A helyre, azaz a lista élére, amelyről minden férfi álmodik, Stohl András került. Őt próbálta most férfikollégánk sarokba szorítani. Lássuk, sikerült-e neki?
– Miért csodálkozol ezen?
– Mert képtelen vagyok felfogni. Jávor Pálnál értettem. Jóképű volt, megnyerő, sármos. Értem Redfordnál, Delonnál is…
– És nálam nem?
– Nem annyira…
–Viszont lerí rólam, hogy egy tök felszínes pali vagyok.
– És ezért buknak rád?
–Igen. A nők szeretik a felszínes férfiakat.
– Ez sajnos, nem igaz! Ha így volna, akkor hemzsegnének körülöttem.
– Ugyan! Te csak játszod a könnyedet, felszínest!
– És te?
– Én telibe ilyen vagyok. Nekem soha nem voltak hátsó gondolataim, sanda szándékaim, körmönfont módszereim. Az én vágyaim, céljaim mindig is nagyon konkrétak, egyszerűek, célirányosak voltak. Még csak kifejeznem sem kellett. Átsütött rajtam a primér szenvedély.
– És akinek ez kevés? Aki szeretett volna beszélgetni Puskinról?
– Azt én eleve nem érdekeltem. Vagy én mondtam, hogy bocsánat, nem egymásra van szükségünk. Aztán…
– Aztán?
– Megismerkedtem egy lánnyal, akibe beleszerettem, akivel össze is házasodtam, aki két gyönyörű gyerekkel ajándékozott meg, aki elviselt engem, kitartott mellettem, végigcsinált velem sok mindent.
(Ülünk egymással szemben a körúti kávézóban, folyik az újabb szócsata közöttünk, és én közben rohadtul tépelődöm. Ezek azok a bizonyos nagyon kínos pillanatok az életben. Úgy érzem, hogy nagyon is vele beszélgetek, és azt is érzem, hogy… hogy mégsem. Hogy nagyon megváltozott, amióta nem találkoztunk. Más lett. Hetykesége, keménysége mögött higgadtabb, tartózkodóbb, kimértebb. Vagy csak azért gondolom ezt, mert haverom, és mert szeretem? Egyébként pedig fakóbbnak, törtebb fényűnek látnám? Meg egyébként is, hogyan viselkedjek? Milyen tónusban beszéljek? Csípősen, ironikusan, pengézve, ahogyan ez korábban természetes volt két magunkfajta marha esetében? Vagy legyek kimértebb, kenetteljesebb, ahogyan illenék ez a jelen helyzetben? És egyáltalán, mit érez ő mindezen kétségeimből? Amit mond, abban mennyi a játék, őszinteség, póz, igazság? Mennyi lényének örök gyermeki énje, és mennyi lehiggadt férfiassága? Zavaromban a felszolgálónővel igyekszem viccelődni, remélve, hogy ehhez majd fog kapcsolódni, és akkor ez valami alap lehet az indításhoz, ám csak kíváncsi, csendes mosollyal szemléli erőlködésemet, suta udvarlásomat, és persze, a végén felsülésemet.)
– Miért nem segítettél nekem? – mondom szemrehányóan.
– Reménytelen volt. Nem vett komolyan bennünket.
– Pont te mondod?
– Látszott rajta. Esélyünk nem lehetett.
– De éppen most készült a Nők Lapjánál egy nagy, tudományos felmérés, és ebből egyértelműen az derült ki, hogy Téged tartanak a legvonzóbb magyar férfinak a nők…
– Amikor mondtad a telefonban, azt hittem, hogy csak ugratsz.
– Ez nagyon jó érzés, nem?
– Fura. Régebben, amikor olvastam hasonló felméréseket, hogy ezt, meg azt tartják a nők a legszexisebbnek, vagy legvonzóbbnak, mindig irigykedtem egy kicsit, és azt gondoltam, hogy milyen jó lehet neki.
– És nem az?
– De, végül is igen.
– Miért mondod ennyire nehezen? Nem vagy annyira gátlásos.
– Nem, de hogy is mondjam… Az utóbbi időkben sok mindenhez megváltozott a viszonyom a világban. Hogy mi az érték, mi a fontos, mi a lényeg.