Nudista kemping – válasz

Dr. Vekerdy Tamás | 2003. Június 25.

A nudista kemping a távolból riasztóbb – vagy éppen vonzóbb – azoknak, akik még nem láttak ilyet, legfeljebb leselkedtek, vagy titokban sóvárogtak rá, miközben esetleg felháborodottan nyilatkoztak róla. Bevallom, én is csak távolról, a part előtt úszkálva láttam ilyen kempinget – tehát én is a leselkedők közé tartoztam – de azt hiszem, megértettem, hogy a sok különböző korú emberi test természetes esetlensége, tökéletlensége kiegyensúlyozó hatású. Kihűti, lehűti a felajzott fantáziát.

Felrémlik bennem az is, amit jeles etnográfusoknál – a néprajz kutatóinál – olvastam arról, hogy az úgyszólván meztelenül járó bennszülöttek teljes és nyugodt természetességben éltek mindaddig, amíg a felháborodott misszionáriusok fel nem öltöztették őket. A különböző pajzánságok, kacérkodások, féltékenykedések, titkos sóvárgások és találkák csak ezután kezdődtek ezeken a vidékeken.
De közelebb rukkolva a maga kérdéséhez, nekem is először egy kérdést kell feltennem.

Az a középiskolás osztálytársa, akit említ, vajon férfi, vagy nő?

Hiszen egy új férfi belépése egy összeszűkült kis család – anya és fia – életében mindig feloldandó feszültségekkel, nehézségekkel jár. És nem szerencsés, ha Áronnak olyasféle gondolatok kell, hogy átfussanak az agyán, kamaszkorának küszöbén, hogy “az anyám meztelenre vetkőzik egy idegen férfi előtt, és ő is meztelen…”

Ha az osztálytárs nő, akkor más a helyzet.
A helyzetet elsősorban az változtatja meg, hogy nem egy új kapcsolat túl intenzív és túl intim megnyilvánulásáról van szó. Ez esetben elgondolkoznék a dolgon, és megbeszélném a kérdést Áronnal. Elmondva, hogy közelről egész más a dolog, mint képzeletben. Tisztáznám azt is, hogy rajta lehet-e fürdőnadrág, ha ő nem akar meztelenre vetkőzni (hiszen ezt az életkort bizonyos szemérmes zárkózottság is jellemezheti).

Egyáltalán: tisztáznám, hogy nyitva tarthatunk-e valamiféle “menekülési útvonalat” arra az esetre, ha nekünk még sincs kedvünk ott maradni? (És akkor már: ott vannak Horvátországban a tengerparton, könnyebben kiismerik magukat, könnyebben találhatnak valami másféle lehetőséget. Persze, kérdés, hogy mennyire kötötték össze magukat az ismerősével, és ő mennyire rugalmas a változtatások elfogadásában, melyeknek a lehetőségét vele is előre tisztázni kell!)

Ami a nagyszülőket illeti: nem tudom, hogy egy beszélgetés lehűtheti-e várható reakcióikat? Nem hiszem, hogy egy válás után is fennmaradt jó viszonyt, kapcsolatot – ami nagyon fontos, hogy megmaradjon Áron számára is – alapjaiban rendíthet meg egy ilyen döntés a maga és a fia részéről, ha ebben egységesek és józanul fogják fel, és magyarázzák el a helyzetet.

Hogy mikor volna jó erről beszélni velük?

Az utazás előtt?

Az utazás után?

Élhetünk-e az úgynevezett “mentális rezervációval” – vagyis egyfajta lelki visszatartással, elhallgatással, amelyet még nem szoktak hazugságnak tekinteni –, hogy majd aztán, ha túl vagyunk a dolgon, elmondjuk, milyen is volt?

Ezek már olyan kérdések, amelyeket – mint végül is az egész ügyet – maguknak kettőjüknek (Áronnal) illetve, ha maguk már döntöttek, ismerősükkel együtt, hármójuknak kell eldönteni.

Elsősorban Áron és a nagyszülők felé megnyilvánuló, kíméletes tapintattal.

Exit mobile version