– A felállás mindenestre ijesztő lehetett a többieknek. Tett valamit azért, hogy oldja a helyzetet?
– Mindenkinél keményebben dolgoztam. Nem akartam, hogy bárki azt gondolja, különleges bánásmódban van részem. Szándékosan úgy intéztem, hogy ne legyenek külön öltözőszobáink. Nem kaptam sztárgázsit. Valójában mindenkit igen jól megfizettek, kivéve engem. Úgy voltunk, mint egy nagy család. Ahogy az alacsony költségvetésű filmeknél lenni szokott.
– Ön kissé idősebb, mint Guy. Van ennek valami előnye?
– A lényeg az, hogy sok közös dolog kössön a másikhoz. Ha lelkileg ugyanazon a hullámhosszon vagyunk, ha ugyanolyan elképzeléseim vannak az életről, és ugyanazokat a dolgokat tartom fontosnak, mint ő, akkor nem számít az életkor. És az sem számít, hogy ki a sikeres, és ki nem az.
– Mindketten erős, független egyéniségek. Mi tesznek egymás kedvéért, amit egyébként, normális esetben nem tennének meg?
– Rengeteget dörzsölöm a hátát, és nagyon jó vagyok a lábmasszázsban is. Sok-sok teát főzök. Hogy ő mit tesz értem? Nagyon menő ruhákat hord! Mindketten nagyvonalúbbak lettünk, és mindketten megteszünk olyanokat, melyeket biztosan nem tennénk meg, ha nem lennénk házasok. Guy jellegzetesen angol srác. Szeret haverokkal bulizni. Mostanában azonban egyre többször elbeszélget a barátnőimmel is. Ennek nagyon örülök.
– Ön meglehetősen vadóc díva hírében állt. Megszelídítette valamelyest a házasság és a gyereknevelés?
– Biztosan, hiszen a gyerekek arra késztetik az embert, hogy mintegy lépjen ki önmagából, és vegye észre, rajta kívül van más is, akire oda kell figyelni, akivel törődni kell, és így saját magát is jobban kell fegyelmeznie. Már nem leszünk annyira önmagunk megszállottai. Sokkal könnyebb megérteni a gyerekek iránti feltétlen szeretetet, mint bármi mást. A gyerek megtanít adni, és megtanít a nagylelkűségre.
– Más, ha az embernek fia van, mintha kislánya? Ön képviseli a lányos dolgokat, Guy pedig inkább a macsósakat?
– Igen, határozottan! Nagyon élvezem, hogy van egy fiam. Szerelmes vagyok a fiamba. Ez jó egyensúly. A lányom inkább a húgommá válik, a fiam pedig a barátommá, remélhetőleg örök időkre.
– Hogy tetszik London?
– Kezdek hozzászokni. Már nem olvasok újságokat! Ez az egyetlen módja a túlélésnek. A téli hónapok kemények. Nincs napfény. Ezt a legnehezebb elviselni. Az is bosszantó, hogy az építőmunkások nem dolgoznak a hétvégeken. Nincs az a pénz, amivel rá tudnám venni őket, hogy a hétvégén is dolgozzanak a házamon. Máskülönben megvagyok. Korábban kissé úgy éreztem magam, mintha csapdában lennék, mert nem tudtam vezetni az út másik oldalán. Végül vettem magamnak egy Minit, és azt is megtanultam, hogyan kell sebváltós kocsival közlekedni. Most nagyon felszabadultnak érzem magam, mert bárhová eltalálok a kocsimmal Londonban.
– Sokoldalúsága közismert. Énekes, dalszerző, szerető, és anya egyszerre, felrúgja a társadalmi szabályokat, máskor meg példamutatóan él. Hogyan egyezteti össze mindezt?
– Nagy fegyelem szükséges hozzá, sok energia, sok összpontosítás, és fogékonyság a sokféleséghez. Kíváncsinak kell lenni. Az sokat segít.
– Hogy jutott eszébe, hogy zenét írjon a legújabb Bond-filmhez, a Halj meg máskor!-hoz?
– Azt hiszem, megjósolható volt, hogy készítek egy Bond-nótát. Nagyon állhatatosan kértek rá, ezért úgy gondoltam, írok egy dalt arról, hogyan romboljuk le az egónkat, mert végül is ez az, ami felszabadítja a lelket.
– Saját maga is gyakorolja ezt az önfelszabadítást ezzel a módszerrel?
– Az ember rájön, hogy a legtöbb döntése önző érdekekből táplálkozik. Amikor annak idején, fiatalon a karrieremről döntöttem, az is merő önzésből fakadt. Ha ezt az önzést képes vagy letörni magadban, akkor rengeteg gátló tényező megszűnik, például az, hogy nem érezzük magunkat elég jónak; meg akarjuk változtatni az embereket; úgy érezzük, hogy mások elítélnek; félünk az elutasítástól; félünk, hogy nem vagyunk elég csinosak, nem vagyunk elég karcsúak. Ezek mind az egóhoz kapcsolódnak, és rengeteg időt rabolnak el, ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk, ami igazán fontos. Arra törekszem, hogy lassanként lefaragjam a gigantikus önzésemet, és arra biztatok mindenkit, csatlakozzon hozzám!
– De hogyan tudja legyőzni az egóját, amikor ön Madonna, és mindenki így is néz önre?
– Nos, ez valóban nehéz, ha az ember történetesen Madonna. De akkor is az önzésemet akarom leépíteni, és ahogy ezt teszem, érzem, amint kisimul a bőröm. Persze, még mindig élvezem az egómat. Szeretnék viszont egy olyan helyet, ahol nem törődöm azzal, hogyan nézek ki, mit gondolnak rólam az emberek, mit mondanak a külsőmről. Eljutottam ide? Nem, de haladok efelé.
– Milyen módszereket alkalmaz ahhoz, hogy elérje a kitűzött célt?
– Például, ha vitatkozom a férjemmel, van úgy, hogy csak azért akarok felülkerekedni, mert az egóm ezt követeli. Egyébként semmi különleges okom nem lenne rá. Ez időpocsékolás és elvesztegetett energia. Ha ez tudatosul, az ember megszabadul egy fájdalmas érzéstől, amelyre egyébként semmi szükség.
– Végezetül, milyennek tartja magát a Bond-filmben? Jónak vagy rossznak?
– Kiválónak! Tessék, megint az egó! Várjanak, és nézzék meg!