(Már otthon, elalvás elõtt, a paplan alatt.)
Jaj, de jó volt! Tiszta szerencse, hogy azt a szoknyát vettem fel, és feltûztem a hajamat. Azt hiszem, nagyon tetszett neki.
Mit is mondott? “Milyen jól nézel ki ma este”, vagy valami hasonlót, de olyan áthatóan nézett! Azt hiszem, nem viselkedtem annyira visszafogottan, mégiscsak a kollégám, azért érezhette, hogy kedves is vagyok. Jaj, már most nem emlékszem minden mondatára, pedig fontos lenne. Amikor mesélt magáról, akkor megkérdezhettem volna, hogy van-e barátnője, de nem mertem, persze, ő sem tudhatja, hogy velem mi a helyzet. Az utcán viszont megfogta a kezemet, és én nem húztam el. Olyan jó volt vele kézen fogva ballagni! Mindent megtettem azért, hogy megfelelően viselkedjek, csak közben folyton az járt az eszemben, vajon mi lesz ebből, mire gondolhat, de nagyon figyeltem arra, hogy mindez ne látszódjon rajtam. Nem voltam se buta liba, se okostojás, hanem pont a kettő között. De kár, hogy ilyen késő van, legalább felhívhatnék valakit a lányok közül, na, majd holnap. Biztos irigykedtek, de remélem drukkoltak is. Úúú, de elfáradtam… Azt mondta, hogy holnap beszélünk!!!
Pszichológus a barátnőm – tanács>>
