Nagy japán horoszkóp 2014-re
2014 a Szaturnusz éve lesz – Izing Klára éves előrejelzése
Nagy egészséghoroszkóp 2014-re

 

IKREK:

2014-ben az Ikrek szülötteknek két hónapjuk is lesz, amikor súlyos veszteség érheti őket. Januárban és áprilisban valószínűleg hozzá kell nyúlniuk a tartalékaikhoz. De aggódniuk nem kell, mert június végétől egyre több pénz folyik be. Ez jelenthet egy nagyobb összeget vagy több kicsit is. Ettől sokkal optimistábban fogják látni a jövőt. Ez mindössze egy 1 hónapos időszak lesz, mégis egész évre lendületet ad nekik. Ősztől a családon belül valakinek jobban fog menni. Ebből jut az Ikreknek is. Lehet, hogy kínosan fogják érezni magukat ettől. Pedig nem kellene, mert fordított helyzetben ők is szívesen adnának.

Előrejelzések 2014-re
Mi vár a 2014-ben születő gyermekekre?
Nagy japán horoszkóp 2014-re
2014 a Szaturnusz éve lesz – Izing Klára éves előrejelzése
Nagy egészséghoroszkóp 2014-re

 

RÁK:

2014 július végéig Jupiter, a Nagy Szerencse bolygója a Rák jelében jár. Március 6-áig retrográd, vagyis hátrafelé mozog. Elvileg a hátráló bolygók nem hoznak jót. De Jupiter annyira jóindulatú, hogy még hátrálva is gyarapodást hoz a Rákoknak. Szóval ez az év a bőségről fog szólni. A bőség azt jelenti, hogy sok pénz jön be, és megy ki. Ha így gondolkodnak a Rákok, nem tévednek. Kérdezzenek meg egy pénzembert! Tuti azt fogja mondani, hogy a pénznek az a feladat, hogy dolgozzon. Spirituálisan az energiaáramlás miatt jó, ha nemcsak megkeresik, hanem el is költik a pénzt. Év végén is lesz mit a „tejbe aprítaniuk”.

Előrejelzések 2014-re
Mi vár a 2014-ben születő gyermekekre?

Nagy japán horoszkóp 2014-re
2014 a Szaturnusz éve lesz – Izing Klára éves előrejelzése
Nagy egészséghoroszkóp 2014-re

 

OROSZLÁN:

2014 első felében a bolygók nem mutatnak változást az előző évhez képest pénzügyek szempontjából az Oroszlánok számára. Viszont július 16-án Jupiter, a Nagy Szerencse bolygója belép az Oroszlán jelébe, és egy évig ott is lesz. Mivel Jupiter keringési ideje 12 év, legutóbb 12 éve hozott olyan sok szerencsét az Oroszlánoknak, mint most. Vagyis lesz mit ünnepelniük. Ez a szuper széria elbizakodottá teheti őket. Ha beleesnek ebbe a hibába, akkor elveszíthetnek mindent. Persze nem szó szerint „mindent”. Csak azt, amit ekkor nyernek. Az elbizakodottság egyetlen ellenszere a mértékletesség és a szorgalom.

Előrejelzések 2014-re
Mi vár a 2014-ben születő gyermekekre?
Nagy japán horoszkóp 2014-re
2014 a Szaturnusz éve lesz – Izing Klára éves előrejelzése
Nagy egészséghoroszkóp 2014-re

 

SZŰZ:

2014-ben a Szűz szülöttek pénzügyei meglehetősen hullámozni fognak, körülbelül augusztusig. Több kölcsönügyletben lesznek benne: hol nekik tartozik valaki, hol ők tartoznak valakinek. Nem lesz könnyű észben tartani, hogy hol is tartanak éppen. Még jó, hogy augusztustól egyértelműen pozitív egyenlege lesz a bevétel-kiadás mérlegének. Természetesen ez nem „sült galamb”. Tehát nem repül a szájukba, hanem tenni kell érte. De a Szűzeknek ez testhezálló, mert egy Szűz maga a megtestesült szorgalom. Ennek köszönhetően az év végére komoly vagyonra tehetnek szert. A nagyságrend egyéntől függően változhat. De a lényeg nem.

Előrejelzések 2014-re
Mi vár a 2014-ben születő gyermekekre?
Nagy japán horoszkóp 2014-re
2014 a Szaturnusz éve lesz – Izing Klára éves előrejelzése
Nagy egészséghoroszkóp 2014-re

 

MÉRLEG:

2014. a Mérlegek pénzügyeit tekintve nem lesz diadalmenet. Legalábbis az év első felében. Még szerencse, hogy a Mérleg szülöttek a mérlegelésben a legjobbak. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy túléljék ezt a pár hónapot. Közben sajnos egyre türelmetlenebbek lesznek. Pedig ki kell várniuk a kedvezőbb időszakot. Ez augusztustól jön el. Több bolygó is sikereket mutat, de közülük a Mars lesz a legaktívabb. Mivel a Marsról van szó, nem árt az óvatosság. A bevétel ugyanis gyorsan kiadássá változhat át. Ahhoz, hogy év végén pozitív legyen a pénzügyi mérleg, a költekezést vissza kell fogniuk. Így nem lesz baj.

Előrejelzések 2014-re
Mi vár a 2014-ben születő gyermekekre?
Nagy japán horoszkóp 2014-re
2014 a Szaturnusz éve lesz – Izing Klára éves előrejelzése
Nagy egészséghoroszkóp 2014-re

 

SKORPIÓ:

A 2014-es év a Skorpió szülöttek számára pénzügyi szempontból eredményesnek ígérkezik. Persze csak akkor, ha felelősségteljesen döntenek, mielőtt kiadják a pénzt. A felelősséget Szaturnusz szimbolizálja, ami december végéig a Skorpió jelében segít a Skorpióknak. Szaturnusz a nehézségek bolygója is. De ebben az évben augusztustól hihetetlen eredményeket hoz. „Az éremnek két oldala van” – tartja a mondás. Ez most annyit jelent, hogy míg az előző évben nyomasztó volt Szaturnusz, addig mostantól végre elkezd segíteni. Szaturnusz Kronosz, az Idő ura is. Vagyis a siker kulcsa a kitartás és a kivárás.

Előrejelzések 2014-re
Mi vár a 2014-ben születő gyermekekre?
Nagy japán horoszkóp 2014-re
2014 a Szaturnusz éve lesz – Izing Klára éves előrejelzése
Nagy egészséghoroszkóp 2014-re

 

NYILAS:

2014-ben a Nyilasok kiadásai megnövekszenek az év első felében. Akár akarják, akár nem, folyik ki a pénz. Sok kötelező és váratlan költség okoz majd fejfájást nekik. Pont emiatt aztán szóba sem jöhet semmi csábítás. Muszáj fegyelmezettnek lenniük, ha nem akarnak mínuszba menni és eladósodni. Hihetetlen könnyű lenne kölcsönkérni, de hihetetlen nehéz lesz visszafizetni. Tehát kerülendő. Az a jó hír, hogy az év második felében és év végén sokkal több bevétel várható. Az utolsó hónapok anyagi szempontból nem várt sikereket hoznak. Ez nem érdemtelen. Sőt. Nagyon is kiérdemlik a Nyilasok, mert megdolgoztak érte.

Előrejelzések 2014-re
Mi vár a 2014-ben születő gyermekekre?
Nagy japán horoszkóp 2014-re
2014 a Szaturnusz éve lesz – Izing Klára éves előrejelzése
Nagy egészséghoroszkóp 2014-re

 

BAK:

2014. a Bak szülöttek számára nem indul túl fényesen a pénz szempontjából. A január és az április kimondottan rázós lesz. Ezt csak úgy lehet túlélni, hogy minden eddiginél spórolósabbak. Nem kell semmit megvonniuk maguktól, elég, ha kerülnek minden extra kiadást. Nyáron már fellélegezhetnek. De ez még nem a Kánaán. Csupán picit könnyebb lesz beosztani a pénzt. Az év vége közeledtével egyre javul a helyzet. Novemberben hihetetlen energikusak lesznek a Bakok. Szétveti őket a tetterő. Ennek konkrét, pénzben mérhető hozadéka lesz, de csak decemberben. Így az évet elégedetten és örömmel búcsúztatják.

Előrejelzések 2014-re
Mi vár a 2014-ben születő gyermekekre?
Nagy japán horoszkóp 2014-re
2014 a Szaturnusz éve lesz – Izing Klára éves előrejelzése
Nagy egészséghoroszkóp 2014-re

 

VÍZÖNTŐ:

2014. nagy elánnal kezdődik a Vízöntők pénzügyeit tekintve. Ez a remek széria egészen tavaszig kitart. Tanácsos lenne valamennyit félretenni a pluszbevételből. Pár hónap múlva szükség lesz rá. A nyár teljesen simán lezajlik. Majd szeptembertől hirtelen megnőnek a kiadások. Illetve egy aktuálisan lejáró kinnlevőség nem jön be. Sajnos az, aki kölcsönkér, nem biztos, hogy pár hónap múlva jobban fog állni, és semmi garancia sincs arra, hogy vissza tudja adni. Ezt muszáj bekalkulálniuk a Vízöntőknek, ha bárkinek kölcsön adnak pénzt. Az év vége felé nem lesz bőség, de helyreáll az anyagi egyensúly.

Előrejelzések 2014-re
Mi vár a 2014-ben születő gyermekekre?
Nagy japán horoszkóp 2014-re
2014 a Szaturnusz éve lesz – Izing Klára éves előrejelzése
Nagy egészséghoroszkóp 2014-re

 

HALAK:

2014-ben a Halak szülöttek pénzügyei válságossá válhatnak. A január és az április tűnik a legszorongatóbbnak. Az a jó hír, hogy csak ezt kell valahogy átvészelniük. Utána, már nyár előtt kedvezőbb folyamatok indulnak be. Valószínűleg valamilyen leleményességre lesz szükség ahhoz, hogy tartósan javuljon az életszínvonaluk. Ne feledjék, hogy nemcsak a bevétel emelésével lehet ezt elérni! Hanem a kiadások csökkentésével is. Ez utóbbi fog eredményeket hozni. Hogy pontosan hogyan, az múlik a Halak éberségén. Az év vége felé semmiképp se kérjenek, ne is adjanak kölcsön pénzt! Gazdálkodjanak annyiból, amennyi van!

Előrejelzések 2014-re
Mi vár a 2014-ben születő gyermekekre?
Nagy japán horoszkóp 2014-re
2014 a Szaturnusz éve lesz – Izing Klára éves előrejelzése 
Nagy egészséghoroszkóp 2014-re

 

Exit mobile version