Ahol a falnak is szeme van

A kétnapos ízelítő után karikás szemmel tartott, félórás önfeltáró monológokkal akadályozza munkájukban a szerkesztőség tagjait. Big Brother – ki ne tudná széles e hazában, hogy immár második hete folyamatosan követhetjük annak a szerencsés tizenkét embernek az életét, akik szeptember elsejével beköltöztek a Big Brother házba?

Ezek az emberek önként vállalták, hogy száz napon át, december közepéig a külvilágtól hermetikusan elzárva, kamerák kereszttüzében egyenek, aludjanak, főzzenek, játsszanak, ismerjék meg egymást, veszekedjenek, kibéküljenek és így tovább.

Tizenkét szerencsés újságíró azonban lehetőséget kapott arra, hogy még az “éles” játék előtt, augusztus végén kipróbálhassa a házat és a játékot. Az ekkor felvett anyag adásba nem kerül.


Ki itt belépsz…

A tizenkét szerencsés között én is ott vagyok. Piros sporttáskámat vígan lóbálom, míg várakozom, hogy belépjek a Hungexpo K pavilonjából átalakított házba, de egyelőre csak egy szűk fogadóhelyiségbe érek, ahol már ott ül a tizenegy kolléga.  Egyiküket sem ismerem.





Bemutatkozom, és mosolyogva hozzáteszem, hogy két napig együtt lakunk majd. Ez persze nem vicces, de mégis nevetünk, és csak én tudom, hogy már előző éjszaka sem aludtam valami jól, mert idegességemben fel-alá járkáltam a hűtőszekrény-állólámpa-tornacipő Bermuda-háromszög mentén. Akkor még nem tudtam, miért.

Till Attila, a Big Brother ház mindenese egyenként kísér be a megnyíló, kétszárnyú ajtón a ház udvarára. Elsőre a szépen nyírt fű, a modern kerti bútorok és a pezsgőfürdő tűnik fel. Másodszorra az ipari kamera, melynek sarkán kis piros fény jelzi, hogy éppen megörökíti belépőnket. És szemet szúrnak még a kert falain egymást érő ablakok, melyek nyugtalanítóan és homályosan tükröződnek; az óriási, hallgatózó nyúlra emlékeztető szürke szőrmikrofon a fürdő felett, és a vakító lámpafény. A hangszórókból egy hang – Big Brother hangja – utasít: be kell lépnünk a házba.


Első vacsora





Maga a ház színes falaival, jókedvű bútoraival egy lakberendezési magazin lapjait idézi. “U” alakú szárain van a fiú-és lányszoba, a lányszoba mellett a zuhanyzó és a vécé, az “U” görbületében a konyha és a nappali. A nappaliból két ajtó nyílik: az átadószoba és a titokszoba. Az átadószoba tulajdonképpen egy zsilip. Itt kapjuk meg, amit a show munkatársai be akarnak juttatni hozzánk, és itt tudjuk kiadni, amit ki kell adnunk.

A titokszobában Big Brotherrel beszélhetünk, amikor egyenként berendel bennünket. A falakon körben – akárcsak az udvaron – barnás fényű tükrök, mögöttük pedig láthatatlan felvevőgépek láthatatlan operatőrökkel. Hogy ne felejtsük el, miért vagyunk itt, huszonnyolc robotkamera is figyel bennünket. Ahogy elmegyek az egyik mellett, halk, zümmögő hangon életre kel, majd tengelyén elfordulva követ és néz.

Az ebédlőben terülj asztalkám – válogatott ínyencségek –, míg a büféasztalon pezsgők, sörök, jóféle borok. Hat lány ül szemben hat fiúval, én pedig pezsgőt töltök mindenkinek. Nekiállunk falatozni, Big Brother pedig megszólal, és arra utasít, hogy mutatkozzunk be. A beszélgetés akadozik, de annyit azért látok, hogy kollégáim válogatott jó fejek. Mindannyian más laptól érkeztek; a legidősebb fiú harmincöt éves, a legfiatalabb lány huszonegy.





Fogynak a hideg sültek és fogy a pezsgő, majd a bor. Kezdeti viszolygásom alkoholban oldódik, és ahhoz képest, hogy a vacsora elején a kamerák miatt olyan zavarban vagyok, hogy egy pillanatra elfelejtem, hogyan is kell késsel-villával enni, később már egy-két poént is eleresztek, és van, aki nevet rajtuk. Aztán kiülünk a magas falak által körbezárt kertbe.