A változáshoz való viszonyunk életfelfogásunk részét képezi, az pedig nagyban függ személyiségünktől és tudatszintünktől. Könyvemben a személyiség- és spirituális fejlődés szakaszainak ismertetésekor jellemzem ennek a részleteit is.
Amíg tudatszintünk vonatkozásában az olyan alacsony energiájú erők dominálnak, mint a Szégyen, Bűntudat, Fásultság, Bánat, Félelem, Vágyakozás, Harag és Büszkeség, addig hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a külvilág határozza meg az életünket, ami felett nincs irányításunk. Azt gondolhatjuk, az Élet csak történik velünk, a felelősséget is elhárítjuk magunktól. Ennek tipikus megnyilvánulása lehet a tagadás és a hárítás, ami a problémacentrikus gondolkodásmódban csúcsosodik ki.
Biztos te is ismersz olyan személyt, aki a megoldások keresése helyett a problémákra fókuszál, miközben hajlamos arra, hogy áldozatként, mártírként állítsa be magát. Az ilyen személy életében gyakoriak lehetnek a pénzügyi vagy egészségügyi problémák, és kapcsolataiban is nehézséggel küzdhet.
Mindezek velejárója az önbizalomhiány és a hitetlenség – önmagában, a világban és Istenben/az Univerzumban. Az ilyen személyek hajlamosak végletekben gondolkodni, és a változáshoz is az uralkodó tudatszintjüknek megfelelően viszonyulnak. Lehetnek fásultak, érezhetnek félelmet, de haragot is – a változásra adott reakció minőségéből tehát következtethetünk az adott személy uralkodó tudatszintjére…. Folytatás a Lélekmozaikok blogon!
