Ne félj a péntek 13-ától!

nlc | 2015. Február 13.
Miért félünk a péntekektől, ha azok 13-ára esnek? A tudomány számtalan válasszal állt elő, de tőlünk azt is megtudhatod, mit tehetsz, hogy jól sikerüljön ez a nap!

Már a középkorban rettenetes napnak tartották a péntek 13-át. A tudósok számtalan elmélettel álltak elő arról, hogy mi a baj a péntekkel, a 13-assal, és legfőképpen mi a baj azzal, ha ez a két “baljós jel” találkozik egymással.

A 13-as baljóslatú hírét valószínűleg annak köszönheti a keresztény világban, hogy az utolsó vacsorán Jézus halála előtt 13-an vettek részt. A péntek is innen datálhatja rossz hírét, hiszen Jézus pénteken halt meg. Persze más baj is van ezzel a nappal, az ősi pogány vallások ugyanis péntek este tartották szertartásaikat, ez a nap számított ünnepnapnak. Ezt pedig a kereszténység szerette volna eltörölni, ezért nyilvánították ezt a napot a gonosz erők napjává. A 13-as szám is köthető a pogánysághoz: ennyi holdhónap van egy évben. A holdciklussal való összefüggése miatt ez a szám a nőiséggel, a női teremtőerővel áll kapcsolatban – amit a középkorban szintén szerettek volna kordában tartani.

Mit tegyünk?

A péntek 13-a pont annyira szerencsés vagy szerencsétlen, amennyire annak tartjuk. Aki retteg tőle, az bizton számíthat arra, hogy rettenetes dolgok történnek vele; és ez fordítva is igaz. Ahhoz, hogy a mai napunk jól sikerüljön, elég megfogadnunk néhány egyszerű jó tanácsot:

– Mondjuk le a nemszeretem programjainkat! Nincs szükség arra, hogy eleve olyan helyre menjünk, ahol rosszul éreznénk magunkat.
– Lepjük meg magunkat egy csokor virággal, gyújtsunk meg néhány színes gyertyát, és a híradó helyett nézzük a kedvenc vígjátéksorozatunkat! Ezek jókedvre derítenek és segítenek a pozitív energiákra hangolódnunk!
Meditáljunk! Bármilyen vezetett meditáció megfelelő erre a célra. Ha még sohasem meditáltunk, akkor kezdjük a legegyszerűbb módszerrel: Csukjuk be a szemünket, és néhány percig lélegezzünk mélyeket, majd képzeljük el, hogy egy réten vagyunk, amelyen csak a kedvenc virágaink nyílnak. Miután itt eltöltöttünk néhány percet, határozzuk el, hogy ma csak jó dolgok történhetnek velünk, majd nyissuk ki a szemünket!
– Vigyük magunkkal a kedvenc kabalánkat! Talán gyerekesnek tűnhet ez a megoldás, de a tudatalattink tudni fogja, hogy velünk van a szerencsét hozó és biztonságot nyújtó kabalánk!
 

 Ha kell egy szuper zene ellazuláshoz, mi most ezt ajánljuk:

Exit mobile version