Elismerem, hogy van lelkem

De, hogy tehetném meg ezt az ország első számú szkeptikusával, a Tényeket Tisztelők Társaságának elnökségi tagjával, akinek ráadásul egyik hobbija, a nyelvek és a basszusgitár mellett, a “horoszkópkritika”. Néhány hete a Nők Lapja “A hét embere” rovatának alanya volt, abból az alkalomból, hogy X-aknák címmel új műsor indult az ATV-n. A villáminterjú azonban nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy Vágót még többen, még jobban ne akarnák megismerni. Íme.

– Miközben egy kereskedelmi csatorna arca vagy, elengedtek, “kiadtak” egy másik televíziós társaságnak: műsort vezetni. Ez, tudomásom szerint, precedens nélküli Magyarországon. Neked hogy sikerült?

– Először is nem az. Gondolj Verebes példájára, ami egyébként fontos érv volt az én esetemben. Nem te vagy az első, aki ezt kérdezi, tehát van rá egy kész, formális válaszom. Azt hiszem, hogy a főnökeim az RTL Klubban tán megijedtek, hogy ez a műsor ártani fog a népszerűségemnek. Erre egyébként minden esély meg is van, mert bár képileg középen állok az ezoterikusok és a szkeptikusok között, soha nem rejtettem véka alá, hogy a szívem, a gondolkodásom, a világnézetem a szkeptikusokéhoz áll közelebb.



Azaz: szó nincs elfogulatlan, objektív műsorvezetésről. Tehát, amellett, hogy van rá példa, hogy RTL-es arcok máshol is láthatóak, mint a saját csatornánkon, azt hiszem, a tévé vezetősége úgy gondolta, ha már mindenképpen vágni akarom a fát magam alatt, mint afféle “favágó”, akkor azt vágjam máshol. Különben azt hittem, hogy mást kérdezel…

– Azaz?
– Azt, hogy nevezetesen abban lennék egyedi az RTL Klub csapatában, hogy az utánam következő generáció igencsak le van maradva. Már úgy értem: korban. Ötvenes vagyok és az utánam következő műsorvezetők, Batiz Andrisék egy húszassal fiatalabbak. Akár Jáksó, akár Szellő… Én tehát nem abban látom a különlegességet, amit kérdeztél, hanem abban, hogy egy kereskedelmi televízió miért visel el egy ilyet? Nagy valószínűséggel belőlem egyfajta csodabogár lett, ami életem egyik legszomorúbb fejleménye. Gyerekkoromban nagyon élveztem a nálam sokkal idősebbek társaságát, mert olyan különös embereknek tartottam őket, akik műveltek voltak, szépen fejezték ki magukat, kifogástalan modoruk volt… Ebben az a szörnyű, hogy pontosan tudom, én milyen vagyok hozzájuk képest, és ha ezzel együtt mégis csodabogárnak számítok, akkor itt rettenetes nagy baj van.





– Ha visszatekintesz a gyerekkorodra, fiatalságodra: szerinted mit kaptál a szüleidtől, akik édesapád munkája miatt gyakran éltek külföldön? Mi az, amit nekik köszönhetsz?
– Nagyon szerénytelenül: a génjeimet. A génjeimet és egy környezetet, amelyben kibontakoztathattam az ebből eredő esetleges képességeimet. Édesapámtól a legfontosabb örökségem egy sajátos hozzáállás az élet dolgaihoz. Láttam, hogy mire figyel, mit olvas, mit hallgat, és én magam is hallgattam, a barátaival miről beszélget. Édesanyámtól pedig azt tanultam, hogy az élet dolgaiban hogyan kell praktikusan eligazodni. Hallottam, ahogy alkudozik a piacon, néztem, hogyan rendezi be a lakásunkat, osztja be az idejét és a pénzünket… Ez fontos, hisz mi nagyon szegények voltunk. Apám akkor volt tanár, amikor a pedagógusokat a legrosszabban fizették, anyukám pedig velem egy évben érettségizett… Akkor volt rá módja.
Elismerem, hogy van lelkem – II. rész >>