Amikor majd karácsony estjén szeretteimmel a gyertyák meghitt fényében ünnepelünk, gondolatban egy nyári találkozás emlékét is ajándékaim közé teszem.
*
Egy cikk megírásához anyagot gyűjtve arra kerestem a választ, hogy a terapeuta, illetve a holisztikus orvos miként segítheti a hozzá fordulót annak a harmóniának a megtalálásában, amelyet csak a test, a lélek és a szellem együttműködése teremthet meg.
Indirával a lakásán találkoztam. A gyertyák a verőfényes nyárban is égtek nála, a szobájában keleties hangulat, színek és illatok. A neve sem véletlen, magának választotta, mert regressziós álmaiból tudja, hogy több előző életében is Indiában élt.
– Januárban hosszabb időre elutazom Indiába. Szeretném megkeresni azt a templomot, ahol táncosnő voltam – mesélte magáról.
Hatalmasra táguló, éjfekete szembogarával úgy tudott rám nézni, hogy azt éreztem: mindent tud rólam, kimondatlan gondolataimat, rejtett vágyaimat, korábbi életeim számomra elfedetten maradt titkait. (Később minderről meg is bizonyosodtam.)
Erzsébet a rendelőjében várt. Az előtérben halk, elmélyülésre serkentő zene szólt, odabent gyertyafény, a nyugalom illata. Időnként hol a fejem fölé, hol a testem két oldala mellé nézett, mert mint mondja, ezeken a helyeken képekben jelenik meg előtte, hogy páciensei betegségeit, gondjait mi váltja ki, s mi a gyógyulás, az előrelépés útja-módja.
Alig vártam, hogy a közös fotózáskor megismerkedjenek. Figyeltem őket. Mintha bemutatkozáskor a kézfogás elég lett volna ahhoz, hogy felismerjék egymást. Később Indirával álldogáltunk, amikor Erzsébet odalépett hozzánk. Indira indiai papucsba bújtatott, mezítelen lábát figyelte.
– Nagyon nyitottak a spirituális csatornáid – mondta.
– Hát ezt honnan tudod? – kérdeztem közbe.
– A lábujjairól. A lábfejünkről minden leolvasható.
– Eddig nem tetszettek az ujjaim, de mostantól szeretni fogom őket – nézett le a lábára Indira.
Aztán már csak kettejük között zajlott a párbeszéd:
– Erősen kötődsz Indiához – hangzott az újabb kijelentés.
– Igen. Több előző életemben éltem már ott.
– Templomi táncosnő voltál.
– Januárban elutazom oda, hogy megtaláljam azt a templomot.
– De annak a templomnak már csak romjai vannak, benőtte a fű – mondta Erzsébet, miközben Indira mellett mereven elnézett a távolba.
– Tudom, álmomban többször láttam már. Valamikor gyönyörű mozaik díszítette.
– Találkozni fogsz egy kopasz, gyér szakállú emberrel, akiben először nem bízol, pedig ő lesz az, aki elvezet a templomodhoz.
Mi, körülöttük állók döbbent áhítattal hallgattuk őket.
– A templom mellett várni fog majd rád egy kislány. Vele több előző életedben is szoros kapcsolatban álltál.
Indirán látszott, hogy éberen figyel, agya pontosan elraktároz minden útmutatást. Aztán ő szólalt meg:
– Szeretnék indiai táncot is tanulni ott.
– Abban is bízd magad erre a gyér szakállúra! Ő majd bemutat annak a férfinek, aki elvisz a megfelelő helyre. Jól fogod érezni magad Indiában, de visszajössz, mert itt vannak feladataid.
– Köszönöm, amit elmondtál – simogatta meg Erzsébet karját Indira.
Ahogy egymásra mosolyogtak, mintha néhány pillanatra egy olyan világba léptek volna be, ahova csak keveseknek visz az útjuk.
Közeleg Indira januári indulásának időpontja. És csöppet sem csodálkoznék, ha odakint minden úgy alakulna, ahogy azt Erzsébet azon a nyári délelőttön előre elmesélte.