Bár hiszem s tudom, hogy emberebbek vagyunk ezen embereknél: felülemelkedtünk önnönmagunkon, s testi egészségünk kockáztatásával húztuk meg magunkat ezen kies sárpusztában, dacolva a februári éjszaka deres rémével, a mínuszok kegyetlen támadásával. S jó paripánk, e tizenöt éves Opel Kadet sem hagyott cserben bennünket, hisz nem hullott atomjaira, míg ideértünk vele, s kedves tankjából sem fogyott ki a gázolaj, amikor már elkékülő ajkakkal bújtál hozzám, s lehúztad rólam alkalmi nyoszolyánkat, a kockás plédet. A derék autó gázolaja tartotta hát tűzben szerelmünket ezen a különösen csillagfényes éjszakán, sőt, már tegnap este is, amióta itt álldogálunk Budaörs külterületén.
Csupa fény és boldogság büszke elmém, mióta újra hinni tudok az emberi jóságban. Hiszen nem nevezhetnők-e jó s emberbaráti cselekedetnek, hogy töredék áron vehetjük meg mindazt, amire úgy vágyunk? Például az új tévénket, mely előtt oly sok szép órát töltünk majd el kéz a kézben. Képernyője sarkított, és amikor megtörik rajta a játékos napsugár, úgy tűnik majd, mintha barátságosan ránk kacsintana a képcső. Lábunknál a leértékelt porszívó dorombol majd halk hangon, s szorgosan szedegeti össze a turistaszalámi és a csipsz darabjait, melyek a műperzsára potyognak.
Legyen aljas annak neve, aki szerint mindez nem más, mint marketingakció, mint spórolás: hogy az áruház az itt éjszakázó és tömegesen ácsorgó népek képeivel bombázza majd a médiát, mely készségesen hírt ad az itt egyre dagadó, duzzadó tömegről. Hogy egy nap múlva e csarnok nevét veszi szájára boldog-boldogtalan! Nem és nem!
Hisz látod, egyre többen vagyunk… De hallga csak! Mi ez a moraj? És, mondd csak, miért szalad valaki a sor végéről előre? Mi történik itt? Mi ez a prés, mely az előttem álló, ugyancsak nem mosdott emberhez nyom iszonyú erővel?
Na, álljunk meg egy pillanatra!
Erről nem volt itten szó.
Maga ott, igen, maga, hogy képzeli, hogy elénk áll? És mondják már meg, miért nem nyit ki az áruház? Fél órája bent kellene lennünk.
Micsoda? Hogy pizzát osztanak? Ne szórakozzunk, kérem; tévét osszanak, videót, CD-írót, kenyérpirítót! Nana, nekem is szabadságot kellett kivennem mára! Azt hiszik, jókedvemben dekkoltam egész éjjel a mocsokban? Követelem, kö-ve-te-lem, hogy azonnal engedjenek be!
Mit akar itt ez a rendőr? Mit akar itt a többi rendőr? Micsoda? Hogy nem mehet be mindenki? Kérem a panaszkönyvet! Feljelentem az egész bagázst! Az ember gürcöl, egy kicsit spórolni akar, aztán tessék, ez lesz belőle! Hogy nem létfontosságú a hetvenkét centis színes tévé? Igaz… Viszont nevetségesen olcsó… Szóval maga hármat akar venni? Hogy képzeli? Nem gondolja, hogy pofátlanság? Én akarok hármat venni!
A fenébe! A rendőr vett hármat. De legalábbis viszi.
Ne nyomjanak már úgy! Hol az asszony? Mi? Hogy elájult? Az ki van zárva! Nyolcvankilencben is kibírta, amikor az osztrák határon éjszakáztunk, hűtőládával a Trabant tetején.
Ez nem lehet igaz. Azonnal tegyenek le! Jól vagyok! Semmi bajom! Világéletemben ilyen sápadt voltam, a keservit! Be akarok menni! Be akarok menni! Azonnal tegyenek le…!!!
Micsoda emberek! Micsoda világ!