Héttõl tízig színésznõ – a többi tabu

– Mennyi időre költöztél Keszthelyre?

– Három hete vagyok itt, és még egy hetet maradok, az Ahogy tetsziket játsszuk hetente háromszor, a többi időnk viszont szabad, tehát felfedezhetjük a környéket, kirándulunk, biciklizünk.

– Mit jelent a többes szám?

– A párommal vagyok itt.

– Tudhatjuk, ki ő?

– Ez inkább maradjon az én titkom.

– Mióta ismered az itt játszott darab rendezőjét, Puskás Tamást?

– Elsőéves voltam a bölcsészkaron, amikor hallottam, hogy indul az egyetemi színpad, Puskás Tamás vezetésével. Ő mesélte, emlékszik rá, amikor először megjelentem és megkérdeztem: “itt lehet színházat csinálni?”.

– És lehetett?

– Olyannyira, hogy – bár korábban is kacérkodtam a színészi pályával, és elsősorban a szüleim hatására jelentkeztem az egyetem angol szakára – akkor döntöttem el végérvényesen: színésznő szeretnék lenni. Nem nagyképűség, de attól kezdve az angolt inkább csak hobbinak tartottam. Elvégeztem az egyetemet, majd a Színművészeti Főiskolát is, de Puskás Tamással azóta most dolgozom együtt először.

Goethe: Stella című darabjában, partnere Varga Zoltán

– Pályafutásod alatt számos filmben játszottál. Mennyiben is?

– Kilencben vagy tízben. A legutóbbi a Boldog születésnapot!, amit nagyon szerettem csinálni, és a forgatás hangulata is emlékezetes számomra. Nagyon pici stábbal dolgoztunk, csak fiatalokkal. Két hétig, amíg forgattunk, csak párizsis zsemlét ettünk, mégis nagyon kellemes volt ez a forgatás. Persze, az is lényeges, hogy nagyon jó volt a megírt szerepem. Ennek ellenére váratlanul ért, hogy a filmszemlén hét díjat is nyert a mozink.

 – Elég határozottan nyilatkoztál már több helyütt is arról, hogy reklámban, szappanoperában nem vállalnál fellépést. Hogyan tudod ehhez tartani magad?

– Egyrészt úgy, hogy szerencsém volt, és a nagyjátékfilmbeli szerepléseimnek hála, nem kerültem olyan helyzetbe, hogy csak azért, hogy beszéljenek rólam, meg hogy pénzt keressek, el kelljen vállalnom ilyesmit. Másrészt, bármennyire hihetetlen is, engem a színészetben nem a sztárság, nem az ismertség foglalkoztat. Ezeknek ugyanis vannak hátulütői.

– Tapasztaltál effélét?

Rolly szerepében a Koldusoperában, Máté Gáborral

– Hogyne. Nem mindig könnyű például felkészületlen, önmagukat újságíróknak nevező emberekkel bájcsevegni. Az ilyesmi untat és idegesít. Ráadásul sokszor ki is forgatják a szavaimat. Néha szégyenkezem, hogy milyen emberekkel szerepelek együtt egy-egy bulvárlapban, mert sok esetben a szakmám megcsúfolásának érzem, hogy valaki pár énekóra után kiad egy CD-t, vagy az időszakos ismertségét kihasználva filmszerepet, tévészerepet adnak neki. Ezért is tartom tabunak a magánéletemet: ne arról cikkezzenek a lapok, hogy kivel élek együtt, mit csinálok a szabadidőmben, hanem hogy milyen alakítást nyújtok egy színdarabban vagy egy filmben. Ehhez a későbbiekben is szeretném tartani magam. Szerintem ez így jó. De ha nem, az sem érdekel. Nem kell mindenkinek megfelelni.

– Egyetlen percig sem akartál tanár lenni?

– Két órát tanítottam, de nem tudtam, ki szenved jobban az óráimon: a diák, vagy én… Ez megerősített abban, hogy nem nekem való az angoltanári pálya.

Héttől tízig színésznő – II. rész