Hétvégi szerelmi horoszkóp: Itt az ideje a közös életmódváltásnak!

RKB | 2015. Március 20.
Együtt sokkal könnyebb megváltoztatni az életmódotokat, épp ezért most mindketten (vagy akár az egész család) belevághattok a közös életmódváltásba. Az együtt elért eredmények pedig nemcsak egészségesebbé, karcsúbbá és lendületesebbé tesznek benneteket, de a szerelmeteknek is jót tesznek.
Hétvégi szerelmi horoszkóp: Figyeld, mit mond a szíved!

KOS

Ha párkapcsolatban élsz: Mindketten kialvatlanok és feszültek vagytok a hétvégén. Természetesen dönthettek úgy, hogy továbbra is kizsákmányoljátok a testeteket, de hidd el, sokkal jobb lenne, ha végre rendbe tennétek a bioritmusotokat. Talán már el is felejtettétek, hogy milyen romantikus program összebújva átaludni a hétvégi délutánokat. Itt az ideje, hogy ismét beiktassatok egy kis délutáni alvást és néhány extra adag pihenést az életetekbe.

Ha csak keresed a szerelmet: A folyamatos rohanás és az állandó teljesítménykényszer nem old meg semmit. Ezt lassan te is felismered. Itt az ideje annak, hogy szabadságot és nyugalmat adj magadnak. felejtsd el az összes határidőt és az összes elképzelést, ami a fejedben van arról, hogy mikorra kell szerelmesnek lened, vagy mikorra kell házasságban élned.

Olvasd el ezt is!

Egy tánc, ami feloldja a problémáidat!
Az arc szimmetriája sok titkot rejt
Ismerd meg a metafora-terápiát!
20 idézet a szeretetről a világ nagy spirituális tanítóitól

BIKA

Ha párkapcsolatban élsz: Arra van szükséged, hogy visszatérj a könnyedséghez, ahelyett a bemerevedett álláspont helyet, amelyet mostanában választasz. Hidd el: ha lazítasz, ha lazábban veszed a dolgokat, akkor sokkal több időd marad a szerelemre. Ha lazítasz, akkor sokkal több időd marad arra, hogy a romantikára, a közös boldogságotokra figyeljetek. Fontos, hogy a  hétvégén ne őröljétek egymás idegeit tovább.

Ha csak keresed a szerelmet: Miközben mindenáron egy nagyon komoly kapcsolatot keresel, úgy tűnik, hogy valaki más egy laza flörtre gondolt veled. Nem jó ötlet úgy belemenned ebbe a tavaszi flörtbe, hogy “remélem komolyabbra fordul”. Ha azonban bele tudod engedni magad és nem vársz tőle többet, mint amit adni tud, akkor mindkettőtökre csodás élmények várnak.

Olvasd el ezt is!

Egy tánc, ami feloldja a problémáidat!
Az arc szimmetriája sok titkot rejt
Ismerd meg a metafora-terápiát!
20 idézet a szeretetről a világ nagy spirituális tanítóitól

IKREK

Ha párkapcsolatban élsz: Itt az ideje, hogy felfedezd a lelked mélyén élő párkapcsolati terapeutát. Lehet, hogy viccesnek találod ezt a megfogalmazást, mégis érdemes lenne megvizsgálnod, hogy szíved szerint mivel javítanád a kapcsolatodat a szerelmeddel. Hidd el, azok az ötletek és jó tanácsok, amelyek benned fogalmazódnak meg sokkal jobbak, mint azok, amelyeket a magazinokban vagy a könyvekben olvashatsz.

Ha csak keresed a szerelmet: Egész egyszerűen csak fordulj mindenki felé szeretettel a hétvégén. Ne csak a potenciális jelöltjeid felé, de önmagad felé is. Ha a hétvégén olyan programokat csinálsz, amelyekhez kedved van, amelyekkel a lelkedet kényezteted, akkor máris tettél egy lépést előre a boldog szerelem, és a kiteljesedett élet felé. Ilyen egyszerű ez.

Olvasd el ezt is!

Egy tánc, ami feloldja a problémáidat!
Az arc szimmetriája sok titkot rejt
Ismerd meg a metafora-terápiát!
20 idézet a szeretetről a világ nagy spirituális tanítóitól

RÁK

Ha párkapcsolatban élsz: Itt az ideje, hogy ránézz a viszonyodra a férfi energiával, a férfiakkal. (Figyelem, ez a női és férfi testben élő Rákokra is igaz lesz a hétvégén.) Ha most kibékülsz a benned lévő férfi energiákkal, és a körülötted lévő férfiakkal, a férfi szerepekkel, akkor sokkal jobbá válik a párkapcsolatod is. Nem arról van szó, hogy nőként vállalj férfiasabb szerepet a kapcsolatodban, de az fontos, hogy nőként elfogadd: a párod nem úgy lesz férfias, ahogy szeretnéd, hanem ahogy tud.

Ha csak keresed a szerelmet: Engedd el az összes elképzelésedet arról, hogy milyennek kell lennie az ideális társadnak. Könnyen lehet, hogy ez a szemed előtt lebegő kép (amely talán néhány részletében teljesen irreális) akadályozza meg, hogy észrevedd: Egy párkapcsolat lehetősége itt van előtted, és csak egészen apró jelekkel kellene bátorítanod a másik felet, hogy végre elinduljon köztetek az ismerkedés.

Olvasd el ezt is!

Egy tánc, ami feloldja a problémáidat!
Az arc szimmetriája sok titkot rejt
Ismerd meg a metafora-terápiát!
20 idézet a szeretetről a világ nagy spirituális tanítóitól

OROSZLÁN

Ha párkapcsolatban élsz: Lehet, hogy éppen múlóban van a szerelmi köd köztetek, és ez megijeszt téged. Lehet, hogy az eddigi kapcsolataid pont akkor értek véget, amikor ez a szerelmi köd felszállt, és megpillantottátok egymást a saját valóságotokban. Tudnod kell, hogy az egy teljesen természetes folyamat, ahogy a szerelem szeretetté alakul. Ha erre a folyamatra nem úgy gondolsz, mint a szerelem csökkenésére, hanem úgy, mint a szerelem gazdagodására (hiszen ez történik valójában) akkor még mélyebbé válhat a kapcsolatotok.

Ha csak keresed a szerelmet: A hétvége azon ritka pillanatok egyike lesz, amikor teljesen tisztán, és mindenféle vágyaktól, reményektől lecsupaszítva látod az életedet. Ezt talán egy kicsit ijesztőnek találod majd. Ha azonban úgy tekintesz az életedre, mint egy üres festővászonra, amelyre bármit festhetsz (bármilyen szerelmet rárajzolhatsz) máris sokkal inspiráltabb leszel.

Olvasd el ezt is!

Egy tánc, ami feloldja a problémáidat!
Az arc szimmetriája sok titkot rejt
Ismerd meg a metafora-terápiát!
20 idézet a szeretetről a világ nagy spirituális tanítóitól

SZŰZ

Ha párkapcsolatban élsz: Szinte egy szóval össze lehet foglalni, hogy mivel tudod azonnal javítani a szerelmeteket: Elfogadással. Ezen a hétvégén tekints azzal a mély szeretettel a szerelmedre, amelyet iránta érzel. Engedd el az összes elvárásodat, amely a szeretetre épült, és amely azt mondja, hogy “én szeretem őt, jót akarok neki, ezért ezt és ezt meg kell tennie.” Egyszerűen csak hagyd, hogy a szeretet elmélyüljön köztetek.

Ha csak keresed a szerelmet: Ha valakit már az első randin meg akarsz változtatni, az biztos jele annak, hogy nem érdemes elmenned a másodikra. Hidd el: Egy kapcsolat nem épülhet arra, hogy te jobban tudod, mit kell neki tennie, és majd megváltoztatod őt. Most csak olyan randikba érdemes belemenned, ahol a változtatás vágya helyett az elfogadás jelenik meg benned.

Olvasd el ezt is!

Egy tánc, ami feloldja a problémáidat!
Az arc szimmetriája sok titkot rejt
Ismerd meg a metafora-terápiát!
20 idézet a szeretetről a világ nagy spirituális tanítóitól

MÉRLEG

Ha párkapcsolatban élsz: A hétvége legfontosabb feladata az, hogy friss szemmel, a régi megszokások nélkül nézz a párodra. Lehet, hogy a hétköznapok szemüvegén át már nehezebben veszed észre, hogy ő még mindig ugyanolyan vonzó, mint a kapcsolatotok elején? És az is lehet, hogy magadat is ugyanilyen friss szemmel kellene nézned: Te is ugyanolyan vonzó vagy. Vedd észre: Mindkettőtökben ott van ugyanaz a szerelem, ami a találkozásotok pillanatában ott volt.

Ha csak keresed a szerelmet: Ha elengeded az elvárásaidat, és ha nem arra hajtasz, hogy jó parti legyen a következő párod (vagy, hogy mindenben az exed másolata legyen), máris megérkezik az életedbe a szerelem. Most egész egyszerűen csak lehetőséget kell erre teremtened: Mozdulj ki otthonról, menj el egy szórakozóhelyre, vagy egyszerűen csak ülj be valahova a barátnőiddel.

Olvasd el ezt is!

Egy tánc, ami feloldja a problémáidat!
Az arc szimmetriája sok titkot rejt
Ismerd meg a metafora-terápiát!
20 idézet a szeretetről a világ nagy spirituális tanítóitól

SKORPIÓ

Ha párkapcsolatban élsz: Lehet, hogy arra van szükségetek, hogy valaki más segítsen nektek. Ne éld meg kapcsolati kudarcnak azt, ha tanácsra, vagy segítségre van szükségetek. A kapcsolati kudarc az lenne, ha nem ismernétek ezt fel, és ha túl kevélyek lennétek ahhoz, hogy tanácsot kérjetek. Lehet, hogy tanácsot adni nem a közvetlen környezetetek tud, hanem azok, akik nincsenek napi szintű kapcsolatban veletek.

Ha csak keresed a szerelmet: Ha úgy érzed, hogy változtatnod kellene a viselkedéseden, de nem tudod, hogy mit, akkor itt az ideje tanácsot kérned. Azt azonban ne felejtsd el, hogy ha azoktól kérsz tanácsot, akiktől eddig is szoktál, akkor a tanácsok is ugyanazok maradnak, és az eredményük is. Most keress magadnak új tanácsadókat!

Olvasd el ezt is!

Egy tánc, ami feloldja a problémáidat!
Az arc szimmetriája sok titkot rejt
Ismerd meg a metafora-terápiát!
20 idézet a szeretetről a világ nagy spirituális tanítóitól

NYILAS

Ha párkapcsolatban élsz: Itt az ideje, hogy megválogassátok azokat az embereket, akikkel a hétvégét töltitek. Talán túl sok meghívásra mondtatok igent, és talán túl sok programot próbáltok belezsúfolni az életetekbe. Hidd el: Sokkal több kettesben töltött, egymásra figyelős időre van szükségetek, ahelyett, hogy folyamatosan mások társaságában lennétek, és másokkal foglalkoznátok. A hétvégén legyetek többet kettesben!

Ha csak keresed a szerelmet: Talán úgy éled meg, hogy választanod kell az egyedüllét és a harsány programok között. Pedig a valóságban vannak olyan programok, és van olyan megoldás, amely félúton van a két véglet között. A hétvégén mindenből érdemes az arany középutat választanod, így a neked felkínált programokból is.

Olvasd el ezt is!

Egy tánc, ami feloldja a problémáidat!
Az arc szimmetriája sok titkot rejt
Ismerd meg a metafora-terápiát!
20 idézet a szeretetről a világ nagy spirituális tanítóitól

BAK

Ha párkapcsolatban élsz: A szerelmeteket azzal frissítheted fel, ha végre megteszed azt, amit a szíved mélyén már régóta szeretnél megtenni. Ebben a szerelmed is támogatni fog téged. Most egyébként is fontos éreztetnetek egymással azt a mély támogatást, szeretetet és elfogadást, ami köztetek van. Ne felejtsd el: a szerelmed nem gondolatolvasó, neki ezt nem “kell” tudnia. Mint ahogy neked sem “kell” tudnod, hogy ő mit érez irántad. Az érzelmekről igenis fontos beszélnetek.

Ha csak keresed a szerelmet: A hétvégén az őszinteséget kellene gyakorolnod. Most bátran mondd ki mindenkinek azt, amit gondolsz. Ne felejtsd el, hogy az őszinteség nem jelent bántó szavakat, vagy durva megfogalmazást. Az őszinteség szelídséget és szeretetet is jelenthet. Az őszinte szavaid is lehetnek kedvesek.

Olvasd el ezt is!

Egy tánc, ami feloldja a problémáidat!
Az arc szimmetriája sok titkot rejt
Ismerd meg a metafora-terápiát!
20 idézet a szeretetről a világ nagy spirituális tanítóitól

VÍZÖNTŐ

Ha párkapcsolatban élsz: Olyan sok feszültséghelyzet lehet köztetek a hétvégén. Persze, ha őszinték vagyunk, egész héten sok feszültséghelyzet volt körülöttetek. A kérdés csak, az, hogy hogyan reagálsz ezekben a helyzetekben? A békét, vagy a feszültséget választod? Hiszen ilyen helyzetek időnként vannak mindannyiunk életében, nem az a szokatlan, hogy van lehetőség a feszültségre. Az azonban kevésbé megszokott, ha a békét választjuk.

Ha csak keresed a szerelmet: Itt az ideje, hogy tudatosan elkerüld az összes olyan helyzetet, amelyben rosszul érzed magadat. Lehet, hogy a barátnőid vagy a családod a kötelező hétvégi programokban hisznek, neked azonban nincs kedved ezekhez. Semmi baj. Mondd le őket. Fontos, hogy ez alatt a két nap alatt fel tudj töltekezni jó érzésekkel és pozitív energiákkal.

Olvasd el ezt is!

Egy tánc, ami feloldja a problémáidat!
Az arc szimmetriája sok titkot rejt
Ismerd meg a metafora-terápiát!
20 idézet a szeretetről a világ nagy spirituális tanítóitól

HALAK

Ha párkapcsolatban élsz: Rengeteg útmutatást kapsz az égtől a szerelmetekkel kapcsolatban a hétvégén. Érdemes lesz figyelned a belső hangodat, az álmaidat, de az sem véletlen, hogy milyen könyvek akadnak a kezedbe. Hidd el: változásra és változtatásra van szükségetek, itt az ideje, hogy őszintén ránézzetek a helyzetetekre, és itt az ideje annak is, hogy végre a szeretetet válasszátok a játszmák helyett.

Ha csak keresed a szerelmet: Egyszerűen csak kövesd a belső vezettetésedet. Tudod, milyen erősek a megérzéseid, ugye? A hétvégén nyugodtan rábízatod magadat a megérzéseidre, mert azok csupa kedves, szeretetteli, és gyengéd emberhez vezetnek el. Ha a megérzéseidre hallgatsz, hamarosan megérkezik a szerelem az életedbe.

Olvasd el ezt is!

Egy tánc, ami feloldja a problémáidat!
Az arc szimmetriája sok titkot rejt
Ismerd meg a metafora-terápiát!
20 idézet a szeretetről a világ nagy spirituális tanítóitól

Exit mobile version