“A kifejezésnek több definíciója is van. A 19–20. század fordulóján úgy képzelték el, hogy fizikai hatása van az anyag alakulására. A mai felfogás szerint a vonzás törvénye azt jelenti, hogy az emberek gondolatai irányítják életük valóságát, akár tudatában vannak ennek, akár nem. Az elmélet szerint a gondolatoknak teremtő ereje van: amire gondolunk, és hisszük, hogy ez lehetséges, az valósággá válik. A gondolatok lehetnek tudatosak vagy tudattalanok.
A vonzás törvénye a 2006-ban megjelent A titok című filmmel és az Ábrahám tanításai című könyvvel került be a köztudatba. A film nem írja le pontosan a vonzás törvényét. Néhány dolog kell még, hogy a gondolatok tényleg megvalósuljanak. Ahogy tapasztalatot gyűjtünk, és egyre emelkedünk mind a bölcsességben (tudatosságban), a szerelmetességben (szeretetben), az igazságosságban, a jóságban, úgy jövünk rá, hogy mi is hiányzik még.
A spontán, a nem tudatos megvalósulása a gondolatoknak a pillanat tört része alatt megy végbe, s ekkor teremtő állapotban vagyunk, vagyis a belsőnkkel egységben, amit nem is fogunk fel az alacsony állapotunk miatt. Úgy lehet elképzelni még, hogy a pillanat tört része alatt hol teremtő állapotban vagyunk, hol nem. El lehet képzelni úgy is, hogy az isteni mivoltunk folyamatos teremtésben van, csak ezen a létsíkon ezt nem fogjuk fel, nem engedjük meg magunknak, és így ritkán, esetleg nagyon kis periódusban van meg a kapcsolatunk az isteni mivoltunkkal. Látszólag más megközelítés minden magyarázat, de valójában mind ugyanazt írja le, csak más-más nézőpontból.” (Wikipédia szócikk)
Azt írtam volt az első blogbejegyzésben, hogy a vonzás törvénye szép, színes könyvbe öntött formájában ordas nagy hazugság. A fenti szócikk ennél több információt nem is nagyon nyújt. Illetve de, még egy idézetet áthozok: “A vonzás törvénye sok híve szerint a kvantumfizikában gyökerezik.”
Vagyis abban a tudományágban, amelynek kutatói vizsgálataik során arra jutottak, hogy az elemi részecskék képesek az egymás közötti azonnali kommunikációra, még mielőtt egymással kölcsönhatásba kerültek volna fizikailag. A gyakorlatban – nagyon leegyszerűsítve persze – ez azt jelenti, hogy ha az atommag körül keringő elektron a haladási pályájáról egy másikra szeretne átlépni, akkor mindezt nem a tőle elvárható módon, azaz fénysebességgel teszi, amivel illemtudóan áthalad a két pálya közötti térrészen, hanem átugrik. Pontosabban eltűnik az egyik ponton, és megjelenik a másikon, azaz egyszerre viselkedik anyagi részecskeként és hullámként. Vagyis, képletesen szólva, az atomnál kisebb részecskék ki-be ugrálnak a térben és időben az anyagi világba/ból, mozgásuk során hol itt vannak, hol nem. A tudósoknak pedig egyelőre fogalmuk sincs, hogy eltűnésük idején milyen térben és időben létezhetnek.
És akkor olvassuk újra a szócikk egyik mondatát: “A spontán, a nem tudatos megvalósulása a gondolatoknak a pillanat tört része alatt megy végbe, s ekkor teremtő állapotban vagyunk, vagyis a belsőnkkel egységben, amit nem is fogunk fel az alacsony állapotunk miatt. Úgy lehet elképzelni még, hogy a pillanat tört része alatt hol teremtő állapotban vagyunk, hol nem.”
Érdekes, nem? Mintha kissé hajazna ez a leírás az ugrándozó elektron viselkedésére… Folytatás az Impotens nő blogon!