Szeretek Ábrahám Edit lenni

Bus István | 2002. November 06.
Claudia a Barátok közt-bõl... Hm... Nem a kedvencem. A szegény Andrást betegállományba küldte, a Misi gyereket meg egyfolytában manipulálja... – morfondírozom, ahogy közelítek az interjú helyszíne, egy cukrászda felé.

Onnét azonban kimosolyog rám Ábrahám Edit, és nem azzal a claudiás krokodilmosollyal, hanem lefegyverző kedvességgel. Éppen ellentéte a sorozatbeli, kocka észjárású, számító karrierrobotnak. Mentegetőzik, hogy megfázott, ezért nincs formában, én meg elhűlök, hogy akkor milyen lehet, amikor egészséges. Mert itt és most hihetetlenül bájos és elragadó. Nem állom meg, hogy ezen megfigyelésemet ne közöljem vele.

– Azt én is tudom, hogy teljesen eltérő a karakterem, mint Claudiáé. Ő szigorú, rideg üzletasszony. Én meg sokkal nyíltabb, melegszívűbb vagyok.





– Gonoszt játszani persze, mindig hálásabb.
– Az biztos. Nagyon szeretem a gonosz jeleneteket. Amikor végzünk, utána mindig a többiek nyakába borulok, mondván, “te jó ég, én nem ilyen vagyok, ne haragudjatok…” Ha valakinek le kell kevernem egy pofont, akkor, miután leállnak a kamerák, mindig megpuszilom.

– Lehet tanulni valamit Claudiától?
– Talán egy kis keménységet, mert abból erőt lehet meríteni. Vannak persze, közös vonásaink is. Én sem kaptam könnyen semmit az életben – a Bakok mindenért keményen megdolgoznak. Amit pedig a fejembe veszek, azt meg is csinálom.

– Mi az, amit nem kapott meg?
– Például a színházi szerepeket. Egyszer, ha vége lesz a sorozatnak, bízom benne, hogy kihasználják majd a színpadi színészi tehetségemet. Talán még megkaphatom a koromnak megfelelő szerepeket.





– Adjunk tippeket Nők Lapját olvasgató színházi direktoroknak!

– Szívesen eljátszanám például Blanche-ot A vágy villamosában. Most már az igazi, érettebb női szerepekre vágyom. Vannak példaképeim, akikre a mai napig felnézek, és ha látom őket egy előadásban, arra gondolok: “Igen, ilyennek kell lennie egy nőnek.” Például Szegedi Erika. Kár, hogy a fiatalabbak már nem ismerik annyira… A fiatalok csak azokat ismerik, akik a tévében szerepelnek. Ez igazságtalanság.

– Ezt akár önre is mondhatják.
– Pontosan. A szakmabeliek felróhatják, hogy miért van az, hogy Ábrahám Edit szerepel a címlapon, hiszen “csak” a Barátok közt-ből ismerik, és nincs akkora színházi múlt mögötte…

– De ez sem így van.
– Nem, csak éppen elmaradtak a látványos kiugrások. Játszottam a Tháliában, a Vígszínházban, énekeltem az István, a király-ban. Gazdag szerepeim voltak, de egyikről sem beszélt a város. Érzem is, hogy a szakma kicsit mintha rossz szemmel nézne rám emiatt.





– Lehet, hogy rossz szemmel nézik, ugyanakkor meg néhányan közülük ott kilincselnek, csak hogy bekerülhessenek.

– Viszont nagy döntés, ha valaki rászánja magát. Van olyan színházigazgató, aki választás elé állítja a színészt: vagy tévés munka, vagy pedig ugrik a szerep és a színházi tagság.

– Mint Stohl Andrásnál.
– Nem akartam neveket mondani. De ő okosan döntött. A mai világ nem csak arról szól, hogy kizárólag a tiszta művészet lebegjen a szemünk előtt. Be kell menni az üzletbe, és ugyanannyiért kapok tíz deka párizsit, mint akárki más.

– Most is a Barátok közt-öt választaná?
– Természetesen. Jóllehet, a sorozat indulásakor nem is sejtettük, micsoda népszerűséget szerez majd nekünk.

Exit mobile version