Váratlan és ijesztő volt a hír, hogy a kedvesem – négy év ismeretség és három év együttélés után – szabadságra vágyik és el akar költözni. Összeomlottam, és nem tudtam, mit tegyek. Fogalmam sem volt róla, hogyan történhetett mindez. Olyan voltam, mint aki egy tűzhányó lábánál lakik, és dermedten, hitetlenkedve nézi, amint az kitör, és a láva elindul lefelé.
Akkor még azt hittem, egy párkapcsolat pusztán arról szól, amit a felszínen megtapasztalok. Ma már tudom, hogy a felszín alatt elképesztően sok minden zajlik, amiről ha nem veszek tudomást, az egyszer csak kirobban, és rombolni kezd.
– Nem tudtam, hogy az otthonról hozott, családi minták észrevétlenül befolyásolnak minket.
– Nem tudtam, hogy tele vagyunk elvárásokkal, amiket ugyan nem mondunk ki, mégis felháborodunk, ha nem teljesednek be.
– Nem tudtam, hogy a valódi intimitás megtapasztalásához el kell engednem az irányítási vágyamat.
– Nem tudtam, mennyit ártok azzal, hogy elfogadás helyett állandóan meg akarom változtatni a partneremet, és azt szeretném, ha betartaná a szabályokat, amelyeket felállítottam.
– Nem tudtam, mennyit számít az együtt töltött, minőségi idő, amikor valódi figyelemmel ajándékozzuk meg egymást.
– Nem tudtam, hogy mindig kellenek új, közös élmények, amelyekben mélyebben megismerjük egymást, és újra összekovácsolódunk.
Csak azt tudtam, hogy az élet rendje az, hogy párkapcsolatban élek, mert úgy tűnik, ez az, ami a leginkább tetszést arat a környezetemben.
Épp ezért vagyok annyira hálás azért, hogy ez akkor megtörtént velem. Csak így ébredhettem rá arra, ha tényleg boldog akarok lenni, és örömteli, szeretetteljes kapcsolatokban akarok élni, akkor muszáj megtudnom, ki vagyok, és hogyan működöm.
Ha nem akarok öntudatlan robotként reagálni mindarra, ami velem történik, akkor meg kell találnom a módját, hogy új, tudatos, szereteten alapuló döntéseket hozzak.
Gyógyító kérdésed mára:
Mi akar a felszínre kerülni, hogy ránézhessek és meggyógyíthassam?
Mai szerelemteremtő mantrád:
Bátor és állhatatos vagyok az önmegismerésben, mert tudom, hogy ez vezet el a boldogságban élt élethez.
Legyen csodálatos a mai napod is!
Szeretettel: Sarkadi Kriszta szeretetterapeuta