Elsõ látásra egyszerûnek tûnik, hogy mit is csinálok én itt. Aztán kezdek kicsit belezavarodni, hogy is írhatnám le. A lényeg az, hogy a csatornák egyik felét én töltöm meg tartalommal, na nem saját tollammal (gépemmel), hanem amellett jó kis szervezõmunkával is!
(Kattints a képekre a nagyméretű változatokhoz!)
Szóval az persze megint egy zseniális ötlettel kezdődött, hogy egyáltalán előkerültek a kecskék. A kiindulópont a Szekszárd nevű, vicces kedvűek által x-szel írt, egyébként leginkább Babits Mihály színésznőiről és az Obsitosról nevezetes kisváros. (Bár az Obsitos a helyieken kívül, szintén csak a vájtfülűeknek mond valamit, sokat segít, ha konkrét nevén emlegetve Háry Jánosként rángatjuk ide.
De őt igazán nem is kell iderángatnunk, hiszen egyáltalán semmi köze a történethez.) Maximum annyi, hogy kitaláló atyja, Garay János adta nevét a város igazán patinás gimnáziumának, melybe hősünk (kis túlzással!) is járt. Négy évig. Az iskola fő tulajdonsága az volt, hogy reményzöldre festették falait. Ezt meg is tudtuk minden egyes ünnepségen az igazgató minden egyes beszédéből.
Szintén nagy feltűnést keltett az eseményektől oly nagyon fel nem kavart városkában, amikor eme híres-neves intézmény komplex természettudományos fakultációt indított. Nem is kellett több ambíciózus diákoknak, máris beiratkoztak. Ezzel megpecsételve további sorsukat, ami nagyrészt a humán tudományokra irányult ezentúl. Így persze úgy tűnhet, hogy már reménytelenül elkanyarodtunk a kecskéktől. De nem. Sőt.
Ecsetelhetetlen a metropolisz Budapest és a porfészek hangulatú, ám nagyon kedves Szekszárd különbsége. De ez még mindig nem elég, mert azért más kultúrákkal is ismerkedni kell, nem? Mivel Finnországban vitathatatlanul túl hideg van, maradt Görögország. Ehhez, hogy a komfortérzet igazi legyen, nem árt tudni a nyelvet. Ami már csak azért is szórakoztató, mert jót mosolyoghatsz a megdöbbent kérdéseken, hogy jó, jó, hogy tudsz görögül, de olvasni is? Ehhez bízvást fűzhetem a felvágás legcsekélyebb szándéka nélkül, hogy még írni is. (Ha valaki tanárt keres, szóljon, bátran!)
A szakosodás egyetlen hátránya, hogy az ember vicceskedvű barátai képesek olyan feladatokat kitalálni, mint egy kecske lefényképezése. Gondolnád, hogy ilyen bonyolult?
Szóval a magyar-újgörög szakpár, és különösen annak második fele remek utazási lehetőségeket nyújt. Még magamat is megirigyeltem a rodoszi ösztöndíjért, bár a Thesszaloniki melletti sem volt kutya. És most, hogy szerkesztésre adtam a fejem (amit egy filmes oldalnál kezdtem), már csak nyaralni megyek oda délre, ahol mindenki kicsit őrült, rettentő pontatlan, és határtalanul kedves.
De így idén megtaláltam a mindenkinek, akinek tetszhet ez az életforma, igazán tökéletes helyet, a paradicsomot. Ikaria a neve. Itt még kecskét is lehet fotózni. Éljen.
Cikkek, amiket szívvel-lélekkel ajánlok Hellász, tele magyarokkal Borok és ételek