Mivel még nem mond semmit, nem tudom kérdezgetni, bár néha kommentálom a rajzfilmek eseményeit, amiről szintén nem tudom, hogy számít-e valamit. Ha nézi a tévét, rendszerint az egész keze a szájában van, annak ellenére, hogy azonkívül sosem szopja az ujját (a fogzást leszámítva), és cumija sincs. Nagyon élénk kisfiú, minden érdekli, és nagyon szeret minden olyasmit utánozni, amit mi magunk csinálunk a ház körül (főzés, takarítás, kertészkedés stb.). Úgy érzem, illetve félek, hogy a tévézés ezt a természetes kíváncsiságot és érdeklődést, tevékenykedést erősen visszaveti.
A nagyszülőknél nem igazán megoldható, hogy ne nézzük a tévét, mert ott állandóan be van kapcsolva. Mindig figyelem a kisfiamat, és azon töprengek, mi zajlik le benne ilyenkor? Az is aggaszt, hogy nekem konkrét emlékképeim vannak gyermekkoromból, a tévénézésből származó félelmekről. Emlékszem egy-egy kép (például égő ember) napokig kísértett és szomorúnak tartom, hogy ma már egy ilyen jelenet nem okozna nekem különösebb lelki problémát.
A kisgyermekkori érzékenységemből nem sok maradt, köszönhetően a tévében nap, mint nap látható borzalmaknak. Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy bár elviekben ellenzem a tévézést, mégis hagyom, hogy nézze. Ráadásul úgy, hogy nem tudom, milyen tényleges hatással van ez rá. El kell-e zárni teljesen a televíziótól, illetve, hogy ha mégis megnéz valamit, hogy tudja (tudjuk) feldolgozni azt?
A tévéről – válasz>>