Az óvodákról – még egyszer

Egyet egy kisfiú édesanyja írt („Szólt az óvó néni, hogy baj van Tomival, nem ismeri fel a trapézt! És a négyzetre azt mondja, hogy: kocka!”), kettőt óvónők fogalmaztak. Ezek közül az egyik arról szólt, hogy az óvodákat van, ahol iskolákkal vonják össze, és előfordul, hogy az igazgató – bár erre joga nincs, mert az óvoda szakmailag önálló intézmény – „rendelkezik”, hogy „szigorítsák meg” az iskolára való felkészítést. A másik – és ebben hangzott el a „Segítség!”-kiáltás – arról panaszkodott, hogy van iskolaigazgató, aki azt állítja: a gyerekek azért nem elég „fejlettek” iskolás értelemben, mert az óvoda nem „fejleszti” őket. (Volt, ahol vizsgálatokra is hivatkoztak, holott e vizsgálatok célja éppen az volt, hogy kimutassa: a gyerekek többsége csak a hetedik-nyolcadik életév között vagy éppenséggel a nyolcadik életév betöltésével éri el „az iskolaérettséget”, például az íráshoz szükséges mozgás-koordináció megfelelő fejlettségét.)

Beszéltünk arról, hogy tilos iskolásítani az óvodákat, ellenkezőleg, az iskola első két évét kellene az óvodához közelíteni; az iskolába nem iskolás gyerek megy, hanem óvodás, és ezt tekintetbe kellene venni. (Azok az alsó tagozatok dolgoznak sikeresen országszerte, ahol erre lehetőségük van a tanítóknak.)
Akkor azt ígértem, hogy megkeresem az Oktatási Minisztérium illetékesét, hogy ő is fejtse ki véleményét, válaszoljon – a minisztérium képviseletében is – a felvetett problémákra.
A válasz megérkezett, és most itt közlöm.
De előbb még a közoktatási törvényt szeretném idézni – a jelenleg még érvényben lévőt és a hamarosan az Országgyűlés elé kerülő módosítási javaslatot.

Sok félreértésre adott okot, hogy a törvény 24. paragrafusában ugyan bőven volt szó arról, hogy az óvoda nevelő intézmény, de abban a bekezdésben, amelyik arról rendelkezett, hogy az ötödik életévtől a gyerekek óvodába járnak, azt olvashattuk, hogy az óvodai nevelés keretében „iskolai életmódra” felkészítő foglalkozás folyik… Iskolai életmódra! Nem iskolai tanításra, oktatásra…

Elsősorban a szociális környezetbe való, szokásszerű beilleszkedésről volt itt szó a törvényalkotó szándéka szerint, és ezt az „életmód” szót figyelembe nem véve, sokan, tévesen az iskolára való előkészítésként fogták fel! Ezen a törvényjavaslat most segít, újra egyértelművé teszi, hogy az óvoda nevelő (és nem oktató!) intézmény, a gyerek négy órát (ha a szülők úgy kívánják, többet) vesz részt az óvodai nevelésben – és ez természetesen előkészíti őt az iskolai szociális életre, amit a törvényjavaslat szövege, hogy minden félreértést kizárjon, most már – nagyon helyesen – külön nem említ!

Az óvoda feladata tehát úgy, mint eddig, ezután sem az, hogy „az iskolára előkészítsen”, hanem az, hogy az óvodás gyerek fejlődésének optimális körülményeit biztosítsa. (A magyar közoktatási rendszer akkor fog egészségesen működni, ha egyetlen fokozata sem a következőre készít elő – valamiféle „jövőre” –, hanem a gyerek ott lehet, ahol van, saját jelenében élhet, amely az életkorának éppen megfelelő környezetet teremti meg számára, mivel ez fejlődésének legfontosabb feltétele.)

Mi történik az óvodákban?

„A pszichológus válaszol” rovatban közreadott levélrészletek bennünk is aggodalmat keltettek. Sajnálatos, hogy egyes helyeken az óvodásoktól iskolai tudást várnak el, az óvodai életformától idegen pedagógiai megoldásokra sarkallják az óvónőket.
Ez leggyakrabban a többcélú intézményekben fordul elő. A többcélú intézményekben a különböző típusú intézmények (óvoda, iskola, bölcsőde stb.) a szervezeti összetartozás helyzetében, de szakmai önállóságuk megőrzésével, és az óvoda esetében az óvodás élet követelményeinek megfelelő feltételek között végezhetik munkájukat.

A szervezeti összevonás nem járhat a kisgyermek óvodai életformájának megváltoztatásával, a gyerekek óvodai életminőségének sérelmével, az óvoda iskolásításával. Az óvodák szakmai önállóságát a közoktatásról szóló törvény biztosítja. Csorbítása törvénysértés, melyet haladéktalanul meg kell szüntetni. Leghatékonyabb eszköze az intézményvezetők párbeszéde, amely alkalmas az óvoda és az iskola funkcióinak és az intézményegységek együttműködésének helyes értelmezésére. Tekintettel az intézményegységek szakmai önállóságára, a párbeszéd egyenrangú, közös felelősségű személyek eszmecseréje, melybe szükség szerint országos szakértő bevonása is indokolt lehet. Egyet nem értés esetén, az intézmények törvényes működéséért felelős jegyző segítségét kell kérni.
Budapest, 2003. január
Pethő Ágnes
vezető-főtanácsos