Hétvégi szerelmi horoszkóp január 3-ától

RKB | 2014. Január 03.
Az év első hétvégéje új esélyeket kínál nekünk a párkapcsolatunkban is. Ez az időszak alkalmas arra, hogy elengedjük azokat a fájdalmakat és haragokat, amelyek 2013-ban még megkeserítették szerelmi boldogságunkat. A szerelmi gyógyulásra és a gyógyításra is lesz lehetőséged a következő napokban. De tedd fel magadnak a kérdést: mit tennék meg a szerelmemért, a szerelemért?

KOS

Ha párkapcsolatban élsz: Lehet, hogy ezen a hétvégén jön ki a feszültség köztetek. Persze ez a feszültség csak annyi, amennyit ti beletettetek a kapcsolatba, sem több, sem kevesebb. Valószínűleg a mostani összezördüléseteknek nagyobb a füstje, mint a lángja: lehet, hogy az egész csak egy látványos színdarab azért, hogy ne unatkozzatok. Fontos, hogy ne feküdjetek le haraggal, sértettséggel a szívetekben!

Ha csak keresed a szerelmet: Egy-egy játékos civódás és évődés könnyen fordulhat flörtbe vagy egy éjszakás kalandba ezen a hétvégén. Talán te magad is meglepődsz azon, hogy most azok a fiúk jönnek be neked, akik máskor szinte teljesen hidegen hagynak. Lehet, hogy eddig pont azért nem talált rád a szerelem, mert nem a megfelelő típusú embert kerested?

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben

BIKA

Ha párkapcsolatban élsz: Nem is hiszed el, hogy milyen jó a szerelmednek veled. És ez elég nagy hiba. Érdemes lenne megkérned őt, hogy most meséljen neked magadról. Ez elég furcsa gyakorlatnak tűnhet mindkettőtöknek, de valóban sokat erősíthet a kapcsolatotokon. Persze csak úgy van valami értelme, ha megfordítjátok a szerepeket, és te is mesélsz a szerelmednek önmagáról. Ez a hétvége jó alkalmat kínál arra, hogy tükröt tartsatok egymásnak.

Ha csak keresed a szerelmet: El sem hiszed, milyen vonzónak találnak a férfiak. Itt lenne az ideje, hogy erősítsd az önbizalmadat. Ezt sokféle módszerrel megteheted, az önsegítő könyvek olvasgatása, a különféle önképzőkörökön való részvétel mellett ezen a hétvégén érdemes lenne egy kicsit flörtölnöd és randizgatnod, csak úgy, minden tét nélkül!

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben

IKREK

Ha párkapcsolatban élsz: A nagy nevetések és a nagy beszélgetések ideje jön el ezen a hétvégén. Ugye nem kell azt magyaráznom, hogy ez egy kicsit sem ellentmondás. Ugye nem kell azt bizonygatnom, hogy a nevetés csak segíti, lazítja, és jobbá teszi az elmélyült beszélgetést. Most mindketten könnyedén visszataláltok a bennetek élő vidám és életigenlő énetekhez, ezek pedig elvezetnek a szerelemhez. Vissza a szerelemhez a nevetés és az őszinteség útján.

Ha csak keresed a szerelmet: Igen nagy feladatot vállal az a lovag, aki meg akarja hódítani a szívedet ezen a hétvégén. Most egyszerre kell intelligensnek és humorosnak lenni, de ha ez nem lenne elég, akkor még nézzen is ki valahogy. Mi a megoldás? A legfontosabb, hogy adj lehetőséget mindenkinek a humora megcsillogtatására. Annak is, aki első látásra nem az eseted. Ki tudja, lehet hogy egy poén után máris vonzó és szexi lesz a szemedben.

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben

RÁK

Ha párkapcsolatban élsz: Itt lenne az ideje bátran szembenézni azzal, hogy mi a jó és mi a rossz ebben a kapcsolatban. Figyelem, ez még nem a cselekvés kényszere! Ez még csak az a pillanat, amikor őszintén ránézhetsz a helyzetetekre, megvizsgálhatod, hogy mi milyen érzéssel tölt el. Ha megvan a fejedben a jó és a rossz dolgok listája, könnyebben el tudod majd dönteni, hogy mit tegyél bizonyos helyzetekben.

Ha csak keresed a szerelmet: Ismerd fel a jó lehetőséget! Lehet, hogy álruhában közelít feléd, de az is lehetséges, hogy eleinte meg sem akarod ismerni, olyan sok rossz lehetőséggel álcázza magát. Akárhogy is alakul, tartsd észben, hogy ez a hétvége a továbblépéshez, a szerelem felfedezéséhez és megéléséhez kínál a számodra alkalmakat.

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben

OROSZLÁN


Ha párkapcsolatban élsz:
Ismerd fel a jót, és hagyd, hogy elhidd: valóban lehet boldog egy kapcsolat 2014-ben. Az események ezen a hétvégén a kapcsolatotok elejét idézik, azt, amikor még csak a vonzalom volt meg, de egyikőtök sem lehetett abban biztos, hogy ebből lesz majd valami. Ne hagyd, hogy ezek az események most elbizonytalanítsanak! Nyugodtan legyél magabiztos, és nyugodtan mondd ki: ez nekem így jó!

Ha csak keresed a szerelmet: A szingliségnek is vannak vitathatatlan előnyei, amelyeket az Oroszlánok könnyedén megtanulhatnak élvezni. Például szingliként akkor és oda mész, ahová a kedved tartja, és nem kell elszámolnod az időddel. Vagy például megteheted, hogy egyszerre két emberrel is találkozgatsz. Lehet, hogy még nem tettél ilyet, de soha ne mondd, hogy soha! A csillagok szerint nincs már messze az az idő, amikor kipróbálhatod ezt is.

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben

SZŰZ

Ha párkapcsolatban élsz: És akkor végre van időd kettesben a szerelmeddel, végre van időd a gyerekekre, és végre van időd a kutyákra, macskákra… A családias és laza hétvége alkalmas arra, hogy mindenkivel értékes időt tölts együtt kettesben, és arra is, hogy kisebb-nagyobb csapatokban is együtt legyetek. A sok együttlét segíti azt is, hogy a szerelmed kimondja azt, amit már régóta szeretne megfogalmazni.

Ha csak keresed a szerelmet:
Nem kell mindig aggódni. Nem kell mindig azt nézned, hogy mire jut idő, mire nem. Ezen a hétvégén lesz időd bőven arra, hogy új emberekkel találkozz. Most jó is lenne több újdonságot és több változatosságot beengedni az életedbe, mert így megérezheted a változás és a változtatás szépségét. Minél bátrabban változtatsz, annál könnyebben talál rád a nagy Ő!

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben

MÉRLEG

Ha párkapcsolatban élsz: Úgy érzed, hogy teljesen bele vagy gabalyodva az elvárások, a lehetőségek és a szerelem hálójába. Ez egy kicsit kaotikus, kicsit izgalmas és kicsit tanácstalan helyzet lehet most a számodra. De van valaki, aki tud neked segíteni. Valaki, aki tökéletesen ki tudna bogozni minden helyzetet, ha kérnéd, és ha hagynád. Ez a személy nem más, mint a szerelmed. A hétvégén bátran kérdezz tőle, és legyen elég bátorságod arra is, hogy meghallgasd a válaszait!

Ha csak keresed a szerelmet: Tele vagy kérdésekkel, tele vagy kíváncsisággal, és szívesen megismerkedsz új emberekkel. Ez a kíváncsiságod és ez az ismerkedési készséged hozzásegít ahhoz, hogy a hétvégén rengeteg új impulzus érhessen, és rengeteg új emberrel ismerkedhess meg. Minden új ember egy-egy újabb lépést jelent a boldogságod és a vágyott párkapcsolatod, a lélektársad felé.

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben

SKORPIÓ


Ha párkapcsolatban élsz:
A szerelem és a szenvedély szinte felizzik a közeledben ezen a hétvégén. A szerelmed pedig képtelen lesz ellenállni ennek az izzásnak. Jól indul az év szerelmi szempontból a Skorpiók számára, hiszen most mindannyian lubickolhattok a szerelemben. Azt tapasztalhatod meg, hogy szeretni könnyű, és az érzelmek olyan könnyen kifejezhetők, és könnyen érthetők mintha magától értetődőek lennének.

Ha csak keresed a szerelmet: Lehet, hogy a nagy Ő ezt a hétvégét (plusz-mínusz néhány nap) szemeli ki arra, hogy belépjen az életedbe. Persze, tudom, ez egyáltalán nem lesz nála tudatos, és talán nálad sem. Most ne az első látásra szerelmet várd, hiszen valószínűleg ez most már a harmadik-negyedik látás lehet. (Vagy a harmadik-negyedik látásra ismeritek fel egymást.)

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben

NYILAS

Ha párkapcsolatban élsz: A szerelmeddel úgy érezhetitek magatokat, mintha csak most találkoztatok volna először. A csillagok most megfiatalítják a szerelmeteket: tele lesztek érdeklődéssel, kíváncsisággal, egymásra figyeléssel és persze szexuális vággyal. Mintha ti is megfiatalítanátok egymást: most olyan életkedv van bennetek és olyan erotikus vágy, hogy az a kamaszkorotokat idézi. Nyugodtan legyetek együtt „kíváncsi kamaszok”!

Ha csak keresed a szerelmet: Engedd meg magadnak a felfedezés lehetőségét. Tekints úgy magadra, mint egy kutatóra, aki az ismerkedés és a szociális érintkezés legújabb formáit kutatja. Vizsgáld meg, hogy milyen új társkeresők, ismerkedős helyek, és egyéb megoldások vannak 2014-ben. Maradj korszerű a társkeresésben, nehogy lemaradj egy lehetőségről!

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben

BAK

Ha párkapcsolatban élsz: Amikor sorszerű fordulatok történnek, akkor fontos, hogy olyan társ legyen mellettünk, akire az életünket is rá merjük bízni. Ezen a hétvégén mindketten feltehetitek magatoknak a kérdést, hogy ilyen társai vagytok-e egymásnak. Ha igen, akkor nincs semmi más dolgotok, mint megőrizni ezt a kincset egymás között. Ha nem, akkor most elkezdhettek dolgozni a kapcsolatotok javításán.

Ha csak keresed a szerelmet: A barátnőid pontosan tudják, milyen pasira van szükséged. Legalábbis ezt hiszik. Épp ezért az év első hétvégéjét szívesen szánják arra, hogy veled menjenek pasimustrára, vagy neked szervezzenek vakrandit, esetleg egyszerűen csak azzal rágják a füledet, hogy hadd hozzanak össze valakivel. Tudod mit? Mondj igent nekik!

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben

VÍZÖNTŐ


Ha párkapcsolatban élsz:
Az ünnepek alatt mindketten nagyon felpörögtetek. Talán elhangzott néhány olyan mondat is, amelyet azóta megbántatok. Az év első hétvégéje alkalmas arra, hogy meggyógyítsátok a kapcsolatotokban keletkezett repedéseket. Ezt a gyógyító munkát őszinteséggel, odafigyeléssel és szeretettel kezdhetitek. De az erotika és a szex lesz az a ragasztóanyag, amely valóban újra összeforraszt benneteket. Minél szenvedélyesebb a hétvége, annál jobban sikerül a kapcsolatgyógyításotok.

Ha csak keresed a szerelmet: Ha egy ex felbukkan, dönthetsz úgy, hogy kap még egy esélyt, és dönthetsz úgy, hogy nem kap újabb lehetőséget. Meg persze van egy harmadik opció is, a nosztalgiaszex lehetősége. Most szívesen döntesz emellett a harmadik mellett. Az azonban nem jó ötlet, hogy erről mindenkinek beszámolj, mert sokan néznének rád rosszallóan.

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben

HALAK

Ha párkapcsolatban élsz: Olyan lesz ez a hétvége, mintha a kedvenc nyaralóhelyeteken nyaralnátok. Érdemes most az ágyban reggeliznetek mindkét nap, és érdemes elővennetek a nyaralási fotókat, hogy könnyebben a tengerpartra képzelhessétek magatokat. Minél több emléket elevenítetek fel, annál közelebb kerültök egymáshoz ismét. A hétvége a nosztalgia mellett az erotikáé is. A testi vonzalom ismét kézzel foghatóra erősödik köztetek.

Ha csak keresed a szerelmet: Különös randi vár rád ezen a hétvégén. Valószerűtlen az egész, és nem is nagyon akarod vagy tudod elhinni, hogy ez veled történik. Készítsd a beszélőkédet, mert könnyen lehet, hogy most sokat kell beszélned, legalábbis jóval többet, mint amennyit egy váratlan első randin optimálisnak tartasz. Ne lepődj meg, ha hamarosan ráébredsz: megismerted a lélektársadat.

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben

Exit mobile version