Nem hiszem, hogy a könyvet “ki kellene vonatni a forgalomból”, és szerencsére, ma már erre – ilyen esetben – nincs is lehetőség. (Ahol lenne, mert a könyv mondandója nemzetközi megállapodásokba és hazai törvényekbe ütközik, jogokat sért, ez ott is a kelleténél nehézkesebben megy ma Magyarországon, vagy sehogyan sem.)
Abban viszont egyetértek, hogy ez nem mesekönyv, bár – figyelmeztetés nélkül – annak adja el magát. A mese a fantázia szabad – de megfoghatatlan belső törvények szerint rendezett – birodalmába kalauzolja el a gyerekeket, akik itt aztán meglehetősen otthonosan mozognak, vigaszt és megerősítést találnak, számukra is felfogható sorsokat, ember- és világképeket szemlélhetnek. Egyszóval: a mese művészet – nem pedig felvilágosító (vagy éppen “nevelő”) brossúra. “Man merkt den Absicht, und wird verstimmt” – mondja Goethe, vagyis: az ember észreveszi a szándékot, és lehangolódik. (Ezért kudarcra ítélt minden “tanító”-, illetve propaganda-művészet. Kilóg a lóláb.)
Szerintem itt is ez a legfőbb baj: a gyerek nem mesét kap, bár azt ígértük neki. (Ezt ígérte az állatokról szóló képeskönyv, a mesekönyv egész kiállítása, megjelenése, nagy betűivel és illusztrációival együtt.)
Talán annyit megállapíthatunk, hogy ez a mese – sok más “modern” meséhez hasonlóan – nem ihletből, nem “léha” (de művészi) álmodozásból született, ami egyedül adhatná meg a hitelét, hanem “felvilágosító szándékból”; afféle tanmese. Én sem tartom szerencsésnek az öngyilkosság képzetkörének megjelenítését ebben az életkorban – hacsak nem a gyerek spontánul feltett kérdéseire válaszolunk, de akkor őszintén –, én sem tartom jónak a mesei és “tanító” elemek ilyenféle keveredését.
A nemi felvilágosítással kapcsolatban is egyetértek abban, hogy a szülő döntse el, mikor és hogyan akar minderről a gyerekével beszélni, és ne egy ál-mesekönyv kényszere vezesse. (Viszont: a szülő ne mulassza el, hogy őszintén válaszoljon ebben is a gyerek kérdéseire, akármilyen korán teszi fel, egy kistestvér születése vagy óvodai pletykák kapcsán.)
Ami az illusztrációkat illeti, melyeket leveléhez mellékelt, ezeket nem látom rossznak és riasztónak, mint “felvilágosítást”. A nyuszi mama hasából bújik elő a kis nyuszi – mint egy dombocska barlangjából –, az illusztráció szerint afféle apás szülésnél, miközben a bölcs bagoly védőn terjeszti ki szárnyait, és a vakond örvendezve várja a kis nyulak születését.
(Lehetséges, hogy a szerzők a segítőkész kis vakonddal, aki aztán a “hármas ikrek” dadája (?) lesz, a nagyobb testvérnek szeretnének kedvet csinálni a kistestvér születéséhez? Ezért olvashatjuk azt a sajátos megfogalmazást, hogy “dadának lenni a legjobb dolog a világon!”? Hm! Ismerünk olyan északi – svéd – és nyugati – például francia – szerzőket, akiknek ez talán jobban, szerencsésebben sikerült, mint ez esetben a cseh Zdĕnek Milernek.)