Ettől még dönthetünk másképpen – életprogramja, körülményei, lehetőségei, korlátai, kívánságai kinek-kinek mások.
Mind egyformák?
Mint a balkezesek, mondta valaki, az egykék mind egyformák! Túlféltettek, elkényeztetik őket, rendszerint önállótlanok, nehezen illeszkednek a többiek közé, de azért szeretik, ha a középpontban vannak, és rájuk figyel mindenki…
– Ó, az egykéken meglátszik, hogy foglalkoznak velük – mondta megint másvalaki. – Tájékozottak, figyelnek az apróságokra, izgalmas egyéniségek, éppen azért, mert mindent megadnak nekik – a szüleik rendszerint nekik szentelik az egész életüket…
Ehhez képest találkoztam Marianne-nal, aki huszonegy éves és valóban önállótlan, de annyira, hogy most kérte meg orvos édesanyját, dolgozza ki a zárthelyire a tételeit, különös tekintettel báró Eötvös József pedagógiai természetű műveire. És a mama zokszó nélkül vette elő a lexikonokat, kölcsönkönyvtárba ment és nekikezdett.
A kedvencem a most éppen Izlandról hazaérkezett húszéves Ágnes. Lassan beutazza a fél világot, gyűjti az érdekes embereket, mint más a preparált bogarakat, fantasztikus humora van, és kicsi kora óta szemtelenül, meghökkentően önálló.
Hogy ne mondjam, mind a ketten egyedüli gyerekként nőttek fel.
Nos, hát, mennyire egyformák az egykék?
De mielőtt megismerkednénk néhányukkal, lássunk egy kis történelmi visszatekintést. Amiből talán képet kapunk, miért fájdalmasabb nálunk ez a szó: egyke.
Gyuri bácsi hat holdja
A harmincas évek Magyarországán drámai helyzethez vezetett egyes vidékek “egykézése”. Az a gyakorlat, hogy a törekvő családokban a föld, a birtok egybetartása miatt, immár két generáció óta nem született egynél több gyermek. A parasztságnak ez az önkéntes, lassú öngyilkossága nem csupán az egyes családok sorsát pecsételte meg, hanem – ahogy az előre figyelők jósolták – az egész nemzetét.
Az egykézés kényszerűen elterjedt szokása a harmincas évek derekán a gondolkodó magyarok legjobbjait késztette megszólalásra. 1933-ban jelent meg a Nyugatban Illyés Gyula Pusztulás című nevezetes írása. Őt Fülep Lajos tájékoztatta, milyen veszedelemmé kezd válni az “egyke”. Csatlakozott hozzájuk Móricz Zsigmond, Ortutay Gyula, Féja Géza, Kodolányi, Babits, Schöpflin Aladár és még sokan. S előttük járt mindannyiuk lelkének felrázója, a Kákicson élő gyűjtő, író, szociológus lelkész, az Ormánság című döbbenetes erejű mű szerzője, Kis Géza.
Ő írja Az egyke című, 1934-ben megjelent cikkében: “Itt is, ott is üresen maradnak a házak. … Az első egykéző nemzedék még csak 30 százalékos esést jelent. A második már 60 százalékot. A harmadik nemzedék? Figyelembe se jöhető százalékot jelent már csak az élet színpadán…”
A megoldás – más vidékeken nyomorgó családok áttelepítése az üres portákba, a szociális, egészségügyi gondok intézményes enyhítése, az örökösödési törvény megváltoztatása és a birtokreform – késik. Kis Géza, a lelkész nem győz figyelmeztetni, hogy a közfelfogás, az egykézés már erkölcsként jegecesül.
“Hogyan magyarázzam meg? írja keserűen. P. Gyuri bácsinak van vagy hat holdja. Dolgozta egy életen át. Nevelt hozzá egy fiat. Betöltötte hivatását. Fiát ki is házasította. Lett ennek is egy gyermeke. De – íme – csoda történt, most várják a második gyermeket. S Gyuri bácsi beleőszült azóta a gondba. Üvölt a hangja, ha a fiáról van szó: – Én megőrözgettem ezt a kis birtokot, hanem ez az állat… Állat, mert második gyermeke lesz. Mit gondolhatnak arról, akinek harmadik is lesz? – Azt szégyöld, hogy kis testvéröd van! – vágta szeme közé egy tizenhat éves lány a másiknak. Ez már erkölcs. Homlokegyenest ellenkezik Isten világával, a józan ész világával – de erkölcs. Húzza sírbarogyásig az igát, otthonába lép – síri csönd fogadja, nincs, aki betegágyán egy pohár vizet nyújtson neki, idegen, rút, önző szívek lesik boldogan halála óráját. A legsötétebb boldogtalanságba lökte magát már ezen a földön – mi ebben a ráció?”
Az a jó, ha testvére van az embernek – II. rész>>