Mint látható: a levél nem nekem szól, címzettje a szerkesztőség. A szerkesztőségtől azonban én kaptam meg a levelet, válaszadásra.
Először is azt kell elmondanom, hogy az újság más véleményeket is közöl, rendszeresen – “pozitív” írásokat – a gyerekekről, az iskolákról, a tanárokról is (például az e rovatot is alapító Schäffer Erzsébet tollából!).
Persze – bizonyára elfogultan –, azt gondolom, hogy ebben a rovatban is a “pozitív” megoldásokat keressük, a gyerekek érdekében.
Ebben némileg megerősít, hogy a levél írója azt mondja, hogy eddig szinte kizárólag pozitív tapasztalatai voltak – és mivel idestova 12 éve írok heti rendszerességgel ebbe a rovatba, illetve elődjébe, abban reménykedem, hogy kizárólagos pozitív tapasztalataiba néha talán e rovat kérdései és feleletei is beletartoztak, vagy legalábbis eddig nem rontották le a lap értékeit.
Persze, könnyebb lett volna válaszolni, ha valamit idéz, ha konkrét szövegekre utal a levél írója. De így is nagyon hasznos egy ilyen levél, mert elgondolkoztatja az időnként bizony saját cikkeibe is belefáradó szerzőt, hogy vajon hol hibázott, mikor volt ellenséges, lekicsinylő, megalázó, szándéka ellenére. Mert a szerző azt képzeli be magának, hogy nagyon is gyakran utal az eltérő vélemények lehetőségére, arra, hogy az igazság közelébe mindig csak a kérdező ember férkőzhet, soha nem a “válaszoló” ember, és hogy a legjobb válaszok azok lennének, amelyek a kérdezővel együtt tovább kérdeznek.
Most, ebben a végre kitört nyári vakációban arra gondoltam, hogy de jó volna nyáron végre másról írni, nem az iskolai – óvodai – gondokról (bár erről panaszkodik, ebben kér “tanácsot” a legtöbb levélíró).
Nézzünk könnyedebb, mulattatóbb, szórakoztatóbb – a lelki épülést jobban szolgáló – nyári témákat, még ha ezekre nem is kérdeznek rá a levelek, de akkor levél nélkül beszélgessünk egy kicsit a nyári mulatságok lehetőségeiről.
De ez a levél most számomra figyelmeztetés: ezt idén nyáron, úgy látszik, nem tehetem meg.
Ha tényleg a gyerekek – az ősztől újra iskolába járó gyerekek – érdekeit próbálom szem előtt tartani (már amennyire ez sikerül), akkor a nyarat éppen arra kellene felhasználnom, hogy az eddig beérkezett levelek kérdései alapján visszakérdezve, együttesen az olvasókkal, megpróbáljam összefoglalóan áttekinteni, hogy – magyarországi vizsgálatok, kutatások alapján is – milyen visszatérő gondok nyomasztják a gyerekeket, szüleiket és nagyon gyakran tanáraikat is, az elmúlt évtizedekben kialakult súlyos problémákat továbbvonszoló, mai magyar iskolában.
Legközelebb tehát ezt a “nyári” – legalábbis abban az értelemben, hogy az őszi iskolakezdést megelőző – “sorozatot” szeretném elkezdeni, köszönetet mondva a levélírónak, hogy erre, bizonyára megalapozott elégedetlenségével, alkalmat adott.