Másfél évre visszanyúló családi vita zajlik nálunk: kell-e korrepetitor, vagyis házitanító nyolcosztályos gimnáziumba járó fiunk mellé.
Balázs most tizenkét éves, másodikos (vagyis hatodikos, attól függ, hogy számoljuk). Az első négy év iskolájában szerették, jó tanuló volt, afféle osztályelső. Mindmáig sokat olvas. A család nyomására elhoztuk az iskolából és “igényes” gimnáziumba adtuk, ahol kezdetben még jól szerepelt, de aztán lassanként ráunt a túlzott követelményekre, és egyre gyengült a teljesítménye, két-három tárgyból félévre az elégséges határát súrolta (végül mégis megkapta a közepest). Az apja kezdett foglalkozni vele, elsősorban matematikából, fizikából, rémes volt. Üvöltözés, türelmetlenség, sírás, már mindketten fáradtak is voltak, mire az együttes leülésig jutottak egy-egy nap. A férjem azt mondta, hogy csináljam én, ha nekem nem tetszik az ő módszere. Mivel nem szerettem volna én is ordítozni Balázzsal, azt mondtam, hogy inkább keresek valakit, aki foglalkozik a gyerekkel, mert szerencsére, még ha kicsit nehezen is, de anyagilag ez most lehetséges számunkra. Mire Balázs apja közölte, hogy a gyerek nem hülye, nincs szüksége házitanítóra.
Aztán, mert én is kitartó vagyok, mégiscsak jött egy idős pedagógus. Nem is tudom, hogy Balázs rettegett-e tőle (elég szigorú volt), vagy csak utálta. Mindenesetre olyasmi is történt, ami azelőtt soha: a gyerek elcsavargott, nem jött haza (és ez többször is előfordult!), mikor tudta, hogy jön a tanárnő. A bátyám az ismeretségi köréből egy fiatal főiskolást küldött, ez szerencsésebb választásnak bizonyult. Ferit Balázs kifejezetten szereti, de itt meg az a baj, hogy túl jól szórakoznak, mindenféléről beszélgetnek, nemcsak a matematikával és a fizikával foglalkoznak, hanem esetleg történelemmel és nyelvtannal is (Balázs kérésére). A férjemet rendkívül idegesíti ez a “szétszórtság”, mint ő mondja: ez az “időhúzás”. Azt mondja: neki se volt házitanítója, mégis elvégezte az egyetemet. És: ha már házitanító, akkor tanítson a pénzemért! Én meg azt mondom: akkor még kicsit könnyebb volt az iskola, és nem volt ilyen unalmas, és hogy az eredményt nézzük (Balázs lassan, de javul), és ne az ajtón át hallgatózzunk, fürkészve és idegeskedve az órák alatt. Kinek van igaza?