Számítógép – még egyszer – II. rész

Dr. Vekerdy Tamás | 2002. Október 16.

Nyáron beszélgettünk a számítógép-függőségről, de ott másról volt szó: az agresszív – és agresszióra nevelő – számítógépes játékokról. Nemrégiben pedig a középiskola és a középiskolások problémáit jártuk körül, és íme, most itt a példa, az ott emlegetett élettani lustaságra.

Hadd ismételjem meg: tizenöt éves gyerekeknél gyakorta beszélnek fiziológiás, azaz élettani lustaságról. Ez a nagy változások ideje az idegrendszerben és a hormonális rendszerben is, és a gyerekek úgyszólván a növésbe is belefáradnak. Az első gimnáziumban – az iskolázás 9. osztályában – számon tartjuk ezeket a jellegzetes kamaszkori sajátosságokat, nagyon sok kamasznak “romlik” ilyenkor a tanulmányi eredménye, a szorgalma, a figyelme. Ez később ismét javul! (A “magatartás” romlása általában csak annyit jelent, hogy a gyerek normális, kritikus, vitatkozó és saját érdeklődését követő, önálló személyiséggé érik, amit a mai iskolákban az életkorral változó kihívásokra fel nem készített tanárok nem, vagy csak nehezen tudnak elviselni.)

A számítógép – ez is gyakori – ilyenkor egy kicsit a pihentető kikapcsolódás, mondjuk így, a “szellemi sörözés” szerepét játszhatja. De igaza van, hogy ezt az unokájával való megbeszélés és megegyezés alapján meg kellene próbálni valamiféle határok közé – időhatárok közé – szorítani. Jó lenne, ha ez nem lépné túl a napi egy-másfél órát. A sokórás, az “állandó” gépen függés a külföldi tapasztalatok szerint – elsősorban a felnőtteknél – már úgyszólván valamiféle “függőséghez” vezethet. (Azért mondom, hogy elsősorban a felnőtteknél, mert a kamaszkor még a változások ideje, s ezek a nagyon erősnek és nagyon állandónak tűnő “szokások” egy idő után más “mániáknak” adják át a helyüket – és ez ebben az életkorban teljesen normális.)

Ami engem is aggasztana, ha az én lányomról volna szó, az a késői lefekvés, a kialvatlanság. Ebben az életkorban nem kevesebb, hanem több alvásra volna megint szükségük a fiataloknak! De magam is tapasztaltam, hogy ezekbe a dolgokba ilyenkor már nagyon nehéz beleszólni. Ha jó a kapcsolatunk a gyerekekkel – mint a maguk esetében is – elég, ha hangot adunk a véleményünknek, idővel ez is hatásos lesz.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a kamaszt csak kamaszkora előtt lehet nevelni, ilyenkor már szabadságot kell adni neki saját életének szervezésében, és semmiképpen sem volna érdemes jó viszonyukat ezek körül a dolgok körüli veszekedéssel megrontani.

A távolból azt jósolom, hogy ez a helyzet egy-két éven belül rendeződni fog, és jó képességű unokája nehézség nélkül leérettségizik majd, és – remélhetőleg – tovább fog tanulni.

Még azt is hozzáfűzném: mind e fentieken túl sem ő tehet róla, hogy “nem tud” tanulni, hanem a jelenlegi középiskolák tananyaga, tanterve és módszerei olyanok, hogy elriasztják az értelmes, érdeklődő gyerekeket is a világ és az ember megismerésétől, utálatot keltenek a tananyag és a mindennapos gyötrelmet jelentő módszerek iránt, miközben semmilyen értelemben nem veszik tekintetbe a kamasz- és ifjúkor életkori sajátosságait, s így ember- és gyerekellenesek.

Exit mobile version