Távoli tájak gyümölcsei

Sokan most, e sorokat olvasva hallanak először a kínai datolyáról, pedig már az időszámításunk előtti harmadik században termesztették az indiai szubkontinensen. Hogy mégis miért ragadt rá a kínai jelző, abban különböznek a források. Mindenesetre a tizenhetedik században már negyven, ma pedig több mint száz faját és fajtáját ültetvényeken termesztik.

Magam a híres és drága párizsi Fauchon áruház gyümölcsosztályán találkoztam először a kínai datolyával, de mindenre emlékeztetett, csak a datolyára nem. Apró, aszott bogyók, elegáns csomagolás és méregdrága ár. Mindegy, meg kell venni, hiszen mindennek ellen tudok állni, csak a csábításnak nem, különösen akkor, ha számomra új gyümölcsről van szó. Az íze valóban hasonlított a datolyáéhoz, de a mag nagyobb volt, mint az azt körülvevő a gyümölcshús.

A hazai az igazi

A lerágott magvak hamarosan földbe kerültek, és mintegy másfél hónap múlva a sziklevelek már emelgették a földet. Ez az igazi kertész-öröm! A magoncok külön cserepekbe kerültek, majd egy-két évi nevelgetés után néhányat kiültettem a kertbe. Télen gondosan betakartam, mert igaz ugyan, hogy a szakirodalom szerint a kínai datolya mínusz tizenöt fokos, tartós fagyot is elvisel, mégsem mertem a mi zord teleinknek kitenni.

Múltak az évek, több magonc kipusztult – feltehetően a helytelen gondozás miatt –, ám az egyik szép kis fává cseperedett. Amikor már olyan magas lett, hogy létráról sem értem el, Isten kegyelmébe ajánlottam, és drukkoltam, hogy ne legyen kemény tél. A negyedik év tavaszán a levélhónaljakban az ágak teljes hosszában kicsi gömbök keletkeztek, amelyek – mint kiderült – virágbimbók voltak. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy meglássam a virágokat.

Az apró, zöldessárga szirmok észrevétlenül lapultak a kihajtó levelek tövében, és hamarosan megláthattuk a zöld terméskezdemények. A zöld bogyók egyre híztak, már régen meghaladták a Párizsban vásárolt gyümölcsök méretét, és inkább hasonlítottak a zöld szilvához, mint azokhoz a kis nyomoroncokhoz, amelyek magvait annak idején elvetettem. És akkor jött a bevezetőben említett pánik. A bogyókon barna foltok jelentek meg… Bár igyekeztem minden szakirodalmat elolvasni, egyik sem tett említést arról, hogy ez az érés természetes folyamata. Október elejére az összes gyümölcs csillogó barnára érett, és eljött a kóstolás nagy pillanata: a ropogós gyümölcshús az alma ízére emlékeztetett, a datolyáéra pedig egyáltalán nem! A fa csúcsán néhány szem megaszalódott, és amikor azokat leszedtem, ráismertem a datolya ízére.

Szaporítás, ápolás

A kínai datolyát általában magvetéssel, de a nemes és a szelektált fajtákat szemzéssel vagy oltással szaporíthatjuk. A magvakat vessük egy centi mélyre homok és tőzeg keverékébe. A növényt a későbbiekben homokos, nem túl gazdag földbe ültessük át! Jól tűri a szárazságot, csupán terméskötődéskor kell bővebben locsolni. Később mérsékeljük az öntözővizet, mert a sok víz a beérő gyümölcsök felrepedéséhez vezethet! Metszeni nem kell, és kártevőjével sem találkoztam még, ezért a permetezéssel sem kell bajlódni.

A kínai datolya – miként az Szabó Lajos: Trópusi, szubtrópusi gyümölcs- és élvezeti növények című könyvében olvasható – huszonöt százaléknyi cukrot, kiemelkedően sok C-vitamint, valamint tekintélyes mennyiségben ásványi anyagokat és fontos nyomelemeket tartalmaz.