Olvastam a kisebbekre jellemző “mesehazugságról”, de gondolom, ez már nem lehet az. Vera érzékeny kislány. Nagy követelményt állító osztályba jár, ahol nagyon igyekszik megfelelni, kitűnő tanuló, maximalista magával szemben. Kiskora óta sokat volt felnőttek társaságában, a játszótéri gyerekektől félt, az óvodában háromévesen nem akart ott maradni, négyéves korától egy másik óvodába már szeretett járni, és jó kapcsolata alakult ki az óvónőkkel és társaival is. Sokat betegeskedett, allergiás-asztmás tünetek léptek fel, de nagyon kreatív volt, például meséket írt (diktált) már óvodás korában, újságokat szerkesztett, előadásokat szervezett: színház, báb stb. Nagyon ragaszkodó, és nehezen viseli el, hogy a lányok gyakran váltogatják “legjobb” barátnőiket.
Vera egyetlen gyerek, születés után trombózissal két hetet kórházban töltöttem. Nehéz időszak volt, biztos közrejátszott abban, hogy Verát is nagyon féltettük. Sokáig voltam otthon. Magyarországon sajnos, nincs részmunkaidő és megfelelő otthoni munka, állandóan feszít, hogy valami értelmeset szeretnék csinálni (most levelező tagozatú főiskolára járok). Férjem sokat dolgozik (a lányom imádja), gyakran ideges, feszült, leterhelt – a jelenkor általános hibái –, és persze, tehetséges, komoly, és magával szemben sokféle elvárása van. Egy éve építkeztünk, nagyon megterhelő volt, még most sincs teljesen kész a ház, sok idő és pénz hiányzik a befejezéshez, tíz évre megvan a program… (Menekülés a panellétből + a vidéki jó levegő ára…)
Tudom, azt gondolja, ne is folytassam, csoda, hogy csak a hazugság a tünet. Mégis: mit lehetne tenni? Vera hetente egyszer édesapjával lovagol (és nagyon ügyes), hetente háromszor van esténként meseolvasás, vannak hancúrozások, dögönyözések, de talán nem elégszer. Kevés az öröm, a nevetés, az élet görcsös megfelelni akarás, kevés az idő, a pénz, a regenerálódásra. Várjuk segítő válaszát!