Szeretni – Bálint nap elõtt és után

Fő az, hogy jelezze mindazoknak, akit megillet: szívébe zárta, és onnan belátható időn belül nem is kívánja kiereszteni őket. Munkatársaink egy kis csokrot állítottak össze önöknek arról, hányféle lehet a szeretet, és hogyan jelentkezik az életünkben – nem csak Bálint napon.

Monogramos karkötő

A fiók mélyén, egy több évtizedes szerencsi csokoládésdobozban bukkant rá. A rozsdás gyűszűk és páratlan mandzsettagombok társaságában először a női karkötő is kacatnak tűnt. Ám ahogy a kezébe vette, azonnal megérezte az ezüst súlyát. A kétujjnyi vastag ékszeren míves virágmotívum futott körbe. „Szép kézi munka”, állapította meg, ahogy ujjaival végigtapogatta a fémet. A karkötő széle pár helyen már berepedezett, de ez is csak jót tett neki: látszott rajta, hogy régi darab. Ahogy jobban megnézte, a virágok közt egy monogramot talált: K. E. Próbált rájönni, kié lehetett az ékszer, de senki sem tudott ilyen nevű családtagról.

Másnap a dolgozószoba felszámolása következett. A „fontos iratokat” tartalmazó szekrényben egy dossziét talált, benne sok-sok papírral: születésről, esküvőről, halálról tudósító táviratok, háború után részletre vásárolt festmény eredetiségét igazoló dokumentum, egy egyetemi leckekönyv, egy 1945-ben történt, halálos kimenetelű baleset jegyzőkönyve és egy napló.

Már a borítóról kiderült, hogy a napló a nagyapjáé volt. Egy kis könyv, tele szerelmes versekkel, melyeket 1929 és 1933 között bizonyos Emikéhez és Jutkához, továbbá egy szép, szőke színésznőhöz intézett. Nem gondolta volna, hogy katonatiszt nagyapja ifjúkorában ilyesmivel foglalkozott, de hát sok minden mást sem gondolt volna.

Ezen a szerelmes vers-ügyön mindenesetre annyira meglepődött, hogy – nagyszülei hagyatékának rendezgetése óta sokadszor – muszáj volt leülnie és kutakodnia kicsit a múltban. Nézegette a dátumokat a naplóban, majd felütötte nagyapja egyetemi leckekönyvét. (A kettőt egybevetve igazolni látta azt a régi elméletet, mely szerint a szerelem intenzitása és a tanulmányi eredmények fordítottan arányosak egymással.)

Aztán beleolvasott a „petőfieskedő” négy- meg nyolcsorosokba, amelyekről meg kellett állapítania, hogy elég rosszak. És a „Hit, remény, szeretet” című, Emikéhez intézett vers két strófája közé rajzolva megpillantotta a monogramot.

Az már nem derült ki a naplóból, miért maradt végül a nagyapjánál az a karkötő. Talán szerelmük végeztével visszakapta Emikétől, gondolta. De lehet, hogy el sem küldte neki.

Dusza Erika