Gyermekvédelem és meteorológia – II. rész

– Miért kezdtél jogot tanulni? Miért nem – mondjuk – légkörfizikát?
– Mert a gyermekvédelem érdekel, az örökbefogadás és a gyermekek joga. Ehhez pedig nem elég a pedagógiai diploma, így most estin végzem az egyetemet. Egyre jobb a tanulmányi átlagom, de nagyon nehéz. Nem tudom, újrakezdeném-e, mert rettenetesen sokat kell magolni, és ebbe gyakran belefáradok.

Kora tavaszi kirándulás a Rám-szakadéknál

– Már korábban is dolgoztál a gyermekvédelemben.
– Amikor végeztem a budapesti tanárképzőn, jött egy lehetőség, hogy dolgozhassam a Gyermekvédő Intézetben. El kellett olvasnom és rendszereznem a leendő örökbefogadók leveleit, hogy behívjam őket, bekérjem az irataikat, és beszélgessek velük. Velem tartották a kapcsolatot, és én értesítettem őket arról, hogy mikor fogadhatják örökbe a gyereket. Az a munka igazi csoda volt, amikor odavittem őket a kisgyerekhez…

Mondok egy példát: kihozol a csecsemőintézetből egy alig járni tudó kétéves ikerpárt, jön be a papa-mama két óriási macival, a papa videózik, a mama sír, zokog, térdre rogy, a gyerekek meg szaladnak hozzájuk… Én sem bírtam sírás nélkül.

Akkor jöttem el onnét, amikor megjelent az új gyermekvédelmi törvény, amely annyira szigorúan szabályozta az örökbeadást, hogy már nem is tudtam mit mondani az igénylőknek. Ezután kezdtem tanítani, osztályfőnök lettem, majd könyvtáros egy iskolában.

– Hogy következett mindebből az RTL Klub?
– Tizennégy éves korom óta rádióztam, és egy pszichológus kollégám biztatott, hogy menjek el az RTL-es meghallgatásra, mert akkor kerestek kollégákat az induló csatornához. Az utcáról sétáltam be. Krecz Tibor megnézett, majd azt mondta: fel vagyok véve. A mai napig hihetetlen, hogy ez ilyen simán ment.

– Mennyire ástad bele magad a meteorológia tudományos részébe?
– Meg tudnának fogni. Szerintem egy vitorlázórepülő, aki jól ismeri a széljárásokat és a felhőket, többet tud róla, mint én. De már az elején elhatároztam, hogy ha tehetem, a népszokások oldaláról fogom megközelíteni az időjárás-jelentést. Sok ember vidéken inkább abban hisz, hogy ha nyilall a reumás térde, akkor nyugat felől vihar jön. Én is vidéken éltem, és már gyerekkoromban tapasztalhattam – akár az állatok viselkedésén is – az időjárás-változást. Hiszek a népi megfigyelésekben.

– Miben próbálsz még különbözni a többi időjóstól?
– Ha jól megfigyeled, soha nem fordul elő egy bejelentkezésen belül, hogy kétszer ugyanazt az igét használjam. Próbálok választékosan fogalmazni. Az emberek néha csodálkoznak, és kérdik, miért nem fogalmazok egyszerűbben.

Unokahúgaimmal az esztergomi bazilikánál

Most akkor fel is fedem a titkot: félévente beülök a könyvtárba, leveszem a kedvenc íróimat és költőimet a polcokról, aztán egy füzetbe kiírom a hónapokkal, évszakokkal, időjárási jelenségekkel kapcsolatos szavakat, és ezeket is beépítem a jelentésekbe. A helyzet tehát az, hogy Vörösmartytól és Adytól lopok. A kedvenc szavaim a szélhez kötődnek: milyen szépen hangzik például, hogy “fuvall”! Gyönyörű! De ha ilyet mondanék, tényleg kiröhögnének. A vezérlőben néha így is leesik az álla a rendezőnek. Hadd mondjak egy konkrét példát: a néphagyomány számon tartja “pisis Margitot”, vagyis, hogy Margit napján gyakran érkezik zivatar. Erre azért rákérdeztem, hogy bemondhatom-e. A válasz az volt, hogy ennyi erővel akár lehetne “húgyos Margit” is. Akkor felvilágosítottam őket, hogy a “húgy” egy szép, régi magyar szó, és eredetileg “csillag”-ot jelent.

– Érdekes lehet a munkahelyi hangulat. Stúdión kívül miféle izgalmak érnek?
– Teljesen egyszerű és átlagos élet az enyém. Lakótelepen lakom, édesanyámmal és öcsémmel élek. Éppen most költözünk szét. Most állok az önálló élet küszöbén. Sokáig elhúzódott a kirepülés, főként családi okok miatt.

Mindig ott kellett lennem: hol apukám mellett, akit sokáig ápoltam, és sajnos, meghalt két évvel ezelőtt. Aztán amikor apa tragédiáján túl voltunk, anya kapott agyvérzést, és úgy éreztem, mellette a helyem. A betegség váratlanul jött. Éppen dolgoztam a tévében, az öcsém otthon volt, és mire hazamentem, azon nevetgéltek, hogy az ötvenéves anyukám eldőlt, és leborította a tévét. Megijedtem, és megkértem anyukámat, hogy emeljen fel egy cukorkát a bal kezével. Nem tudta megtenni. Akkor már szinte kiabáltam velük: hogy gondoljátok, hogy ezen heherésztek? Azonnal hívtam az orvost, jött a rohammentő; anyukám meghalhatott volna, ha nem viszik el. Aztán a kórházban a bal oldalára teljesen lebénult. Volt még két vizsgám, és az anyámat bénán kellett látnom… Úgy sírtam az ágya mellett! Rám is szólt a többi beteg, hogy inkább vigasztaljam. Az ápolók szerencsére tudták, ki vagyok. Életemben először örültem az ismertségnek, mert jobban odafigyeltek anyura.

– Kivel fogsz lakni, ha elköltöztél?
– A párommal. Nem vagyok egy csapongó típus: monogám vagyok, egy a párom hetedik éve. Nagyon örülök, hogy végigkövette a tévés munkámat, a kezdetektől fogva. Gyakran volt közöttünk vita a televízió vagy egy-egy nyilatkozatom miatt, és szinte mindig igaza volt. Egyébként most fogok először összeköltözni valakivel. Új időszak áll előttem, önálló élet és háztartás-vezetés, az egyetemen pedig szakdolgozat-írás. Sokat várok ettől az ősztől.