Terror a családban – II. rész

Vig György | 2002. November 13.

Puszta kézzel agyonveri

Magyarországon minden hatodik órában történik családon belül olyan bűncselekmény, amely miatt bűntető eljárás is indul. A szakemberek becslése szerint azoknak az eseteknek a száma, amelyek miatt nem indult hivatalos eljárás, ennek nagyjából a tízszerese. Hetente egy nőt puszta kézzel ver agyon a férje.

A “családon belüli erőszak” néven összefoglalható bűncselekmények miatt minden harmadik napon meghal valaki. Az áldozat lehet nő, gyerek, rokon. Leggyakoribb az, amikor a “családfő” egész környezetét bántalmazza: a feleségét, gyerekeit, és az idős szülőket is. Nem ritka az sem, mikor a nő gyerekestül elmenekül a szüleihez, az elkövető pedig bosszúból azokat mészárolja le. Ide tartoznak az olyan tragédiák is, amikor azt a családtagot ölik meg, aki a bántalmazott védelmére kel.

A társadalom osztja le a szerepeket

Szeptember huszadika óta több mint húszezer aláírást gyűjtöttek annak érdekében, hogy az állam megfelelő jogi szabályozással hatékonyan védhesse meg a kiszolgáltatott helyzetben, nem ritkán életveszélyben lévő nőket.

– Annak az asszonynak, akit most fojtogatnak, nem megelőzésre van szüksége, hanem arra, hogy azonnal kimenjen a rendőrség – hangsúlyozza Morvai Krisztina büntetőjogász, a Női és Gyermekjogi Kutatóközpont vezetője, s hozzáteszi: a kampány hosszú távú célja egy olyan stratégia létrehozása, melynek része a megelőzés, felvilágosítás, oktatás is.

– Nagyon súlyos diszkriminációról van szó – jelenti ki a jogásznő. – Nem hiszek abban, hogy azért verik a férfiak a nőket, mert ők gyengébbek. Húsz éve tanítok a jogi karon, rengeteg élsportolót oktattam, akkora embereket, hogy alig fértek be az ajtón. Vizsgázik, nem tud semmit, megbuktatom. Látszik rajta, hogy állati dühös, legszívesebben nekem esne, valószínűleg egy legyintéssel szilánkossá tudná törni az orromat, mégsem teszi. Annak a férfinak, aki veri a feleségét, általában van főnöke, vannak munkatársai, mégsem bántalmazza őket, mert tudja, hogy nem teheti meg. Az elkövetők felét kifejezetten remek embernek tartja a környezete.

– Hat évembe került, mire rájöttem egy pofonegyszerű összefüggésre – meséli a jogásznő, aki többkötetnyi tanulmányt írt erről a témáról. – A társadalomban egyszerűen leosztanak a nőknek néhány szerepet. Legyen jó feleség, szép asszony, jó anya, vezesse a háztartást, és így tovább. Aki nem felel meg a társadalomban rá osztott feladatnak, azzal szemben a társadalom az urára vagy a családfőre delegálja a jogot, hogy megnevelje, megfegyelmezze őt. Nagyon érdekes a “provokáció teória” is – folytatja. – Azt mondják, hogy nagyon sok nő szinte magára vonja a bántalmazást. Persze, hogy provokál, amikor megszólal, vagy épp hallgat, ha meg kéne szólalnia, esetleg elsózza a levest satöbbi. Tehát nem alkalmazkodik száz százalékosan ahhoz az alárendelt szerephez, amelyet a társadalom jelentős része szerint automatikusan vállalnia kellene.

Vannak nők, akik annyira szeretnék egyben tartani a családot, hogy hosszú ideig vállalják az erőszakot. Egyszerűen szeretik a párjukat, vagy meg akarják kímélni a gyerekeiket a válástól, esetleg azt hiszik, hogy a helyzet javítható. Az ilyen helyzetben lévő nő kétségbeesetten próbál megfelelni férje elvárásainak, mert akkor nincsen verés.
Morvai úgy látja, hogy bántalmazások többsége nem igazán indulati cselekmény, hanem a hatalom, a feltétlen kontroll megnyilvánulásai. Az ilyen férfi a lelki terrorral, a fizikai bántalmazással és a nemi erőszakkal is azt érzékelteti, hogy ezt megteheti. Amikor valaki megerőszakolja a feleségét, maga sem élvezi az aktust igazán, nem a szexuális motiváció hajtja, hanem az, hogy hatalmában áll.

Szirénázva vágtasson ki a járőr!

A szakember arra is szeretné fölhívni a közvélemény és a döntéshozók figyelmét, hogy a szemléletváltozáson túl, konkrét intézkedésekre is szükség van. Ha csöng a telefon a rendőrségen, mert bántalmaznak egy asszonyt, akkor villogó lámpákkal, szirénázva vágtasson ki a járőr, hiszen nagy valószínűséggel közvetlen életveszélyről van szó. Nézzék meg, hogy mit történt, ha indokolt, pakolják ki a férfit a lakásból, ha kell bilincsben vigyék el, és bírságolják meg.

A jogásznő tapasztalatai szerint, bár a törvény egyértelműen kimondja, hogy be kell hatolni a magánlakásba, ha ott bűncselekmény folyik, a rendőrök mégis ritkán avatkoznak be “magánügyekbe”. Amíg vér nem folyik, ki se mennek.
Jogszabályt kellene hozni a távoltartó rendelkezésről, tehát arról, hogy ne a bántalmazottnak kelljen menekülnie, sokszor egy szál ruhában, egy fillér nélkül otthonról – hangsúlyozza a szakértő.

Ausztria: a bántalmazónak kell mennie

Ausztriában azonnal kimegy a járőr, behatolnak a lakásba, ott döntik el a tárgyi bizonyítékok és a külön-külön kihallgatott jelenlévők vallomása alapján, hogy valóban történt-e bántalmazás. Ha igen, kötelességük intézkedni, még akkor is, ha a megvert nő esetleg sírva könyörög, hogy hagyják őket békén.

Azonnal életbe lép a távoltartó rendelkezés, melynek értelmében a bántalmazónak le kell adnia az összes kulcsát, össze kell szednie néhány holmiját, és a következő időszakban tíz kilométeres körzetben meg sem közelítheti a lakást. Megkérdezik tőle, hogy van-e hova mennie, ha nincs, akkor beutalják valamilyen hajléktalanintézménybe, ahová nálunk a nyomorult nők menekülnek gyerekestül.

Jól képzett szakemberek ezután megkeresik a bántalmazott nőt. Szembesítik azzal, hogy ami vele történik, az jogellenes, azt a társadalom nem tolerálja, és még akkor sem, ha az anyukája esetleg azt mondta neki, hogy a nőknek tűrni kell.
A férfi eközben részt vehet olyan foglalkozásokon, ahol segítenek neki. Azt ő dönti el, hogy él-e a lehetőséggel. Azt viszont egyértelművé teszik, hogy az már a döntési hatáskörén kívül esik, hogy folytatja-e a bántalmazást, mert azt a törvény nagyon szigorúan bünteti.

Mielőtt visszaengedik, megnézik, hogy a gyerekre, házastársra mennyire veszélyes. Ha úgy ítélik meg, hogy nincs közvetlen veszély, és a bántalmazott nő is beleegyezik abba, hogy visszatérjen, akkor megpróbálhatják újra. Minden ellenkező esetben gyorsított eljárással tűzik ki a házasság fölbontásával és a vagyonmegosztással kapcsolatos eljárásokat.

A jogásznő a svéd jogszabályokat példa értékűnek tartja. A világon először ott mondták ki, hogy a prostitúció az emberi méltóságot veszélyeztető, súlyosan jogsértő gyakorlat. Úgy döntöttek, hogy a klienst büntetik, hiszen a férfi az, aki használja a prostituáltat. Fölismerték, hogy amíg prostitúción belül intézményesen tárgynak lehet tekinteni a másik nem tagjait, addig természetes, hogy férfiakba belekódolódik a nő alacsonyabb rendű mivolta. Ugyanitt törvény bünteti a munkahelyi zaklatást is. Ezek a dolgok összefüggenek. A családon belüli erőszakot a nők elleni erőszak egyik formájaként vizsgáljuk, ami a nők elleni diszkrimináció egyik megnyilvánulása a sok közül – mutat rá Morvai.

A rendőrnek nincs igazi eszköze

Dr. Szabó Zsoltot, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának osztályvezető-helyettesét arról kérdeztük, jelenleg mit tud tenni a bántalmazottak érdekében a rendőrség.

– Egyetértünk azzal, hogy változásokra van szükség. Az érvényes törvényekben még az sincs normálisan megfogalmazva, mit is jelent a családon belüli erőszak, így mi is korlátok közé szorítva cselekszünk. A minket ért vádakat azonban visszautasítom, mert olybá tűnik, mintha itt kizárólag mi lennénk a felelősök. Látni kell, hogy ez sokkal összetettebb probléma, mint egy rendőri intézkedés vagy eljárás. A rendőrségnek törvény adta kötelessége minden bejelentést kivizsgálni. Ha ez nem történik meg, panasszal kell élni az illető rendőr parancsnokánál, vagy az ügyészségen. Ne általánosságban hibáztassuk a rendőrséget, hanem mondjuk meg, ki, mikor, mit nem tett meg, vagy tett rosszul, hibásan, szakszerűtlenül. Ehhez megvannak a megfelelő fórumok. Való igaz viszont, hogy léteznek bizonyos szakmai hibák, de ezeket már felmértük, és most igyekszünk kijavítani.

Látni kell, hogy a rendőrségnek nincs igazi eszköz a kezében. Az előállítás, az őrizetbe vétel csak ideig-óráig jelent megoldást. A bántalmazó szabadulása után kezdődik minden elölről. Ezért is támogatjuk a “lakásból kitiltás” és a “távolságtartás” bevezetését.

Gondot okoz az eljárás lefolytatása is. Mivel a családon belüli erőszak a magánszférában történik, legtöbbször nincsenek tanúk és más bizonyítékok. Az összetört kávéskészlet, a falhoz vágott leveses fazék nem elegendő. Nem akadálya ugyan a büntetőeljárásnak, de még nehezebbé teszi az eredményes nyomozást az, hogy a bántalmazott nők sokszor visszavonják a vallomásukat. Kibékülnek, úgy gondolják: adnak még egy esélyt a párjuknak, de az is lehet, hogy kényszer hatására cselekszenek.
Jelenleg az áldozatvédelem csupán a megfelelő szakemberek megkeresésével, a gyámügyi szervek értesítésével tud segíteni a rászorulóknak.
Azt szeretnénk, hogy ez ne merüljön ki ennyiben. Olyan intézményes formát kéne találni, melynek során a pedagógusok, a gyámügyesek, a rendőrség és más érintettek a tapasztalataik alapján együtt döntenének a konkrét esetekben.

Nem védjük eléggé a gyerekeket

– A gyermekek érdekei alkotmányosan mindenek felett állnak, a gyakorlatban ez mégsem valósul meg – mondja Dr. Kovács Ágnes gyermekorvos, a Szövetség a Gyermekek Bántalmazása Ellen elnevezésű közhasznú szervezet vezetője. – Egy gyermekbántalmazás megelőzésére és kezelésére vonatkozó törvényt kellene alkotni, hiszen az érvényben lévők például nem mondják ki egyértelműen a bántalmazás tilalmát. Amerikában vagy Svédországban nemcsak, hogy kimondják a tiltást, de olyan segítségeket adnak a végrehajtáshoz, amelyek a bántalmazást észlelő jelzőrendszert erősítik.

December elején népi kezdeményezést indítunk, annak érdekében, hogy a parlament alkosson egy gyermekbántalmazás elleni törvényt. Két hónap alatt ötvenezer támogató aláírást kell összegyűjtenünk ahhoz, hogy az országgyűlés foglalkozzon a kérdéssel.
Jelenleg nagyon kevés az, amit tenni tudunk a gyermekek jogainak érvényesítéséért. A bántalmazásokat nem minden esetben, vagy későn jelentik a gyermekjóléti szolgálatoknak vagy a gyámhatóságnak. A hatóságok sok esetben a gyerek családban maradásának érdekében nem lépnek, ezért is lenne fontos a bántalmazó családtól való eltiltása. Sem az orvosok, sem a pedagógusok, sem a szülők nincsenek megfelelően informálva arról, mit tegyenek a gyermekek védelme érdekében. Egy rendőrségi nyomozásnál is többnyire a gyerek az, akit különböző vizsgálatoknak vetnek alá, holott egy bizonyos kor alatt nem szabadna kihallgatni a kicsiket. Európa egyes országaiban csupán pszichológus vagy pszichiáter beszélget az amúgy is sérült gyerekkel, és a hatóságok az általa jegyzetteket veszik alapul. Nem kisebb felelősség terheli a médiát, sok esetben csupán egy felröppenő szenzációs hírként tudatják a történteket, megfelelő háttéranyag nélkül. Ha mondjuk, találtak egy csecsemőt a kukában, csak ezt a tényt emelik ki, senki sem veszi a fáradtságot, és jár utána a teljes igazságnak, pedig valószínű, hogy az egészért legalább annyira felelős a terhességét titkoló asszony közvetlen környezete, mint maga az elkövető.

Megmozdult az apparátus?

A családon belüli erőszakkal szembeni hatékony állami fellépést követelő 2002. szeptember 20-i felhívást követően fogadja dr. Morvai Krisztinát:

• Devánszkyné Dr. Molnár Katalin képviselő asszony, az Országgyűlés Alkotmány- és Igazságügyi Bizottsága ….;

• Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke;

• Dr. Vojnik Mária elnök asszony, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága;

• Dr. Mátrai Márta elnök asszony, az Országgyűlés Szociális és Családügyi Bizottsága;

• Dr. Polt Péter legfőbb ügyész;

• Szászfalvi László elnök úr, az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága;

• Dr. Salgó László országos rendőrfőkapitány.

Exit mobile version