Izing Klára: Sorsfordító éveket hoz a Szaturnusz

Izing Klára | 2014. November 26.
Az asztrológiában a Szaturnusz a sorsbolygó, amelynek állatövi jegyváltása mindenkinek változást hoz az életébe. Hogy az életnek mely területén következik be sorsforduló, Izing Klára összeállításából kiderül.
Hétvégi szerelmi horoszkóp: Figyeld, mit mond a szíved!

KOS

Az elkövetkezendő időben gyakrabban fog külföldre utazni, mint korábban. Még az is megtörténhet, hogy idegen országban vállal majd állást, és nemcsak jelentős anyagi bevételre, hanem értékes tapasztalatokra és kapcsolatokra tehet szert. Minden esély meglesz arra, hogy visszaüljön az iskolapadba, tudását gyarapítsa, és az új ismereteknek köszönhetően a megélhetésében kerüljön jobb helyzetbe. Nagyobb szerepet kap életében a rendszeres mozgás, nemcsak a testi, hanem a lelki és szellemi kiegyensúlyozottság miatt is. Ám nagyon fontos, hogy ismerjen mértéket, mert ellenkező esetben sportsérülés vonhatja önt ki többször a forgalomból. Elhúzódó jogi problémája keletkezhet, ezért fontos lenne, hogy legalább a szaturnuszi időszak elején végiggondolja: az élet mely területén szükséges segítségül hívni a törvényt, és ennek megfelelően akár hivatalos dokumentumot, szerződést aláírni – hogy később ne érje nagyobb anyagi veszteség.

Olvasd el ezt is!

Napi szerelemteremtő mantra
Osho tükörmeditáció-technikája, hogy megtaláld önmagad
Aki egészséges, az igaz, aki beteg, az bűnös?

BIKA

Az elkövetkező szaturnuszi időszakban anyagi helyzete stabilabbá válhat, és olyasmikre is költhet, amikről jelenleg még úgy gondolhatja, színtiszta luxus. Sőt a sors olyan helyzetbe hozhatja, amelynek köszönhetően jelentősebb összeget takaríthat meg. A pénzt azonban ne otthon dugja el, hanem kérjen tanácsot pénzügyi, banki szakembertől, aki elmondhatja, melyek azok a lehetőségek, amelyek garantálják a nagyobb hozamot. Ez idő alatt többször nyílhat lehetőség flörtökre, kalandokra, amelyeket a titok jótékony homálya fedhet. Még akkor is így alakulhat, ha nem él párkapcsolatban, hiszen ezek olyan kapcsolatok lehetnek, amelyeket nyíltan nem vállalna, amelyek miatt talán még szégyenkezhetne is. Most nagyon fontos az egészségével törődni, különben kórházi kezelésre lehet szüksége. Ezt viszont elkerülhetné, ha a megelőzésre fordítana nagyobb hangsúlyt. Banki ügyben Fortuna, a szerencse istenasszonyának támogatását élvezheti.

Olvasd el ezt is!

Napi szerelemteremtő mantra
Osho tükörmeditáció-technikája, hogy megtaláld önmagad
Aki egészséges, az igaz, aki beteg, az bűnös?

IKREK

Az elkövetkezendő időszakban a párkapcsolatra kerül a nagyobb hangsúly. Minden adott lesz ahhoz, hogy az életnek ezen a területén rendet tegyen. Vagyis azokban a kapcsolatokban, amelyekre eddig a válságos helyzet volt a jellemző, a vitás kérdéseket rendezhetik, és mindkettőjük számára elfogadható helyzetet alakíthatnak ki. Azokban a viszonyokban, amelyekben partnerével sok mindenben nem értettek egyet, sőt a féltékenység zöld szemű szörnyetege is időről időre felbukkant, teljes lehet az egyetértés. Viszonyukat még meg is szilárdíthatják úgy, hogy hivatalosan is összekötik életüket. Ebben az időszakban olyan kapcsolatokra tehet szert, amelyeknek köszönhetően egyenesen úgy érezheti, a sors ajándéka ezeknek az embereknek a megismerése: az élet különböző területein élvezhet előnyöket a támogatásuknak köszönhetően. Csak csodálkozhat, amikor világossá válik, hogy ki az, aki eddig a háta mögött keverte a kártyát, és hozta önt kellemetlen helyzetbe.

Olvasd el ezt is!

Napi szerelemteremtő mantra
Osho tükörmeditáció-technikája, hogy megtaláld önmagad
Aki egészséges, az igaz, aki beteg, az bűnös?

RÁK

Dinamikus időszak köszönthet életébe. A munkában, a megélhetésben új távlatok nyílhatnak, ennek köszönhetően minden oka meglesz az örömre, a büszkeségre. Hiszen gondtalanabb időszak veheti kezdetét, emiatt a környezetében többen irigykedhetnek önre. Az elkövetkezendő időszakban a munkában történhetnek olyan átalakulások, amikor új helyzetbe kerülhet, és új emberekkel ismerkedhet meg. Lehetséges, hogy olyan kollégának, akivel jelenleg jó barátságot ápolt, a későbbiekben a viselkedése megváltozik, ami miatt ön eltávolodhat tőle. Tisztázó beszélgetésre is sor kerülhet, de ettől ne várjon csodákat: a viszonyuk már sohasem lehet olyan, mint az eltávolodás előtt. Sok ereje elmegy a családtagok ellátására, illetve ha otthonról van szó, akkor az elvégzendő feladatok nagy része az ön vállát fogja majd nyomni. Különleges külföldi utazásban is része lehet: az átélt élmények éveken keresztül lelki táplálékul szolgálhatnak.

Olvasd el ezt is!

Napi szerelemteremtő mantra
Osho tükörmeditáció-technikája, hogy megtaláld önmagad
Aki egészséges, az igaz, aki beteg, az bűnös?

OROSZLÁN

Életének egyik legszerencsésebb időszaka következik, amikor a párkapcsolatra helyeződik a hangsúly. Azokban a viszonyokban, amelyek most vagy a közelmúltban kerültek lezárásra, könnyebben túl tudja tenni magát a történteken, és képessé válhat lelkileg a nyitásra. Vagyis most rátalálhat arra a személyre, aki iránt talán kezdetben nem érez elragadtatottságot, de nagyon gyorsan kiderül, hogy ő az, akire mindig is vágyott, akit a legtitkosabb vágyaiban mindig is kívánt magának. Az is megtörténhet, hogy a család létszáma változik, és valaki talán megy, s valaki talán érkezik. Nagyon fontos, hogy a rokonaival szemben türelmes és elfogadó legyen, mert ezeknek az embereknek a segítségére sajnos rá lesz majd szorulva. Ebben az időszakban kevesebb ideje marad a szórakozásra, mert sok feladat hárul önre – köztük olyan is, amelyben nincs gyakorlata, tapasztalata, vagy ami teljes embert kíván.

Olvasd el ezt is!

Napi szerelemteremtő mantra
Osho tükörmeditáció-technikája, hogy megtaláld önmagad
Aki egészséges, az igaz, aki beteg, az bűnös?

SZŰZ

Amennyiben ön szülő, és a gyermeke annyi idős, hogy önállóságra érett, akkor számolni kell azzal, hogy csemetéje kirepül otthonról, netán már nem avatja be önt minden ügyébe, titkába. Ezzel a ténnyel barátkozzon meg minél előbb, így elkerülheti, hogy kettejük közt vita kerekedjen, ami után utódja végérvényesen eltávolodhat öntől. Legyen elfogadó, nyitott, és csak akkor adjon tanácsot, ha azt kérik! A munkahelyén új szabályokhoz és talán új emberekhez is igazodni kell, ami talán kezdetben kicsit nehezebben megy, de amint belerázódik az új helyzetbe, nem lesz oka panaszra. Ingatlannal kapcsolatos ügyet is intézhet, és előfordulhat, hogy olyan nagyszabású munkába vágja a fejszéjét, amely sok erőt, energiát és pénzt igényel. Rokonai közül valakinek a segítségére kell sietni, és a támogatásával könnyebbé teheti az életét. Amennyiben korábban egészségi problémákkal küszködött, akkor a szaturnuszi időszakban a rendszeres kontrollvizsgálatra azért van szükség, hogy a probléma ne újuljon ki.

Olvasd el ezt is!

Napi szerelemteremtő mantra
Osho tükörmeditáció-technikája, hogy megtaláld önmagad
Aki egészséges, az igaz, aki beteg, az bűnös?

MÉRLEG

Talán soha nem voltak még annyira fontosak a kapcsolatok, mint a szaturnuszi esztendőkben. Lesznek olyan ismeretségek, amelyek megszűnnek, mások viszont új életre kelnek. A kapcsolatok nemcsak azért fontosak, mert profitálhat belőlük, hanem azért, mert ön is segítséget nyújthat másoknak. A testvéri viszonyok is próbatétel elé kerülhetnek, és a kapcsolat jövője azon múlhat, hogy ön mennyire tud alkalmazkodni a vér szerinti rokonaihoz. Éppen úgy a szomszédi viszonyokban is felfordulás várható, mert megtörténhet, hogy új lakó érkezik, aki a viselkedésével, az életritmusával alaposan átformálhatja az ön életét. Többször lesz úton, kisebb-nagyobb utazásokra kerülhet sor, éppen ezért szükség van balesetbiztosítás megkötésére. Az internet vagy valaki közreműködésével megismerheti azt a személyt, akivel összekötheti az életét, akiről úgy gondolhatja, a lelki társa.

Olvasd el ezt is!

Napi szerelemteremtő mantra
Osho tükörmeditáció-technikája, hogy megtaláld önmagad
Aki egészséges, az igaz, aki beteg, az bűnös?

SKORPIÓ

A nehéz, embert próbáló időszaknak vége. A korábban befektetett energiának most érik be a gyümölcse. Mindennél fontosabb lesz a biztonság – nemcsak az anyagi, hanem a lelki is – megteremtése. A családi életében is nagyobb átalakulásokra van kilátás, amikor teljes más irányú feladatai lesznek, mint eddig. Újfajta életritmust alakít majd ki, és az élet más területein szerez majd rutint. A házasságokban, régi együttélésekben társa eddig teljesen új oldalát ismerheti meg, és ez annyira elbűvölheti, hogy az a szerelem, az a rajongás, amelyet a kapcsolatuk elején érzett, ismét visszatérhet. A szaturnuszi időszakban számítani kell hatósági ellenőrzésre, esetleg az adóhivatal kitüntető figyelmére. De igénybe vehet olyan szolgáltatásokat is, amelyek nyomán anyagilag kedvezőbb helyzetbe kerülhet, vagy amelyeket eddig másoknál látott, és talán irigyelte is őket. Partnerének pedig segíthet lelkileg feldolgozni egy veszteséget.

Olvasd el ezt is!

Napi szerelemteremtő mantra
Osho tükörmeditáció-technikája, hogy megtaláld önmagad
Aki egészséges, az igaz, aki beteg, az bűnös?

NYILAS

Sorsfordító évek elé nézhet. Gyökeres változások történhetnek az életében, amelyek miatt semmi sem folytatódhat a régi kerékvágásban. Ezek az események korábban mázsás súlyként nehezedhettek volna a vállára, és miattuk az életet túlságosan nehéznek tarthatta volna. Ám a “volna” szót a szaturnuszi években elfelejtheti, elsősorban azért, mert most ezeket a terheket nem érzi tehernek. Önként megy bele olyan helyzetekbe, amelyről a környezete úgy vélekedhet: ön kötözni való bolond. De nem baj, higgyék csak ezt, a lényeg: ön tudja, hogy mit és kit akar! És ennek megfelelően cselekszik, s ha kell, akkor talán éppen az érzelmei miatt vállalja, hogy az élete, a hétköznapjai átmenetileg bonyolultabbak lehetnek. Egy régi kapcsolatban is most érkezhet el arra a pontra, amikor szinte mindent megbocsát, de nem felejt. Így aztán nem érheti már meglepetés, hiszen tisztában van vele, hogy mit vállal.

Olvasd el ezt is!

Napi szerelemteremtő mantra
Osho tükörmeditáció-technikája, hogy megtaláld önmagad
Aki egészséges, az igaz, aki beteg, az bűnös?

BAK

Még az is megtörténhet, hogy a szakmájában olyan lehetőség kínálkozik, amilyet a legmerészebb álmában sem látott. Lehetséges, hogy nemcsak szóban ismerik el, hanem anyagilag is jelentősnek nevezhető jutalomban részesül. Felmerülhet önben, hogy talán külföldön kellene dolgozni, vagy hosszabb időt eltölteni idegenben. Ezt a törekvését siker kíséri, csak bátran vágjon bele, ne hallgasson senkire! Olyasvalakivel kerülhet konfliktusba, akihez a karma láthatatlan szálai kötik, és aki mélyen megbántja a viselkedésével. Sajnos ezen nem lesz könnyű túllépni, még akkor sem, ha többen vigasztalják. Talán azt mutatja majd, hogy boldog, és nem viseli meg az ügy, ám ez csak a látszat. Belül fáj a lelke, vérzik a szíve. Ne keseredjen el, mindezt muszáj megtapasztalni azért, hogy legközelebb elkerülje ugyanezt, illetve hogy ez a helyzet ne ismétlődjön meg. Új közösségnek lehet majd a tagja, amely nagyon gyorsan befogadja, és amelynek köszönhetően az életet könnyebbnek, jobbnak érezheti.

Olvasd el ezt is!

Napi szerelemteremtő mantra
Osho tükörmeditáció-technikája, hogy megtaláld önmagad
Aki egészséges, az igaz, aki beteg, az bűnös?

VÍZÖNTŐ

Vannak olyan családtagok, akikkel szemben teljesen tehetetlen. Hiába tudja, hogy mi jó önnek, a partnerének vagy a családjának, egy rokon annyira erőszakos lehet, hogy képtelen vele felvenni a harcot. Pedig a szaturnuszi időkben muszáj lesz, ugyanis ha nem veri vissza ennek a rokonnak a támadásait, arra még a jól működő párkapcsolata is rámehet. Ezért mérlegeljen, mielőtt szembeszáll vele: mi az, ami megéri, és mi az, amit nem engedhet meg. A munkájában lassú változás veheti kezdetét, és egyre inkább olyan elfoglaltsága lesz, amelyre talán mindig is vágyakozott, de korábban semmiféle remény nem volt arra, hogy ezt gyakorolhassa. Ne hallgasson senkire, tegye a dolgát, és elégedettség, boldogság, kiteljesedés lehet a jutalma. Új emberekkel kerülhet kapcsolatba, akik hatással lesznek a véleményére, sőt az értékrendje is fokozatosan átalakulhat. A házasságok, együttélések erősebbé válhatnak.

Olvasd el ezt is!

Napi szerelemteremtő mantra
Osho tükörmeditáció-technikája, hogy megtaláld önmagad
Aki egészséges, az igaz, aki beteg, az bűnös?

HALAK

Teljesen új életforma kialakítására nyílik lehetőség. Még az is megtörténhet, hogy végre-valahára le tud zárni egy olyan ügyet, amely miatt talán le kellett mondani önnek fontos dolgokról. Előfordulhat, hogy költözni fog, vagy belevág egy lakásfelújításba, építésbe. A munkájában nehéz helyzet alakulhat ki, ezért érdemes lenne körülnézni az álláspiacon. A szaturnuszi időkben megtörténhet, hogy több munkahelyen tesz próbát, igyekszik minél több pénzt keresni. Az egyik lehetőséget követi majd a második, a harmadik. Lehetséges, hogy új szabályokhoz kell igazodni, ami nem lesz könnyű. Netán a kényszer viszi rá arra, hogy új szakmát válasszon, illetve emiatt visszaüljön az iskolapadba. Egy régi barát – akivel a kapcsolata már megszűnt – borsot törhet az orra alá, amit ön nem hagyhat szó nélkül. Elmúlt szerelemi kapcsolat újrakezdődhet. Ha párkapcsolatban él, legyen óvatos, mert könnyen lebukhat!

Olvasd el ezt is!

Napi szerelemteremtő mantra
Osho tükörmeditáció-technikája, hogy megtaláld önmagad
Aki egészséges, az igaz, aki beteg, az bűnös?

Izing Klára horoszkópja a legfrissebb Nők Lapja Ezotéria Magazinban jelent meg. Ezúton jelezzük, hogy a címlapon egy hiba történt, nem a Szaturnusz hanem a Jupiter éve következik. Megértésüket köszönjük!

Bővebben a tartalomból

Asztrobeszélgetés Wolf Katival
Gyógyulás az érintés erejével
Fejben döntött fogyás
Megfejtheti az éjjel látottakat

Exit mobile version