A meglepetés a második osztály első napján ért, amikor hiába kerestük őt az osztályteremben, új, számunkra ismeretlen tanító néni várta a gyerekeket. Jött még egy másik tanító néni is, aki a készségtárgyakat és a környezetet tanítja. (Elsőben ugyanaz a tanító néni tartott minden órát, egyedül csak a környezetet tanította más, de ennek nem volt különösebb jelentősége.) A váltásról semmiféle előzetes értesítést, tájékoztatást nem kaptunk.
Mi szülők, úgy látjuk, hogy az új tanító néni által bevezetett rendszer kifejezetten hátrányosan érinti a gyerekeket. Ez a rendszer abban áll, hogy az első három órában magyar- és matekóra van, a negyedik és néha az ötödik órában úgynevezett önművelésóra, amikor a gyerekek a házi feladatot készítik el, ezután ebédelnek, és ötödik és hatodik órában jön a másik tanító néni, és megtartja a készségtárgyakat.
Így a másodikosoknak minden nap hat órájuk van, 13.35-kor jöhetnek ki legkorábban az iskolából. Otthon még minden nap 20 percet kellene olvasni a kötelező olvasmányból, és házi feladatot kapnak angolból is, aminek az oktatását többen kifejezetten nem kértük, de az angoltanárnő csak a második órában tud órát tartani, így gyerekeink kénytelenek ezekre az órákra is bejárni.
Tavaly 12.30-kor elhozhattam a gyereket az iskolából, és délután 15-20 perc alatt megírta a házi feladatot. Mindez azokat a szülőket nem érdekli, akik úgyis csak délután 4-kor, vagy még később viszik haza a gyerekeiket. Ők más miatt elégedetlenek: nem írják be az üzenőbe, hogy ünneplőruhában kell jönni, hiszen “megbeszélték az órán”, a gyerekek meg persze, hogy elfelejtik; nehéz táskáját a gyerek kérése ellenére sem segíti fel a hátára a tanító néni; nem ad neki papír zsebkendőt a könyvtárban – “miért nem hoztál magaddal?!” –; rajz-, technika- és tornaórán az esetleges lazítás helyett szigorú, nem egyszer elméleti jellegű oktatás folyik – „hiszen ezeket a tárgyakat is komolyan kell venni!” –, a gyerekeket állandóan sürgetik, soha semmire sincs idő…
Szerintem három, intenzív figyelést követelő óra után, melyben, mint a tanítónő hangsúlyozza, minden percet kihasználnak, hogy minél több feladatot tudjanak megoldani, képtelenség a negyedik, ötödik órában ugyanazokkal a dolgokkal önállóan (vagy bárhogy) foglalkozni. A gyerekek fáradtak, ezért fegyelmezetlenek is a készségtárgyak óráin. A következmény: tornaóra helyett levetkőzünk, felöltözünk, levetkőzünk, felöltözünk stb., körmösök osztogatása stb. A gyerekek rengeteg osztályzatot kapnak, szerintem teljesen feleslegesen. A kisfiam még bírja, mert nagyon fegyelmezett, de egyre feszültebb, egyre idegesebb.
Az olvasást kezdi nem szeretni, eddig szerette (a legjobban utálja az olvasás megszerettetése címszóval bevezetett kötelező olvasmányt); régebben kedvvel és sokat festett, rajzolt, most már rajzolgatni sem szokott. Sok játékuk volt az osztályban, ezekkel szünetben játszottak (építőjáték, sakk, csocsó), ezek mostanra eltűntek, “most már komoly tanulás folyik”.
A tanítónők szerint sokat vannak az udvaron, a gyerekek viszont állítják, hogy az udvarra kimenni nem szabad, a folyosón szaladgálni tilos, szünetekben unatkoznak, egyetlen szórakozás a büfé, amelyre elkezdtek pénzt kérni, bár visznek tízórait magukkal. Ha máshová viszem a gyereket, ott mi a biztosíték, hogy ott nem megy el a tanítónő váratlanul (itt most igazgatóhelyettes lett)?
Én csak tőlünk nagyon messze ismerek kedvem szerint való alternatív iskolákat, tájékozatlan vagyok, hogy hozzánk közelebb hol található. Hol tudhatnám meg? Vagy nincs is igazunk nekünk, szülőknek, ha úgy látjuk, hogy mindez rossz a gyerekeknek, és nem az ő érdeküket szolgálja? Tényleg így kell – vagy így is lehet – második osztályosokat tanítani és “nevelni”?