A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk.
Részletes leírás
Ez a történet is – mint minden történet – az elején kezdõdik. Ott ugyanis, hogy a szülõ valamiféle lehetõ legjobb – két felsõfokú nyelvvizsgát, legmagasabb szintû számítógépes képzést, luxus sportpályákat – kínáló iskolát keres a gyerekének, és hogy oda bejuthasson, ezért hajlandó kétszer is végigcsinálni a háromszor hatórás elõfelvételi, majd felvételi tortúrát (ez utóbbin plusz 2 óra személyiségteszt…).
Hiszen, ha olyan iskolát keresett volna gyerekének, amelyikről azt hallja, hogy oda a gyerekek szeretnek járni, jól érzik magukat, életkoruknak többé-kevésbé megfelelően tevékenykedhetnek (színjátszástól a videószakkörön át uszodáig és korcsolyázásig), és csak az utolsó másfél-két évben kell “meghúzni”, hogy bejuthassanak a főiskolára, egyetemre – talán ilyet is találhatott volna. És mégis igaza van a panaszkodó szülőnek! De a részletesebb válaszra már csak következő számunkban keríthetünk sort.